Pisa

Reggelre azért kiderült egy hiányossága a szobának. Az ágy katasztrófa volt, hullámzott, ha megmozdultunk, mintha vízágy lenne viszont azonnal éreztük, hogy nem az, mert a szivacs alól a súlyunk alatt kibukkantak a rugók, melyek egyáltalán nem estek jól.

Szokás szerint kevés programot terveztünk el előre. Néhány közelben lévő nagyvárost, melyet kötelező megnézni, akkor is, ha már láttuk őket, mert a fiatalabb korosztálynak még új volt illetve hogy strand is legyen beékelve a napokba.

Reggel nagyon komótosan készülődtünk, hisz nyaralunk, nem sietünk sehová. Azért bennem még működött az otthoni óra, de nem bántam, hogy korán felébredtem, mert így főztem magamnak egy kávét és kiültem a kertbe a tájat szemlélve elmélkedni egy picit távolabb helyezkedve a jeruzsálemi cseresznyétől, bár kutya bajom sem volt, ahogy Gyurinak sem. Fura állathangokat is hallottam a közelben és eszembe jutott, hogy tegnap Nutini mondta, hogy vannak errefelé őzek és vaddisznók. Ahogy a végére jutottam a gondolatmenetnek, elém ugrott egy capriolo. Egymás szemébe néztünk, bőgött egyet válaszként egy másik őznek és tovaszökkent. Azért örültem, hogy nem egy cinghiale-val futottam össze. Még hűvös volt, de már ébredezett a hegy mögött a Nap, vártam, hogy melegítse az arcomat, erre eleredt az eső. Toscana nagyon szeszélyes és meglepő.

Pisát mindenki ismeri a tornyáról és most megnézhettük, ahogy a rengeteg turista készíti a támasztó, lökő, tenyerén hordozó stb. ferde tornyot. A vaskosabb pénztárcával rendelkezők lovas kocsin járhatták körbe a teret, vagy az egész várost, azokat a turistákat viszont egyáltalán nem értettem, akik a gurulós bőröndjüket húzogatva az évszázados köveken csodálták meg a látványosságokat. Innen egyenesen a reptérre mentek volna? Eddig nem volt idejük lefotózni a csipkés toronyságot?

Ragaszkodtam ahhoz, hogy minden városban vegyek hűtőmágnest, erre Luccában elfelejtettem. Érdemes alaposan körbenézni az árusokat, mert 1-5 euró különbségek is lehetnek egy-egy árus között. A másik, amit megfogadtam, hogy minden városban kóstolok egy - vagy több – pisztácia fagylaltot. Ez Luccában is megtörtént, akárcsak itt.

Mivel elég későn értünk a városba, a központi parkolóban éppen lejárt a fizetős idő, így ingyen parkolhattunk. Innen tovább mentünk a tengerpartra, mert azt még egyikünk sem látta Pisában.

Sajnos a telefonom akkumulátora bemondta az unalmast, így volt, amikor nem tudtam használni fényképezésre. Persze a többiek mindig készek voltak arra, hogy fotózzanak, de azért van néhány olyan emlékem, amit csak a fejemben örökítettem meg. Ilyen volt, mikor a pisai tengerparton a gyönyörű fehér változatos méretű kövek és az első sornyi színes lakóépületek között elterülő széles sétányon andalogtunk végig. A köveken szikrázott a napfény, a lehúzott redőnyök mögött sziesztáztak az olaszok, a bárok épp akkor kezdtek nyitni és az egésznek olyan hangulata volt, mint egy romantikus filmben, ahol a főhős épp azt várja, hogy a kedvese kinyissa a spalettát, az utca kihalt, csak a tenger morajlása hallik, ahogy a hatalmas hullámok a sziklákhoz csapódnak.

Épp nagyon szeles volt az idő, nem is nagyon fürdött senki, annál többen szörföztek vagy vitorláztak.

Antinak ma volt a szülinapja, amit már harmadik éve zsinórban Itáliában ünneplünk! Nem rossz szülinapi ajándék! :)