Itt a tavasz, bár még igencsak hidegek a reggelek, a nappalok, na meg az éjszakák, főleg, hogy olyan erős szél fúj állandóan, hogy azt sajnáljuk nincs szélkerekünk. Pedig már jó lenne, ha melegedne az idő, mert lassan elfogy a tüzelőnk, bár vésztartaléknak Anti nekiállt metszeni a fákat, mert ért hozzá és különben is mindent ki kell próbálni egyszer. Eddig apukám végezte ezt a feladatot, de ő nem merte nagyon megkurtítani az ágakat, és így túl sok gyümölcs termett rajtuk, aminek az lett az eredménye, hogy mielőtt megért volna lepottyant, vagy a földig húzta a nagy súly az ágakat és különben sem fogyott el az a rengeteg alma. Bár el is adhattuk volna, igen magas a piacon a biogyümölcs ára, és mi egyáltalán nem permetezünk semmit és nem csak lustaságból, hanem mert a boltokban kapható termékek egyre inkább leépítik az embert, nem hogy egészségünket óvnák és sajnos igaz ez már a vitaminforrásokra is. Nem régiben hallottam a rádióban, hogy az ötven évvel ezelőtti káposztában több mint kétszer annyi C-vitamin volt, mint a manapság termesztettekben. Ez egy kicsit megdöbbentett.
Visszatérve a kertünkre, a birsalmát viszont eladtam. Én semmit sem tudtam volna kezdeni vele, fogalmam sincs, hogy kell birsalmasajtot készíteni, kedvem sem volt hozzá, és azt sem tudom, hogy milyen kompótnak, a gyümölcsöket valahogy frissen, eredeti formájában szeretem megenni. Az illető, aki elvitte az almákat, pálinkát főzött belőle és ígért is egy üveggel, de még nem ért ide.
A tavasz közeledtét jelzi az is, hogy kibújt a földből két kisnyúl. A tavalyi rengetegből csupán 3 maradt a szúnyogcsípéses elhullások után. Én is számtalan nyulat temettem el, már szinte nem volt hely, ahová keresztet állítsunk. Reméltem hogy a megmaradt három nyuszi egynemű, de tévedtem, mert nemrégiben két kis nyuszika dugta ki a fejét a föld alá süllyesztett otthonukból.
A sziámik sem tétlenkedtek, Csiki hamarosan anyai örömök elé néz, már szép gömbölyded a hasa. A macskáknál átlagosan két hónap a kihordási idő, úgyhogy legkésőbb áprilisra meglesznek a kiscicák.
Eltemettem egy házicicát is. Valószínű, hogy Csipogót. Pont előttünk az úton feküdt szegényke. Nem látszott rajta sérülés, de már nem lélegzett. Nem sokkal korábban érhette baleset, mert még szinte ki sem hűlt. Mikor Tami iskolába indult volna, akkor fedeztük fel az úttesten. Csipogó nagyon aranyos cica volt, de ahogy jött, úgy el is ment tőlünk, pedig kb. egy évig nem mozdult a teraszunkról. Nemrégiben megjelent már egyszer, de Huncut miatt nem mert bejönni. Hunci még kiscica volt, mikor utoljára találkoztak, most már eléggé megkandúrosodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése