Girnyó

Tegnap szomorúan fejeződött be a nap, mivel Girnyó, a legkisebb szürke cica kilehelte a lelkét. Taminak már kezd sok lenni a macska-temetésekből, látom rajta, de nagyon hősiesen viselkedik. Egy vakond a segítségünkre volt a szertartás véghezvitelében, mert akkora földkupacot ásott, hogy Tami könnyedén bírt lyukat fúrni belé, amibe beletettem a tetemet. Ráfordította a földet, kicsit sírdogált, próbáltam megnyugtatni, hogy jobb ez így neki, nem szenved tovább, de ezt nem nagyon akarta még megérteni, hogy lehet a halálnál rosszabb is.Eljöttem mellőle, de a nyitott erkélyajtóból hallgatóztam, mert valami tündéri volt, ahogy szavakba foglalta a gondolatait, és olyan nekrológot kerekített ki belőle, hogy nekem is könnybe lábadt a szemem. Arra nagyon emlékeszem, mikor azt mondta, hogy ha értette volna a nyelvét, a nyávogását, akkor mindent megtett volna érte.Sajnos sokszor nehéz megérteni mások nyelvét, még akkor is, ha ugyanúgy beszélnek, mint mi, és sokszor a minden is kevés.Most már tényleg úgy érzem, hogy a többi macskának is távoznia kell a háztól, bár nagyon aranyosak, mikor nyivákolva szaladnak utánam, vagy amikor lépni sem lehet tőlük a teraszon, de akkor kevésbé szeretetreméltók, mikor a kakijukat kell lesöpörnöm a lábtörlőről. Végérvényesen is eladósorba értek, szépek, nagyok, már mindent megesznek, úgyhogy mehetnek. És ez a tekintet?!