Már napokkal korábban pedzegettem, hogy sütök neki tortát, olcsóbban kijön, mintha drága pénzért megrendelnénk a cukrászdában, szívesen megtenném érte. Húzódozott, hogy lesz még annyi pénzünk, ne fáradjak, de éreztem, hogy kétségei vannak az eredmény sikeres kimenetele miatt, azért szeretné, ha inkább vennék. Ez kicsit rosszul esett, bár igazságot is találtam benne, éreztem az élcet és a gúnyt a szavaiban, de ekkor már biztos voltam benne, hogy én fogom elkészíteni. Végül két receptnél állapodtam meg: egy málna- és egy epertorta tetszett meg leginkább. Mindkettőnek szezonja van, úgyhogy megvettem a hozzávalókat. A málnatorta keksz alapú volt, nem kellett sütni, csak hűteni, úgyhogy azt még előző nap elkészítettem, de mikor rátettem a díszítést, éreztem, hogy ez nem lesz az igazi. Szerencsére az epertorta meghozta a várva várt sikert, jól is nézett ki, nem volt olyan émelyítő, mint a bolti. Aki megkóstolta, annak ízlett, aki pedig nem evett belőle, mert már nem fért több étel a hasába, az még másnap is mondta, hogy nagyon bánja, hogy kihagyta.
Fantasztikus idő volt, úgyhogy a gyerekek részéről a szülinapi mulatság átváltozott medence partivá. Bár egyszer-kétszer rá kellett szólni a fiúkra, hogy szelídebben játszanak, de ezt leszámítva jól érezték magukat. Mikor már lement a Nap, kivettem Tamit a vízből, nehogy megfázzon. Ez nem tetszett a lánynak, de azért eltűrte az anyai gondoskodást, ám nem bírta sokáig nézni a tovább viháncoló gyerkőcöket. Ekkor gondolt egyet, hogy felmászik a babaházra. Engedélyt is kért, amit megkapott, hiszen máskor is felment egyedül, tudtam, hogy nem fog leesni. Igen ám, csak a drágám kitalálta, hogy a babaházat a terasszal összekötő kötélen - ami a medence fölött is átível -, végigmászik, és majd jól belecsobban a vízbe. A tervben nem is volt hiba, csak hogy az ő kis karja nem elég erős, hogy több méteren keresztül függeszkedjen. Alig tett meg fél métert, nem bírta tovább tartani magát és lehuppant a földre úgy három méter magasról, rá a mérleghintára.
Bár teli volt az udvar emberrel, különösen senki sem figyelt rá, különben is meglepetésre készült, a váratlan fordulatról pedig se ideje, se mersze nem volt szólni. Én a házban szöszmötöltem valamivel, Anti az asztalnál szórakoztatta a vendégeket, csak a fülsértő sírásra rohantunk oda mind a ketten. Olyan ideges lettem, hogy lekevertem Antinak egy fülest. Szép kis szülinapi ajándék! Egyszerűen nem bírtam másként kiadni az ijedtség okozta feszültséget. A lányomat mégsem akartam bántani, Anti ott volt kéznél, és Tami épp azt ecsetelte, hogy apa is végigmászott a kötélen, azért próbálkozott meg ő is, tehát még okot is találtam rá.
Szegény Anti azt sem tudta mi van. Átadta a lányomat, aztán sértődötten elvonult. Ettől az igazságtalanságtól én még rosszabbul éreztem magam, de előbb át kellett vizsgálnom a lányt, hogy minden csontja épségben van-e. Szerencsére nem tört el semmije, viszont az egyik lábát rendesen végighorzsolta a mérleghinta. Ha az nem lett volna ott, akkor talán észre sem vesszük, hogy leesett. Mindenesetre elmagyaráztam neki, hogy még egyszer meg ne próbáljon ilyet, és szóljon, ha valami cirkuszi mutatványra készül. Nagy nehezen lenyugodtunk, Anti is megbocsátott, bár egész délután hallgathattam a cikizését, de megérdemeltem. Ezt a kis közjátékot leszámítva remek buli volt, azt hiszem a vendégsereg is jól érezte magát és miután mindenki távozott, mi sem kezdtünk neki a pakolásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése