Tökös őszi szünet

Ezen a héten szabadságon voltam, mert volt rá lehetőségem és így egybeesett az őszi szünettel, hogy csak Tamival tudjak foglalkozni.

Minden napra kitaláltunk valami érdekességet, hogy egymással lehessünk és jól szórakozzunk. A legelső az volt, hogy levettem róla a gipszet. Ezt nem önkényesen tettem, hanem az orvos utasítását hajtottam végre, bár én szerettem volna, ha meg is röntgenezik, de látatlanban közölte a doki, hogy biztos meggyógyult. Én ebben nem voltam olyan biztos, de reménykedem. Nagyon felelőtlennek tartottam ezt a hozzáállást, amit szóvá is tettem, minden hatás nélkül. Legalább már azt nem hányták a szemünkre, hogy koszos a kötése, amin a harmadik kötözés után már csak nevetni tudtam. Tami eleinte nem tudott mit kezdeni a ”könnyű” karjával, könnybe lábadt szemmel mondta, hogy legalább kössük föl. Így is járt még pár napig.

Másnap a Vadasparkot vettük célba, mivel az idő kitűnő volt a sétálgatáshoz és mindketten nagyon szeretjük az állatokat. Talán még sosem töltöttünk el ilyen sok időt a parkban, mint most. Egyszerűen alig akartunk hazamenni, csak a sötétedés vetett véget a mókának.

Több változás is történt, bár nem túl látványosak, csak néhány állat került át más helyre és elkészült a pingvinek kifutója, vagyis egy medence tiszta üvegből, hogy le lehessen látni a víz alá is. Sajnos a pingvinek nem az északi-sarkról jöttek, hanem Afrikából, ők a pápaszemes pingvinek, így a hűvös időt nem szeretik, és még a környezet is szokatlan számukra, ezért csak tavasszal tekintheti meg a közönség.

Az izgalmak a gibbonoknál kezdődtek. Arról már írtam, hogy az özvegy gibbon elköltözött a parkból és a helyére egy új pár került. Egy fekete és egy barna. Egyszerűen lenyűgöz engem a mozgásuk, a fürgeségük és az okos szemük! Tamit is magával ragadta a látvány, főleg mikor bedobtunk nekik két fél almát. A barna kaparintotta meg mindkettőt és akkor sem adta oda a párjának, mikor már jól lakott, inkább a lábaival fogta, miközben ugrándozott egyik ágról a másikra. A feketének már csak makk jutott, de miután elkapott egyet és meggyőződött róla, hogy nem a kedvence, visszadobta.

Tovább sétálva egy elszabadult vadmacskát találtunk. Elég barátságos volt, úgyhogy Tami felkapta és addig cipelte, amíg csak el nem fáradt a karja. Aztán törtünk egy nádat és a lány azzal szórakozott, hogy hol a farkasokat, hol a leopárdmacskát birizgálta velük. A szurikátáknál aratta a legnagyobb sikert, mert az egyik kicsi úgy játszott vele, mint macska az egérrel.

Harmadnap moziba mentünk. A Delfines kalandot néztük meg, ami nem volt számomra túl érdekfeszítő, de éppen belefért még a családifilm kategóriába. A legjobban az tetszett, hogy pontosan kezdték a filmet és egy reklám sem volt előtte. A történet maga nem túl bonyolult, a kidolgozása csak annyiban szokatlan, hogy lépten-nyomon valamilyen tragédia történik, amin persze könnyedén túl teszik magukat a szereplők és a vége egy nagy happy end, ami pedig elvárható egy gyerekfilmnél. A humor rendkívül hiányzott nekem belőle. Volt ugyan egy szerencsétlen pelikán, aki próbálkozott mosolyt csalni a néző arcára, de egyedül kevésnek bizonyult, pedig annyi mindent ki lehetett volna még hozni belőle, de az alkotók inkább a könnyes szemeket szerették volna látni.

A negyedik napon már az ötödik napra készültünk, vagyis a tökpéntökre. Tami halloweent szeretett volna, de mondtam, hogy az amerikai szokás, nálunk tökpéntöknek hívják és nem kell cukorkáért kuncsorogni, hiába is menne, senki sem várná. Beleegyezett, hogy akkor hozzánk hívunk vendégeket és sütünk valami odaillőt.

Kinéztünk a netről mindenféle finomságot, melyeknek megjelenése illik a tökös ünnephez, így készült el a sajtos tökfej, a szellem-csók és a boszorkányujj. Nagyon élveztem a főzőcskézést, Tami is boldogan segített, bár ezt a szót mindig összekeveri a kóstolással. Attól sem riadtam vissza, hogy kimerült a mérlegben az elem és csak becslés alapján tudtam a hozzávalókat egybevegyíteni, nem vagyok egy őstehetség sajnos, mégis sikerült.

Sütés közben különböző játékokon agyaltam, hogy mivel is kössem le a gyerekeket egy estére, ami kicsit félelmetes, kicsit izgalmas, mégsem kapnak frászt és talán örülnek is. A neten erre semmilyen segítséget sem kaptam, csak on-line játékok szerepelnek a repertoárban.

Másnapra hagytam az utolsó fogást, mert az csak frissen az igazi, ez pedig a virslis múmia. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy meleg vízben próbáltam felengedni a fagyasztott leveles tésztát, de egy lyukon valahogy befolyt a víz, tönkre tette az egész alapanyagot. Anti elrohant egy másikért, aminél már megvártam, hogy kiengedjen magától, de ez a márka, amit használtam, eleve kezelhetetlennek bizonyult, nagy küzdelmek árán sikerült a leveleket szétszedni és a virslikre tekerni.

Tami szépen feldíszítette a lakást, készített étlapot, melyen csont és hasonló nyalánkságok szerepeltek, beöltözött boszorkánynak, ami alatt egy macska jelmez is volt, hogy átváltozhasson és felfújta a denevéres lufikat, melyekkel a belépő vendégeket fogadta.

Anti készített egy nagy máglyát, amit szépen körbeültünk és azon morfondíroztunk kit süssünk meg először. Minden gyerek kapott egy-egy lámpást, és elmondtam a játékszabályokat: ha valahol meglátnak egy fénycsóvát felvillanni, akkor be kell csukniuk a szemüket, elszámolni tízig (addig én is visszaérek), és utána a fényforrás felé menni és keresni. Ez nagyban hasonlít a húsvéti tojáskereséshez, csak sötétben.

Tami az első csoki megtalálásakor olyan csalódott arcot vágott, hogy elment a kedvem a folytatástól, de már nem volt mit tenni. Amikor szellem alakú csatot találtak és külön-külön kellett megkeresniük, már egy kicsit vidámabb lett. Zárásként pedig beöltöztem én szellemnek és üvöltve ugrottam ki a sötétből, ők pedig visítva szaladtak a tábortűz felé. Ennyi gonoszságot tudtam felmutatni.

Később mondta a lány, hogy azért kámpicsorodott el, mert igazi szellemekre számított és boszorkányokra, ahogy röpködnek a tűz körül, meg térképre, ami után elindulnak valahová messzire. Bocs kicsikém, erre alkalmatlan vagyok.

Anti viszont olyanokat talált ki, ami már a kínzással is vetekszik. Mézzel bekent háló, amibe gyanútlanul belesétálnak, avarral letakart verem, amibe beleesnek, korommal kikent kötél, melyen kapaszkodnak, és fáról lelógó csirkelábak, melyeknek nekimennek. Nem rossz, de nem tudom, mit szólt volna az a szülő, akinek a gyerekek mézesen, kormosan vagy törött lábbal érkezik haza.

Az az igazság, hogy talán én élveztem legjobban ezt a mókát, csak elrontotta Tami fancsali képe az örömömet. Viszont az ételek nagyon finomak lettek, alig maradt belőlük pár falat és Tami másnapra is múmiát kért ebédre.

Utóirat: A bejegyzés megszületése után még tartozom annyi kiegészítéssel, hogy a hétvége sem telt el minden esemény nélkül. A szombati napon szülinapi zsúron volt a lány. Mi ezen nem vettünk részt, úgyhogy nem is igazán tartozik a közös programokhoz, de szeretném feljegyezni, hogy míg a lányunk bulizott, addig mi egy kávéházban végre meg tudtuk rajzolni a felső szint beépítésének tervrajzát. Nagyon szeretném már, ha arról írhatnék, hogy halad az építkezés, de még ott azért nem tartunk.

A szünet utolsó napján pedig a Borbála fürdőben voltunk, ahol teljesen kikapcsolódtunk, jókat lubickoltunk, bújócskáztunk és áztattuk magunkat a klóros vízben, amitől mindig kicsit megfájdul a szemem.