Tami már a forgón kiválasztott egy pacit és felpattant a hátára, de a majális tetőpontja az igazi, vagyis élő ló vontatta kocsikázás volt! Az adrenalin szintem az egekbe szökött, miközben erősen kapaszkodtam a recsegő háttámlába. Azt hittem, hogy a lovaskocsizás felüdülés és nem attól való rettegés, hogy mikor borulunk az árokba. Baba, vagyis a ló engedelmeskedett a gazdájának, kanyarodott, ha azt kellett, megállt, amikor meg kellett, bár csak az utolsó pillanatban, és szedte a lábát, mikor az ostor erre kérte. Ő biztos nem esett volna bele az árokba, de azt már kevésbé sikerült felmérnie, hogy amit húz, szélesebb nála, ráadásul teli van gyerekkel.
Hogy legyőzzem félénkségem, vállalkoztam egy második körre is. A biztonság kedvéért azért maradtam a lánnyal az út belseje felé eső oldalon, biztos, ami biztos, viszont felszállt egy nagymama a lányával és az unokájával. Ők az árok felöli oldalt választották, és már az első kanyarnál előreszóltak a kocsisnak, hogy úristen lemegy a padkára (ami mellett ott a mély árok), ők leszállnak, de aztán mégis maradtak és szörnyülködtek tovább, ami cseppet sem volt megnyugtató. Én az út szélére nem mertem nézni, csak előre tekintgettem, még azt is vállalva, hogy az erős szélben a ló farka is igen sűrűn fellebbent, szabad utat engedve a szeleknek. (Lehet, hogy kár volt szőlőcukorral kínálni.) Közben Tamit fogtam, amikor hagyta és próbáltam kellemes dolgokra gondolni, de sajnos nehezemre esett másra gondolni, mint hogy merre kéne ugrani, hogy ne dőljön ránk a kocsi, mikor belecsúszik az árokba. Hogy elég gyors leszek-e, hogy legalább Tamit kimenekítsem és hasonlók jártak a fejemben.
Mint azt olvasóim már tudják: megmenekültünk, különben ez a bejegyzés nem született volna meg, de azt hiszem egy darabig nem ülök fel lovaskocsira, még ha fizetnének érte, akkor sem.Tami kipróbált minden játékot, amit a kis téren felállítottak. Kihorgászott egy kínai leopárdot is a sárga tengerből, ami csak színében hasonlított a vadállatra. Én valahogy úgy vagyok vele, hogyha elefántot akarnék készíteni, akkor előbb megnézném, hogy miként is néz ki. Hegyes a füle, vagy lapát, bojtos a farka, vagy hosszú stb. Ez a kínai kisiparos sajnos ezt elmulasztotta, bár mentségére legyen mondva, hogy a bundája szerencsére leopárd-foltos, de ebben ki is merül minden hasonlóság ezzel a macskafélével. Lehet, hogy valami kimaradt anyagot talált és felkiáltott, "ebből csakis leopárd lehet, bár nem tudom, hogy néz ki".
Záróakkordként még fagyiztunk egyet egy husky kutya társaságában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése