Varázslat

Az idei Adventi bazár, melyet az iskolában rendez meg a mindenkori 2. osztály, az összes évfolyam tanulói, szülei és ismerősei számára, nem sokban tért el az előző évektől. Mint mindig idén is kávéházat rendezett Tami osztálya. Annyiban módosult a felállás, hogy ebben az évben nem a szülők vették fel a rendelést és szolgáltak fel, hanem már a gyerekek.

Elég nagyok voltak ahhoz, hogy ne borítsák rá a vendégre a kávékülönlegességeket, akárcsak ahhoz, hogy megjegyezzék a néha igencsak bonyolult megnevezéseket. Néha azért láttam zavart az arcokon, amikor egy négytagú család mindegyik tagja különböző italt rendelt, de ez csak átmeneti volt, mert senki sem felejtette el, aki meg mégis, az felírta.

A szülők pedig végre pihenhettek, kivéve azt a néhányat, akik a kávét főzték, mert ezt nem bíztuk a gyerekekre. Persze az rosszul viselte ezt a felállást, aki szeretett volna középpontban lenni, de lejárt a felnőttek ideje, a gyerekek minden váratlan fordulatot kifogástalanul kezeltek.

Nagy volt a nyüzsgés az egész iskolában, nem csak a mi osztályunkban, mindenki előrukkolt valami fantasztikussal, bár az ételek most nekem nem nagyon jöttek be. Az egyiket túlrozmaringozták, a másik nem sült meg rendesen, a harmadik pedig hideg volt, de azért nem maradtam éhen.

A fő attrakció viszont az Adventi bazár után következett. Az egész osztály elszivárgott, hogy a szülők gyorsan és alaposan kitakarítsák a helységet, hogy este hatkor a szegediek körében csak Kapcának nevezett művelődési házban újra összegyűljenek, immár egy komoly színdarab megtekintése céljából.

Úgy egy hónappal korábban vették kezükbe a gyerkőcök a Varázsfuvola megrövidített, de annál viccesebb változatának szövegkönyvét. Tami nagyon izgult. Ő volt az egyik mesélő, az egyik szolga és „mellesleg” a súgó. Mit tegyünk, ha a gyerekünknek ennyire jó esze van! Nem tehetünk semmit.

Már egy héttel korábban szinte mindenki szövegét fújta, a sajátját pedig fantasztikus átérzéssel és színészi képességgel adta elő. A beszédén kissé érződött az adrenalin megemelkedett mértéke, de mikor nem volt szövege, színészeket megszégyenítő arcjátékok és mozdulatsorok jellemezték.

Nagyon büszke voltam rá! A főszereplők is parádéztak, nem is gondoltam volna, hogy ennyire színes egy 6. osztályos a Waldorf–iskolában.

Ezen a linken megtekinthető az egész előadás.

Két héttel később módunkban állt a pesti Erkel Színházban is végignézni a Varázsfuvolát. Több autóval mentünk, mivel vonattal nem lett volna biztosított a visszaút és néhány szülő is szívesen elkísérte a gyerekeket. Már az indulás is kalandos volt, mivel Anti otthon felejtette a jegyeket. Az volt a szerencse, hogy az egyik apuka késett, addig Antinak legalább eszébe jutott, hogy egy igencsak fontos dolog nincs nála és hazaszaladt érte.
A megérkezés sem úgy alakult, ahogy azt terveztük, bár mi időben odaértünk – nálunk volt a jegy, úgyhogy illő is volt, de az egyik autó nagyon eltévedt, már csak a nyitány után futottak be.

Az előadás nem igazán nyerte el a tetszésemet. Az Éj királynője gyönyörűen, Pamina is szépen énekelt, de a többiek szerintem középszerűek voltak. A háttérben vetített híradórészletek sem nyűgöztek le, akárcsak a hirtelen ledobott jelmezek alatt lapuló farmer és cicanadrág. Tamival néha dőltünk a nevetéstől, mikor a karzat elkezdett köhögni. Nem tudom ilyenkor mi történt, de sorba köhögött minden gyerek, néha még ritmusra is.

A hazaút már fárasztó volt, mindenki más autóba szállt, mint odafelé, egyre nagyobb volt a kavarodás. Tami sem oda, sem vissza nem velünk utazott, sajnos, bár még Antival minket is szét akartak választani, de ezt az én kedvesem nem hagyta!