Baleset

Nehezemre esik írni erről a témáról, de fontosnak tartom, hogy legalább pár szóban megörökítsem az eseményt, hisz ezért írom a blogom.

Munka után siettem a lányomért az iskolába. Általában ugyanazt az útvonalat teszem meg ilyenkor, a jól beváltat, a legrövidebbet. Bár lendületesen vezetek, nem szeretek poroszkálni, mint egy csiga, hisz célom van, feladatom, hogy eljussak oda, ahová igyekszem, de mindig ügyelek arra, hogy betartsam a szabályokat, elsőbbséget adjak ott, ahol kell, ne lépjem át túlságosan a sebességhatárt stb.

Az egyik kereszteződésben meg kellett állnom, mert a szembejövők miatt nem tudtam balra kanyarodni. Jobbról mellettem rendőrautó villogott, éppen igazoltattak valakit, nem törődtem velük, arra vártam, hogy elmenjen az utolsó autó is és folytathassam utam.

A mögöttem lévő viszont ezt nem akarta megvárni. Csak arra emlékszem, hogy bár nem nyomom a gázt, mégis elindulok, olyan sebességgel, hogy az üléssel együtt hátravetődöm, a jobb lábam önálló életet kezd élni, valahol a kesztyűtartónál nyugszik meg, mikor a szembejövő feltartóztat.

Pár másodpercig nem tudom, hogy mi történt, csak arra eszmélek, hogy egy rendőr kérdezi, hogy jól vagyok-e, ki tudok-e szállni az autóból, hívjon-e mentőt, volt-e velem gyerek? Ennyi kérdésre csak lassan tudom megadni a választ, lévén, hogy azt sem tudom, mi történt. Aztán kitisztul az agyam, minden kivilágosodik.

Annyi történt, hogy a mögöttem jövő taxis nem azt nézte, hogy én állok, indexelek, hanem a rendőröket, hogy miért villognak, így ötvennel, fékezés nélkül belém hajtott, ezzel a lendülettel átlökött a szembe sávba, ahol egy újabb ütést kapott a kocsim eleje.

Ezek a tények. Én kívülállóként figyeltem a soron következő eseményeket, mint aki nem is oda tartozik, de azért nem távolodtam el az autómtól. A rendőrök terelték a forgalmat, hamarosan Anti is megjelent, hogy oltalmába vegyen.

A taxis kérte az elnézést, nekem sajgott a térdem, akárcsak a másik áldozatnak. Az autóm ripityára tört, még hazahúzni is bajos volt, annyira összeroncsolódott a hátulja, de örültünk, hogy élek, kisebb zúzódások a lábamon, de más bajom nincs.

Másnap reggel viszont nem bírtam felkelni az ágyamból. A nyakam annyira fájt, hogy csak úgy voltam képes megemelni a fejem, ha a kezemmel segítek. Elmentem orvoshoz, ahol megröntgenezték, szerencsére nem tört el a csigolyám, de annyira megrándult, hogy sánc-gallért kell viselnem. A sokk miatt jött ki rajtam csak másnap ez a tünet.

Az autómat dobhatom ki, használhatatlan, rendbe se lehet hozni, napokig rémálmaim voltak, de most már képes vagyok írni róla. Sőt, ez nálam terápia, ha kiírhatom magamból, könnyebben fel tudom dolgozni az eseményeket.

Pár napi buszozás után rájöttem, hogy nem nekem találták ki a tömegközlekedést. Az őrületbe kerget, hogy várnom kell a buszra, akárcsak a tömeg a járatokon, az meg végképp kétségbe ejt, hogy nem ott áll meg, ahol én szeretném. Szerencsére kaptam kölcsön egy Fiat Uno-t, most ezzel nyargalok, (sűrűn tekingetve a visszapillantó tükörbe), míg nem veszünk valamit, valamiből, mert a biztosító alig akar fizetni egy öreg autóra, hiába vigyáztam rá több éven keresztül.