Immár második alkalommal vettünk részt a Megálló által szervezett Körtöltésen túl című helyismereti és kulturális csapatépítő biciklitúrán.
Most kevesebb km-t tekertünk, lévén nem kellett a startig mennünk, mivel az útvonal eleje nem messze tőlünk kezdődött, úgyhogy a Vám téren csatlakoztunk a társasághoz.
Az első megálló rögtön Ságvári vagy Kecskés telep után volt, ahol az 1920-as évek végén indított kisvasút maradványait tekinthettük meg. mely egészen Ásotthalomig ment anno, hogy összeszedje a tanyavilág kofáit, kik a városban eladhatták terményeiket.
Eztán megálltunk Szentmihálytelken, hogy megnézzük a készülő kakaspörkölt-verseny részvevőit. Na jó, nem ezért álltunk meg, hanem hogy Krampusz, a túravezetőnk haza tudjon szaladni néhány láthatósági mellényért, melybe senki sem bújt bele, valamint némi rágcsálnivalóért, melyekből nem ettünk.
Ha már megálltunk, legalább megnéztük a kis tóban a fehér hasú, aranyozott halakat és meghallgattuk a településhez fűződő tudnivalókat, mint például, hogy az őslakosok a paprikatermesztés mesterei és az utcaneveik is mind eme termeléshez illenek, mint Eke köz, Hasító utca, Brigád köz vagy Móricz Zsigmond utca.
A következő állomás Nepomuki Szent János szobra előtt történt meg, ki a hidak, folyók és halászok védőszentje, valamint rendkívül fotogén alkat, csipkézett, rokokó stílusú kőruhájában, ami ma már sajnos nem színes.
Itt egy hosszabb szakasz következett, hogy elérjük Röszkét. Röszke határváros, mostanában elég forgalmas is, bár nem kimondottan a határátkelőnél. Maga a város nagyon hosszú, teli szebbnél szebb téglaépületekkel és egy impozáns templommal, melyben épp esküvőre készülődtek, úgyhogy nem mentünk be. Volt látnivaló elég a bejáratban is, ahol Mária szobra található, lábánál két lefejezett angyalfejjel, az elmaradhatatlan kígyóval és almával egyetemben. Akinek mindez nem volt elég, megtekinthette a szegedi Fogadalmi templom hű mását, gyufából kirakva.
A csöndes falun áttekerve eljutottunk országunk határáig. Csupán egy árok választotta el hazánkat Szerbiától.
Nagyon furcsa érzés volt ilyen közelről megpillantani a határkövet, szinte karnyújtásnyira, mely csak egy rusnya, néma kő, bezzeg ha beszélni tudna!
Nem időztünk sokat ezen a helyen, mert már várt bennünket egy röszkei barátunk, Laci, ki a környék szakavatott ismerője, lévén, hisz helyi lakos és nincs autója, és akitől első ránézésre minden anya félti gyermekét, pedig egy kedves, manóbéli, öregedő remete. Ő hívta fel figyelmünket Bacskulin várára, akiről többet nem is mondanék, mert nem tudok, pedig életénél már csak halála volt érdekesebb...
Végre tartottunk egy kis pihenőt az árnyékban, ahol Krampusz a politikai helyzethez illő novellát olvasott fel, mely nagyon érdekes volt, bár nem mindenkit nyűgözött le.
Itt szert tettem néhány kopasz barackra, hogy éhségemet csillapítsam, de inkább a vízszűke okozott mindenkinek problémát. De hát itt volt velünk Laci, a helyi kútfő és hamar egy jeges forráshoz terelt bennünket, ahol hűsíthettük magunkat.
Ezután némileg zötyögősebb szakaszhoz érkeztünk, mely egészen a töltésig vezetett. A hőség a tetőfokára hágott, dönteni kellett a jobbra kocsma, balra Tisza kereszteződésnél, hogy merre tovább. A többség a vizet választotta, így lecsorogtunk a folyamig. ahol csalódás várt ránk, mert a sok szeméttől meg sem tudtuk közelíteni a partszakaszt, úgyhogy mégis a kocsma került ki győztesen.
Ez már az utolsó pont volt számunka, hiszen innen csak pár percre laktunk, hamar el is búcsúztunk a társaságtól, búcsúajándékként mindenkit alaposan lelocsoltunk hideg vízzel. Hálásak voltak érte!
A túra 32 kilométerre sikeredett.
Most kevesebb km-t tekertünk, lévén nem kellett a startig mennünk, mivel az útvonal eleje nem messze tőlünk kezdődött, úgyhogy a Vám téren csatlakoztunk a társasághoz.
Az első megálló rögtön Ságvári vagy Kecskés telep után volt, ahol az 1920-as évek végén indított kisvasút maradványait tekinthettük meg. mely egészen Ásotthalomig ment anno, hogy összeszedje a tanyavilág kofáit, kik a városban eladhatták terményeiket.
Eztán megálltunk Szentmihálytelken, hogy megnézzük a készülő kakaspörkölt-verseny részvevőit. Na jó, nem ezért álltunk meg, hanem hogy Krampusz, a túravezetőnk haza tudjon szaladni néhány láthatósági mellényért, melybe senki sem bújt bele, valamint némi rágcsálnivalóért, melyekből nem ettünk.
Ha már megálltunk, legalább megnéztük a kis tóban a fehér hasú, aranyozott halakat és meghallgattuk a településhez fűződő tudnivalókat, mint például, hogy az őslakosok a paprikatermesztés mesterei és az utcaneveik is mind eme termeléshez illenek, mint Eke köz, Hasító utca, Brigád köz vagy Móricz Zsigmond utca.
A következő állomás Nepomuki Szent János szobra előtt történt meg, ki a hidak, folyók és halászok védőszentje, valamint rendkívül fotogén alkat, csipkézett, rokokó stílusú kőruhájában, ami ma már sajnos nem színes.
Itt egy hosszabb szakasz következett, hogy elérjük Röszkét. Röszke határváros, mostanában elég forgalmas is, bár nem kimondottan a határátkelőnél. Maga a város nagyon hosszú, teli szebbnél szebb téglaépületekkel és egy impozáns templommal, melyben épp esküvőre készülődtek, úgyhogy nem mentünk be. Volt látnivaló elég a bejáratban is, ahol Mária szobra található, lábánál két lefejezett angyalfejjel, az elmaradhatatlan kígyóval és almával egyetemben. Akinek mindez nem volt elég, megtekinthette a szegedi Fogadalmi templom hű mását, gyufából kirakva.
A csöndes falun áttekerve eljutottunk országunk határáig. Csupán egy árok választotta el hazánkat Szerbiától.
Nagyon furcsa érzés volt ilyen közelről megpillantani a határkövet, szinte karnyújtásnyira, mely csak egy rusnya, néma kő, bezzeg ha beszélni tudna!
Nem időztünk sokat ezen a helyen, mert már várt bennünket egy röszkei barátunk, Laci, ki a környék szakavatott ismerője, lévén, hisz helyi lakos és nincs autója, és akitől első ránézésre minden anya félti gyermekét, pedig egy kedves, manóbéli, öregedő remete. Ő hívta fel figyelmünket Bacskulin várára, akiről többet nem is mondanék, mert nem tudok, pedig életénél már csak halála volt érdekesebb...
Végre tartottunk egy kis pihenőt az árnyékban, ahol Krampusz a politikai helyzethez illő novellát olvasott fel, mely nagyon érdekes volt, bár nem mindenkit nyűgözött le.
Itt szert tettem néhány kopasz barackra, hogy éhségemet csillapítsam, de inkább a vízszűke okozott mindenkinek problémát. De hát itt volt velünk Laci, a helyi kútfő és hamar egy jeges forráshoz terelt bennünket, ahol hűsíthettük magunkat.
Ezután némileg zötyögősebb szakaszhoz érkeztünk, mely egészen a töltésig vezetett. A hőség a tetőfokára hágott, dönteni kellett a jobbra kocsma, balra Tisza kereszteződésnél, hogy merre tovább. A többség a vizet választotta, így lecsorogtunk a folyamig. ahol csalódás várt ránk, mert a sok szeméttől meg sem tudtuk közelíteni a partszakaszt, úgyhogy mégis a kocsma került ki győztesen.
Ez már az utolsó pont volt számunka, hiszen innen csak pár percre laktunk, hamar el is búcsúztunk a társaságtól, búcsúajándékként mindenkit alaposan lelocsoltunk hideg vízzel. Hálásak voltak érte!
A túra 32 kilométerre sikeredett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése