A legfontosabb esemény számomra, Balázska eperfájának a meglátogatása volt. Imádom a faepret, nálunk is van a kertben, pontosabban a kerítés mellett, kívülről, de teljes mértékben a sajátomnak érzem. Csak az a baj, hogy nehezen hozzáférhető, a behajló ágait ugyan megdézsmálom, de a tetején lévőket már nem érem el, az utcára pedig lusta vagyok kiskosárral kibattyogni, a kerítés miatt a fólia leterítése is bajos.
De Balázska eperfája a fő helyen áll a kapu és a ház között, képtelenség elkerülni. 
Persze a fő attrakció maga Balázska volt az édes, mosolygós arcocskájával.A Waldorf iskola sem hagyott minket punnyadni. Vasárnapra virradóra vártak bennünket újabb bögre készítésre, mivel az elmúlt alkalommal csak egy készült, de háromra van szükség a fogyóeszközből. (Még akkor is, hogy Tami kijelentette, ő ugyan nem fog inni belőle, legalábbis vizet nem, amitől én is ódzkodom.) Mivel a múltkor nem vettem részt eme nemes eseményen, most kétszer akkora lendülettel vetettem bele magam az agyagozásba. Körülbelül öt perc alatt elkészítettem Tami bögréjét, immár jól felrajzolva rá a basszuskulcsot. Nem tudom mekkora előnyt jelentett, hogy évekkel ezelőtt Jani mellett készítettem húsvétra agyag-nyulakat és kerámia tojásházakat, bár bögrét azt hiszem nem alkottam, és vagyok annyira őszinte magamhoz, hogy kijelentsem: nem sok kézügyességgel bírok ezen a területen.
A csupor elkészítése után, hogy ne tétlenkedjem meg lábatlankodjam, fonalat tekergettem, közben figyeltem a nemezelőket, bár már csak a végét láttam az alkotásnak, de azért én is kedvet kaptam egy nemezpárna elkészítéséhez, már csak azért is, mert egyet muszáj csinálni, hisz ezen fog ülni Tami 8 évig.
Egy nemez párna elkészítése nem gyerekjáték, bár a szappanozás mégis az, csak a gyerek hamar feladja. Én is meguntam, de folytatni kellet, hogy legalább szállítható állapotba kerüljön a gyapjú, és az sem lett volna hátrány, ha hasonlít egy párnára. Bevallom a végén már nem a kezemmel facsartam a szappant, hanem jól megáztattam a vízben, aztán a vizet fröcsköltem rá, elvetemült módon, de titokban. Mikor már jól átvizesedett, akkor kezdtem tekerni, meg facsarni, nyomkodni és préselni belőle a folyadékot. Ez kicsit sziszifuszi munkának tűnt, hogy eddig locsoltam, most meg el kell belőle távolítani, de hát különben nem állt volna úgy össze a gyapjú, ahogy. Tényleg jól összetapadt, sőt túlságosan is, mert szerintem vékony lett, úgyhogy ezt a pár órás masszírozást gyakorlásnak fogom fel és legközelebb majd készítek egy emeletes párnát, ami talán puha is lesz. Ja és itthon még ki kellett volna belőle öblíteni a szappant, de ennek már tényleg semmi értelmét nem láttam, úgyhogy nem is tettem meg. Egyébként volt szakmai segítség is egy keramikus személyében, aki nagyon sokat segített is, például nekem, mikor a szétázott kezemmel nyomkodtam a nemezt, közölte, hogy még ötvenszer. De figyelt mindenre, majdnem le is buktam, mikor felkiáltott mellettem: szappan a vízben! - és kimentette.
A kertben Anti felállította a májusfát, Tami legnagyobb örömére. Természetesen EU szabvány szerint készült, a gyereknek nem eshet semmi baja, ha kapaszkodik és nem dől ki a fa, de leginkább akkor, ha nem mászik fel. Engem a frász kerülgetett, mikor tette egyik lábát a másik után és a csonkokra.
A hétvégén Tami megtanulta az óvodás verset is, amit majd a ballagásán fog előadni két barátnőjével. Ez az én ötletem volt, hogy ezzel lepjék meg az óvónőket, mert hogy hamarosan elballag az óvodából, bár nagyon nem szeretne.A kiscicák is sok örömet okoznak, főleg mikor hajnali ötkor arra ébredek, hogy próbálnak felkapaszkodni a csupasz bőrömön, mintha hegyre másznának, csákánnyal a mancsukban, az anyjuk pedig hajókürthöz hasonló hangot hallat, hogy segítséget kérjen, a fülemtől két milliméterre.
Egyébként nagyon aranyosak, egyre bátrabban hagyják el a biztonságot nyújtó dobozt, Csiki legnagyobb bánatára, aki ilyenkor kétségbeesetten rohangál, hogy visszaterelje őket. Sajnos a négy közül egy viszont nem akar fejlődni, sőt egyre kisebb, hiába etetem külön tápszerrel, hiába a dupla adag féreghajtó, nem jut egyről a kettőre. Míg a többiek már játszanak, felfedezik szűkebb környezetüket, addig ő csak gubbaszt és már nem is nagyon nyávog. Annyira sajnálom, de tehetetlen vagyok.
Ja és persze a kerti munkával is haladni kellett, ami főként a cseresznyeszedésre vonatkozik, mivel szépen beértek a piros bogyók, csak nem tudom hová tenni a rengeteg gyümölcsöt, a mélyhűtőn a megtelt tábla, a hasamban szintén, rigó meg kevés, bár most jönnek a seregélyek, egy fát már birtokukba is vettek. Azt mondják, hogy a seregély bármilyen hangot képes utánozni, úgyhogy most várom, mikor mondják emberi hangon: Boldog szülinapot Zita!
Sokszor érzem így magam az életem folyamán, mintha esőben locsolnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése