2011. március 20., vasárnap

Nem beszélek zöldségeket!

Az ember bármikor képes a változásra, önmaga jobbá tételére, ha erre kellő motivációval rendelkezik és saját maga is akarja, még attól sem riadva vissza, hogy a rendelkezésre álló képességeit túlszárnyalja.
Rengeteg pszichológiai tanulmány született már arról, hogy miképpen befolyásolják egy felnőtt egészséges érzelmi fejlődését a gyermekkorában tapasztalt környezeti tényezők. A válasz nem egyszerű, számos tényező beleszól, hogy egy kiskorú miképpen lesz képes teljes életet élni felnőtt korában. A szülők felelőssége határtalan, de idetartozik az iskola, a barátok, vagy a barátok hiánya, akárcsak a szemközti házban lakó mogorva vénember, vagy a zöldséges, netán a buszsofőr. Azt az egyet leszögezhetjük, hogy a szülők szeretete a legfontosabb, az a bizalom, ahogy a gyermekük felé fordulnak, és az a tény, hogy egy gyerek nem a mi másolatunk, hanem egy önálló, fejlődőképes nyersanyag, akit csak akkor tudunk befolyásolni, ha a változtatások nincsenek ellenére, ha az elvárás találkozik a gyerek egyéniségével. Ezért kell a szülőnek is változni, miközben a gyermekét neveli, mert lehet, hogy a cél nemes, de az odáig tartó út sokféle formát ölthet.
Germain Chazes (Gérard Depardieu), a nagydarab, lomha, melák zöldségtermesztőnek sanyarú gyermekkora volt. Apját nem ismerte, anyját pedig sokszor szerette volna nem ismerni. A megaláztatások nem csak otthon érték, az iskolában is a tanárok célpontja volt, akin kiélhették kicsinyes bosszújukat saját szerencsétlen életük miatt. Anyja születésétől kezdve utálja. Sajnálatos véletlennek tartja, aki még arra is képes volt, hogy ötkilósan jöjjön a világra, hogy még több fájdalmat okozzon neki. Ez teljesen nonszensz, de ez a nő, akit nem is neveznék anyának, élete megrontójának tart egy gyereket, aki sokszor láthatatlanná szeretne válni, de ez elég nehezen sikerülhet nem éppen filigrán testalkata miatt.
Ez a szeretetéhes férfi viszont minden nehézségek dacára felnőtt, van munkája, vannak barátai a kocsmában és szereti a galambokat. Nincs két egyforma galamb – mondja Margueritte-nek (Gisele Casadesus), akivel a parkban ismerkedik össze. A törékeny, madárcsontú, élete vége felé járó hölgy nem kezeli le a tudatlan, kezdetben minden mondatát félreértő és kocsmai szlenget használó, de jóindulatú férfit. Sőt! Felolvas neki. Első regényük A Pestis, Camus-től. Nem egyszerű megérteni a történetet, de a hölgy hamar rájön, hogy hihetetlen auditív memóriával rendelkezik hallgatósága, amit meg is mond neki. Germain nem érti az idegen szavakat, de nagy rutinja van a kitérő válaszokban, így nevetve és harsányan közli, hogy á dehogy, csak mindent megjegyez, amit egyszer hall. Az idős hölgy mosolyog, nem szól semmit, tovább olvas.Germain az anyát keresi Margueritte-ben, miközben nem feledkezik meg saját anyjáról sem. Egymás szomszédságában laknak, gondját viseli, már amennyire a gyűlölettől elvakult nő ezt engedi neki. A kocsmában egyre feltűnőbb lesz Germain műveltsége, hogy gótokról és longobárdokról beszél, hogy a Közönyből idéz, de nem ásnak a mélyére, csak kiröhögik, ami megfelel Germainnak, nem szeretné beavatni őket a titokba. Sokáig még barátnőjének sem mondja el, csak mikor az rákérdez, hogy mégis kinek vitte azt a csokrot, amit az asztalán látott reggel, ha már ő nem kapta meg.Germain mikor némi tudásra tesz szert, kicsit elbizonytalanodik, ahogy felismeri hiányosságait. Az ember minél többet tud, annál inkább látja, milyen kevés is ez, Germain annyira már okos, hogy lássa milyen ostoba, arra is rájön, hogy nem a háborús emlékműre firkált nevével kéne nyomot hagynia maga után. Ez a felismerés teljesen elbizonytalanítja, szeretne visszatérni a homályba, a megszokott életébe, amikor csak a paradicsomokkal és a macskájával beszélgetett, sörözött a kricsmiben, de Margueritte egészségi állapotának romlása nem hagyja, hogy feladja.
A hölgy kutatóként dolgozott valamikor, hatalmas könyvtára van, de a fejében még több tudás, imád játszani a szavakkal, és mivel nincs gyermeke, nagyon boldog, hogy ilyen rövid időre némileg gondoskodhat erről a maflának látszó emberről. Mikor azonban kezdi elveszíteni szeme világát, az eddig csak hallomásból tanult Germain rákényszerül, hogy most már ő olvasson fel az asszonynak. Annette (Sophie Guillemin) támogatja, segíti kedvesét, együtt gyakorolják az olvasást. A lány szeretne már családot, de a rossz emlékek visszafogják a férfit, hogy gyermeket nemzzen. Ugyan mit adhat át ő egy pici embernek. Hogy mit? Szeretetet.

A film mondanivalójának lényege ez a szó: szeretet, mely a sok vicces jelenet után, az utolsó percekben már könnyet csal a néző szemébe és a filmet elteszi az agyának egy olyan fiókjába, amit bármikor kihúzhat.

Nincsenek megjegyzések: