Éjszakára kellett mennem dolgozni. Nem sűrűn fordul elő ilyen, nem is illik visszautasítani, bár lemondhattam volna, nem volt kötelező, de gondoltam megoldom, éjszaka nem veszi észre a lány, hogy meglógtam mellőle, reggel Anti elviszi az óvodába, máskor is történt már ilyen, délután meg már megyek érte. Így is történt, viszont Tami már reggel sírva fakadt, hogy nem én viszem óvodába, arról nem is szólva, hogy még puszit sem adtam neki. Talán ezt a helyzetet még sikerült volna kimagyaráznom délután, de azt már nem, hogy mikor mentem érte, kiderült, hogy elkéstem.
Tulajdonképpen nem mentem később, mint szoktam, ebben az időpontban máskor még bőven maradnak gyerekek, sosem Tami az utolsó, de pechemre most ő volt. Nagyon rosszul esett neki. Ekkor még reménykedtem, hogy hazaérve majd valahogy sikerül felvidítanom. Máskor mindig könyörög, hogy játszunk még egy kicsit, sosem akarja abbahagyni, már olyan apró mértékegységeket is kitalált, ami nem is létezik és értelme sem túl sok, mint a hangya körme, vagy az öngyújtó lángja. Most örültem, hogy még bírom a strapát, - meg sem kottyan, hogy több mint 30 órája talpon vagyok -, mindent félredobva, csak vele fogok foglalkozni, de mikor felvetettem, hogy „gyere, játszunk”, közölte, hogy kösz nem, inkább mesét nézne. Puff! Mintha szíven lőttek volna a pezsgősdugóval!
Ez a kép korábban készült, de az arckifejezése a mostani lelkiállapotát tükrözi, pedig itt csak a nyalókája pottyant a földre.Mindig is rettegtem az ilyen jellegű visszautasítástól, hogy eljön az az idő, amikor már nem akar velem játszani, amikor nem akarja, hogy betakarjam, mesét olvassak neki, vagy megpusziljam. Tudtam, hogy még nem most jött el ez a pillanat, ez most csak átmeneti, dacból született, de voltam annyira érzelmileg labilis, hogy elhittem, főleg, hogy olyan határozott volt a hangja, bár némi lelkifurdalást véltem felfedezni az arcán.
Nem győzködtem tovább, éreztem, hogy ez most nekem jár, ez a büntetésem, megérdemeltem. Betettem egy mesét és sokáig tébláboltam a házban, az udvaron, hogy végiggondoljam, mi is történik körülöttem, de a fáradtság egyre jobban lelassított, egyre inkább nem jutottam a gondolatok végére, megoldásra meg pláne.
Figyelemelterelés céljából készítettem egy gyümölcssalátát, ami Tami kedvence. Szó nélkül el is fogadta. Érdekes, hogy sem a banánt, sem a narancsot nem hajlandó önmagában megenni, míg salátaként, feldarabolva, örömmel.
Egyre jobban elhatalmasodott rajtam a kimerültség, de még mese és fürdés után sikerült egy könnyed beszélgetést „kicsikarnom”, bár nekem elég megerőltető volt, de igyekeztem nem éreztetni vele. A végén már nevetett, vicceseket mesélt, melyeken mindketten jókat derültünk, mint például a nyílegyenes szárú háromszög.
A mesét olvasva már igazi kihívás volt, hogy nyitva tartsam a szemem. Mostanában a jó éjt puszi mellé mindig olyan névvel illetjük egymást, ami a lefekvés előtti mese szereplőgárdájából a legszimpatikusabb. Egy pillanatra leszünk ilyenkor Kisnyúl, Folti, Világszép nádszál kisasszony stb. Ezt a hagyományt szerencsére most sem feledtük, ami engem némileg megnyugtatott.
- Jó éjt Panka – mondtam.
- Jó éjt Csiribí – felelte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése