Márton-nap

Tami már hetek óta mondogatta, hogy milyen kár, hogy az iskolában nincs tökpéntök, amit annyira szeretett az óviban. Már kezdtem nagyon megsajnálni, és arra gondoltam, hogy csak kifaragok neki egy tököt, és megtartjuk a kertben, szűk családi körben, de aztán kiderült, hogy ha nem is tökpéntök, de egy hasonló kaliberű Márton-napot rendez az iskola.

Esőnap nem volt, úgyhogy izgultam, legalább ezen a napon ne essen az eső, bár előre felkészítettek bennünket, hogy szemerkélőben még megtartják, de az nagyban csökkentette volna az esemény színvonalát. Szerencsére aznap ránk mosolygott a szerencse a Nap képében, ragyogó időben kezdődött az esemény lebonyolítása az újszegedi Ligetben. Sajnos gyorsan besötétedett és hideg lett, de épp ez volt a lényeg! Szent Márton napja a tél kezdetét is jelenti, a sötét pedig a lámpás felvonulás kezdetét, amit már jó előre elkészítettek a gyerekek, így az egész alsó tagozat avval közlekedett, míg a felsősök a tér különböző eldugott, de mécsesekkel megvilágított pontjain élőképeket adtak elő Szent Márton legendájából.

Az első állomásnál manókat kellett keresni, amit a bokrok aljába, fatörzsek odvaiba rejtettek el a játékos kedvű tanárok. Tami rögtön talált is egy barna színű manócskát, amit először vörösnek nézett, úgyhogy el is nevezte tűzmanónak. Mikor észrevette, hogy nem piros az ő manója, akkor sem esett kétségbe, gyorsan elcserélte egy kislánnyal, aki nagyon nagyvonalú volt ez ügyben (én biztos nem adtam volna oda a pirosat a barnáért).

A következő állomásokon megjelent Szent Márton, amint lováról leszállva odaadja palástját egy didergő koldusnak, vagy ahogy a ludak óljába rejtőzik, hogy kitérjen a püspökké választása elől (sikertelenül, mert a libák gágogásukkal elárulták).

A koromsötétben imbolyogva végül visszajutottunk a tér közepére, ahol frissen sütött cipókat osztottak meg egymással a gyerekek, és forró teával öblítették le a falatokat. Ezek után már csak a gondtalan szaladgálás maradt a sötétben. Kezdetben lámpással futkároztak, így nyomon lehetett követni, hogy nem csatangolt-e túl messzire egy-egy fényforrás, de aztán következett a szülő ijesztgetése, amikor is a mécsest letették és a közelben megbújva, visszafojtott lélegzettel várták az aggódó szülőt, aki hamarosan meg is jelent, hogy megnézze, mért nem mozdul a fény? Ezek után jött a riadalom, hogy hol a gyerek? A gyerek direkt ezzel szórakozott, hogy ránk ijesszen, nem is ment messzire, de a vaksötétben mi nem láttuk őt, míg ő teljesen tisztában volt a mi tartózkodási helyünkkel.

A ceremónia után, hazafelé menet kérdeztem, hogy melyik volt a jobb a Tökpéntök, vagy a Márton-nap? Egyértelműen az utóbbira voksolt, aminek örültem, mert még hétszer vehet részt ezen az eseményen.