Brühühü...

Elfogytak a kiscicák. Kicsit hiányzik, hogy nincs aki hajnalban trappoljon rajtam, hogy nem rohangálnak a lakásban bukfencet hányva, nem pisilnek többé az ágyba, nem másznak fel a zoknimon, majd a csupasz bőrömön, hogy a vérem kiserken. Csiki nem sokáig kereste őket, ezen csodálkoztam is, azt hittem majd kétségbeesik, de csak kétszer bújt a konyhaszekrénybe, hogy esetleg odadugtam őket. A cicák viszont jól érzik magukat bárhol is vannak, hiszen a "macskák egyedül járnak sétálni, és nekik minden hely egyforma jó."A hétvégén meglátogattam az első kiscicát, aki elhagyta az otthonunk, és akit már Rezsőnek hívnak. Bár senki sem hiszi el, de szerintem megismert, amikor megsimogattam. Azonnal az ölembe bújt, a fehér pólómba dörgölte macskaeledeltől maszatos fejét és úgy nézett rám, mint aki azt mondja: "szia, örülök, hogy újra látlak”, majd elaludt. Biztos nem képzelődtem.