Másnap délelőtt megint városnézés volt a program, amit nem lehet megunni. Úgy gondolnánk, hogy már jártunk minden utcában, láttunk minden házat, de aztán előbukkan egy ismeretlen környék, találunk egy érdekes kutat, vagy épületet, esetleg parkot, netán fagyizót vagy éttermet.
Délután visszamentünk a temetőbe. 14:00-kor nyitott, mi egy órával később érkeztünk, de szerencsére, mert a portás bácsi még utánunk érkezett pár perccel. Nincs kőbe vésve semmi, csak a sírfeliratok.
Sajnos sikertelen volt az újabb látogatásunk is, emberünk nem talált semmit, amivel el tudtunk volna indulni, vagy legalábbis továbbmenni ezen az úton. Hálánk jeléül vittünk neki egy csokit, amit el sem akart fogadni, de aztán mondta, hogy odaadja az unokájának és már mutatta is a telefonján a kissrác fényképét, átszellemült arccal.
Szerettem volna eljutni egy könyvesboltba, hogy valami igazán olasz irodalommal térjek haza, de hiába kérdezősködtünk, hiába kerestük a google-ban, egyszerűen nem találtunk egyet sem.
Végül eljutottunk egy címre, ahol vasrács volt a bolt elé húzva. A mellette lévő fodrászüzletből Gigi elmondta, hogy pedig nyitva kéne lennie a könyvboltnak, nem tudja, mi történt a tulajjal. Sétáltunk tovább ezen az utcán és csak sikerült egyet fellelni, egy igazán jóillatút. A szépirodalom helyett egy szakácskönyvet vettem magamnak, hátha a többiek is pozitívan részesülnek az olvasmányomból.
Estére már gondolatban a hazautat tervezgettük, úgyhogy írtam Giuseppének, hogy hányra jöjjön értünk, mert megígérte, hogy kivisz minket az állomásra kocsival.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése