Babakiálló

Tegnap babakiállításon voltunk Tamival. Nagy várakozással tekintett a szokatlan program elé, nem tudom, mit képzelt el róla, de hozta a saját babáját is, hogy majd azt is bemutatja. Sajnos az elképzelése nem egyezett a valósággal, de azért talán érdekes volt számára. Sajnálta, hogy rajtunk és a babákon kívül nem volt ott más, így hiába vitte a játékát. Ki volt írva, hogy nem szabad a kiállítási darabokhoz hozzányúlni, de azért mi megfogdostuk őket és nagyon óvatosan ugyanúgy visszahelyeztük a kijelölt helyére, főleg a porcelánbabákat. Tami nagyon kíváncsi volt, hogy némely fodros szoknya alatt mi van, és amelyik babának csak lehetett visszatette a cumiját a szájába.Különböző országokból, különböző nemzetiségi ruhákban díszelgő babák mellett helyett kapott a gagyi is, de azért aranyosak voltak. Tami pedig csalódott, hogy az ő babáját senki sem nézte meg, de a kinti játszótér feledtette vele a rossz szájízt, engem viszont a frász kerülgetett, mert még ilyen gyerekcsapdát nem láttam, amit játszótérnek hívnak, de kapaszkodni alig lehet rajta és szerintem minden kiálló részt a fej magasságában helyeztek el, bármekkora is a gyerek.Tami úgy döntött vándorzenész lesz. A kellemes nyári napsütés ihlette számára az ötletet, amikor is megengedtem neki, hogy fürdőbugyiban és zokniban szaladgáljon az udvaron. A derekára kötötte a téli sapkáját, ami ebben az esetben az utcazenészek elengedetlen kellékének a megfelelője volt, hogy abba gyűjtse a dallamos muzsikáért kapott pénzt, amit pedig szájharmonikával és zongorával szolgáltat a nagyérdeműnek. Én lelkes hallgatóság voltam, a nyulak is bírták egy darabig, Csipogó elaludt – amit Tami így is akart, hisz altatót fújt neki -, Bolondka pedig hangosan nyávogott, nem tudni áriázott, vagy azért, hogy hagyja abba az aláfestő zenét. A cseresznyefa is szolgáltatott némi hangaláfestést, mivel a kinyíló virágokat megszállták a méhek és úgy búgott az egész fa, mint a filharmonikusok fúvósai.Hát nem gazdagodtunk meg, de nem is ez volt a cél, csak hogy jól érezzük magunkat.
A nyulaink, Vihar és Villám egyre vidámabban ugrabugrálnak, és nagyon szeretnének megismerkedni Bolondkával is, aki állandóan ott sertepertél körülöttük, de még nem láttam beugrani hozzájuk, pedig neki az gyerekjáték lenne. Felébredtek a sünök is téli álmukból, hogy a maradék csontot esténként lerágják és csámcsogásukkal ijesztgessenek.Ibolyát szagoló sün.

Szőrös tücsök

Valahogy nem sikerült rendesen felkészülnöm a húsvétra, mármint a tojásokat illetően, mert sonkát eleve nem főzök, anyukáméknál töltött ebéden lehetett belakmározni belőle, már aki szereti, mert nálam minden nap húshagyó nap. Fogócska...

Az utolsó pillanatban sikerült azért meglepni a lányomat, mikor megtaláltam a tavalyi díszes tojásokat és óvatosan felkötöztem őket a fákra, eldugdostam a kertben, és nagy nehezen rávettem Tamit, hogy menjünk ki és adjunk a nyulaknak enni. Úgy meglepődött, mikor az első tojást felfedezte, mintha nyulat látott volna a fán. „Olyan ismerősek ezek a tojások” – mondta, mikor már a harmadikat vette kézbe. Minden tojás egyforma, hárítottam, de láttam rajta, hogy már sejti, honnan vannak, de nem akarja elrontani az örömömet, mármint, hogy örömöt szerezhessek neki. Azon viszont nagyon meghökkent, hogy a nyulai kindertojást tojtak, de nem haragudott rájuk. Sajnos csak öt tojás maradt tavalyról, Tami túl gyorsan felfedezte a rejtekhelyüket és keresett tovább, hogy biztos van még. A száraz zsömle Taminak is ízlik...

Nem akartam csalódott arcot látni, gondoltam, meghosszabbítom az örömét és amiket megtalált, újból eldugtam. Már nagyon boldog volt, hogy ilyen sok tojást meglelt, csak kicsit furcsállta, hogy a kosárban mégsem lesz egyre több. Akkor hagytam abba a csínytevést, mikor a diófa előtt megállt, amire nem sokkal előtte felaggattam egy lila tojást, és kételkedve rám nézett: „az előbb alaposan megvizsgáltam ezt a fát, akkor nem volt rajta tojás”. A lebukás veszélyétől félve, inkább nem csaltam tovább, így is háromszor öt tojást talált meg.Ki húz, kit?

Nem tudom, miért ilyen szélsőséges az időjárás, de az állandó szélfúvástól már kiráz a hideg. Viszont sárkányt eregetni éppen ideális, úgyhogy eregettünk is. Egyszer a fára csavarodott föl, aztán nagyon magasra felszállt, lefelé pedig az ereszbe gabalyodott bele, de legalább nem az antennába.Nem szoktunk locsolkodókat fogadni, de azért Tami két unokatestvérének nem tudtunk ellenállni, úgyhogy beengedtük őket. Kíváncsi voltam, hogy Tami miként fog viselkedni. A bejelentkezéstől a megérkezésig tartó ötperces várakozás alatt majd’ kibújt a bőréből, aztán meg a pörgős szoknyával együtt a szégyenlősséget, visszafogottságot is magára öltötte, mint egy kis mimóza. Engem utánozva ő is csak a pólójára kérte a kölnit, így megúszott egy hajmosást, de a vendégek távozása után, azonnal átöltöztük, hihetetlen mennyire büdös tud lenni háromféle kölni egy tenyérnyi helyen. A nyuszi etetése nyárson sült fűszállal.

Újabb macska költözött a teraszunkra. Egy kis cirmos, piros sál volt a nyakában, de azt levettük, már csak azért is, hogy a kullancsokat ki tudjam szedegetni a nyakából, fejéből, mert rengeteg óriás példány volt benne. Szép cica és a nyávogása inkább csipogásra hasonlít, méteres bajsza van, de még kölyök lehet. Meg sem várták, hogy kitegyem a Macskaszálló táblát, de már két jószág beköltözött a sajátunk mellé. Nevet még nem adtunk neki, de szerintem Csipogó lesz, bár az is lehet, hogy Tej, mert már megivott fél litert. Azért még reménykedem, hogy előkerül a gazdája, mert lehet, hogy elszökött valahonnan és egy gyerek nagyon várja haza, mivel a kóbor macskákon nem szokott kendő lenni. Majd kitűzök egy-két hirdetést a buszmegállókba, csak pillanatnyilag nem működik a nyomtató.Tami még mindig szerelmes Balázsba, aki szintén szerelmes lehet a lányomba, mivel szőrös tücsöknek hívja. Kérdeztem Tamit, hogy nem bánja-e, hogy így nevezi? Azt felelte, hogy egyáltalán nem, szerinte nagyon aranyos tőle és az a lényeg, hogy köszön. A lányom már arra is felkészített, hogy ha kicsikéje születik, akkor nekünk költöznünk kell, mert ő már úgy megszeretett itt lakni. Fel sem merült benne, hogy mi is maradhatnánk!? Szőrös tücsök!

Az otthon melege

Tami megint bajba került az óvodában. Már meg sem lepődöm, mikor elmeséli, hogy büntetésben volt, de most az óvó néni elvette a szupermannek beöltöztetett Mary cicáját egy egész napra. Ez igazán nagy szomorúságot okozott a lánynak, persze akkorát azért nem, hogy megígérje, legközelebb énekelni fog, amikor énekelni kell és nem bolondozni.
Egyik reggel úgy mentünk óvodába, hogy egy rongyos, félig szétment pulikutyát vitt magával, amivel igazán játszani sem lehet, mert eredetileg marionett bábu volt, csak már lejöttek róla a madzagok, a fa merevítő elvesztette funkcióját, évek óta nem vette elő. Vitte a kedvenc nyusziját is, úgyhogy jogosan merült fel bennem a kérdés, hogy a puli minek. „Az azért kell, hogyha megint nem akarok énekelni, Katus nyugodtan elveheti akár több napra is”- felelte a lányom frappánsan és én nem hogy megszidtam volna, még büszke is voltam rá.
A gyerek nem csak azért visz otthonról tárgyakat, plüssöket, játékokat, hogy felvágjon a többiek előtt, vagy játsszon velük, hanem hogy az otthon melegét, illatát, hangulatát, biztonságát is átvigye általuk, hogy máshol is otthon tudja érezni magát, már ha szeret otthon lenni. Tami mindig visz valamit, ebből tudom, hogy hiányzom neki, ha nem vagyok vele. Akkor érezném rosszul magam, ha sosem vinne semmit. (Persze néha túlzásokba esik és 5-6 jószággal érkezünk meg az óviba, de ilyenkor mindig hagy egyet-kettőt az autóban, hogy engem védjen és vigyázzon rám például egy harci plüss kacsa.)
Ismét van két nyulunk – nem plüss -, a harmadik – szerencsére – maradt a nagyszülőknél. A fiút Villámnak hívják, a lányt Viharnak, már ha a fiú a fiú és a lány a lány, mert idáig csak azt tudjuk, hogy különböző neműek. Tami tippelte meg a szőrük alapján a kilétüket. Már nem kicsik, különböző alomból származnak, úgyhogy nyugodtan lehetnek kölykeik is. Anti elkészített egy nagyobb nyúl-lakást, de ebben a szeles, esős időben nem nagyon akarnak kibújni az óljukból.
Tami a múltkor ébredés után, leült az asztalhoz és közölte, hogy megtanul írni. Az apja előírt neki szavakat, mondatokat, ő meg másolta a kis kockás füzetébe. Nem akartam hinni a szememnek! Szóval ilyen lesz, ha majd iskolás lesz. Egy-két betűnél még gyakorolta is, hogy szépen legyenek megformázva. Ugyan nem lett tökéletes, de az igyekezete és a példamondatok, melyeket szintén ő talált ki, dicséretre méltók. Pillanatnyilag azért inkább a huncutságon jár az esze, például mikor beöltözik a kinőtt macskajelmezébe, szoknyát húz rá és a sálamból készített mikrofonba nyávogja el a Macskafogó egyik betétdalát. Azt hittem, hogy az örökbefogadott macskánk neve, Bolondka nagyon találó, de rá kell jönnöm, hogy lassan ő a legnormálisabb közöttünk.Új telefonom van, amivel kezdetben még telefonálni sem tudtam, most viszont engem nem érnek el rajta. A múltkor szóltak a munkahelyemen, hogy telefonon keresnek. Nagyon meglepődtem, nem értettem, hogy mért nem a mobilomon hív engem bárki is. Anti volt, és ekkor derült ki, hogy a telefonom egyszerűen nem jelzi, ha hívásom érkezik, majd úgy két óra múlva küld egy sms-t, hogy hívásom volt. Kösz. Eddig csak Ericcsonom és egy Alcatelem volt. Ez most Samsung és kívülről nagyon jól néz ki, de sok furcsaságot művel. A legnagyobb bajom, hogy a tetejére tették a madzagját, így nem bírom kinyitni, ha a nyakamban van, mivel csúsztatható a fedlapja. Arra már rájöttem, ha hívnak nem is kell kinyitni, hogy felvegyem, de annyira következetlen volt a gyártó, hogy letenni már csak úgy tudom, ha kinyitom. Azt még mindig nem értem, miért nem lehet minden híváshoz egyetlen csörgőhangot beállítani. Csak egy gyári dallam volt benne és hol azt használja, hol az általam feltöltöttet, de azt ő dönti el, hogy mikor melyiket. Az sms küldés már meg sem lep, az Alcatel is igen bonyolult volt, a Samsung követi a példáját, de hogy mért kell oldal irányban fényképeznem, fel nem foghatom! A használati utasítása a legnevetségesebb! Gondoltam, majd hétvégén nekihasalok és átböngészem, hogy milyen trükkjei vannak, de a papírja szerint nem sok, alig pár oldalas és csupán a menüpontokat sorolja fel.
A tegnapi vacsorát Tami készítette: kőlevest. Nagyon finom lett, leírom a receptjét, ha valakinek kedve van elkészíteni, nem kell hozzá sok idő vagy korgó gyomor:Szénsavmentes ásványvízbe tégy egy csipetnyi borsot, sót és őrölt pirospaprikát. Fűszerezd gazdagon kakukkfűvel, tárkonnyal és cukorral. Mindenképpen tenni kell bele egy-két kanál áfonyalekvárt (egyéb íz is szóba jöhet), az üveg alján maradt oliva olajat, és rengeteg kávét, az sem baj, ha már lejárt a szavatossága. Természetesen a sóderrakásban talált, legnagyobb kő adja meg a leves igazi zamatát, amit a végén helyezünk bele, hogy minél nagyobbat loccsanjon.

Jó étvágyat!

Új szerelem

Taminak új szerelme van, de nem akarja elhinni a fiú, hogy szerelemes belé a lányom, ezért készített neki egy meglepetést. Egy szív alakú díszdobozba tett gyöngyöket, virágszirmot és virágport, majd gondosan átkötötte egy rózsaszín szalaggal, és egy papírra rá kellett írnom, hogy Balázs, amit a tetejére ragasztott. A meglepi szépséghibája csak annyi volt, hogy ezt a dobozkát Tami kapta Dominiktól, de ez a tény nem befolyásolta sem a szándékot, sem az értékét.
Szemtanúja lehettem az átadásnak is. Tami feszengve tolta Balázs elé a dobozkát, aki éppen színezett az asztalnál. Meglepődve nyitotta és pakolta ki belőle a kincseket, majd vissza is tette és szó nélkül a zsebébe süllyesztette. Hát nem tudom, hogy elhiszi-e már, hogy szerelmes belé egy tündéri kislány.
Tamit kérdeztem, hogy vajon mi tetszett meg neki Balázsból, mert elmondása szerint nem is játszik vele, sőt egyik lánnyal sem, csak a fiúkkal és igazából tudomást sem vesz róla, bár nagyon helyes pofija van. Tami közölte, hogy tulajdonképpen a hangja tetszett meg neki, semmi más. Sokszor hihetetlen, hogy ennyi elég legyen, bár nem vonom kétségbe, olykor egy mozdulat, egy érintés vagy egy pillantás is megérintheti az embert annyira, hogy a boldogságtól legszívesebben üvöltene, vagy csendesen mosolyogna, ki-ki vérmérséklete szerint. Mondom én ezt egy varázslatos éjszaka után, mikor is üvöltve mosolygok a borongós felhőkre.
A virágszirom egyébként egy tulipánból származott, amit én kaptam nőnapra a munkahelyemen, de ezt elég nehéz volt bebizonyítanom, mivel csak szerdán hoztam haza. Ez azért alakult így, mert pénteken (március 7-én) nem mentem dolgozni, és gondolom meg is feledkeztek róla a srácok, míg az egyiknek eszébe nem jutottam és átadta. Ezt így előadni a páromnak kicsit furán hangzott, azóta is hallgatom, hogy ha pénteken nem megyek dolgozni, vajon mit kapok a rákövetkező héten, márpedig nem mentem most sem a hét utolsó munkanapján.
Tami nagyon szeretne egy kutyát. Anti teljesen elhatárolja magától a kutyavásárlás tényét, én vacillálok, de inkább csak a lányom kívánsága van az egyik serpenyőben, a másikban viszont sokkal több szól ellene. Például a macskánk, aki valószínű, hogy nem szívesen fogadná, vagy az a tény, hogy egy kutya mindent kiás, kikapar, akár középkori cserépedény füle, akár növendékfa, arról nem is beszélve, hogy a belőle kijövő melléktermékeket is el kell takarítani, vagy az időszakos csavargásait tolerálni, de szívesen futnék vele reggelente.
Tami mindent megígért, hogy ő gondozná, etetné és simogatná, vinné oltatni is és nem is csontot venne neki, hanem színhúst! Arra a kérdésre, hogy miből finanszírozná ezeket a dolgokat, egészen odáig mentünk, hogy majd csak akkor lesz kutyája, mikor dolgozni fog, hogy legyen pénze. Ja és azt is kikötötte, hogy ott fog dolgozni, ahol én és erről nem is nyit vitát. Szóval a kutya kérdés egy időre elnapolva.
Egyébként a hétvégén úgy ment el a nagyszüleivel, hogy nyulat vesznek. Nekünk is. Később kiderült, hogy Tami hármat is megvetetett a szüleimmel, mert nem tudott választani a tarkábbnál tarkább, aranyosabbnál aranyosabb szőrmókok közül, a szüleimet pedig kenyérre lehet kenni, ha a legkisebb unokájuk csak rájuk néz. Úgyhogy ismét kikiáltjuk a Nyúlköztársaságot, talán tovább maradnak, mint az elődeik.

Fáradtságos hét

Igencsak kimerültem ezen a héten. Nehéz, nagy odafigyelést igénylő munkám van mostanság, amit igazából élvezek, mert szeretem a kihívásokat, de eléggé ki is készít. Régies nyelvezet, meglepő fordulatok, úgyhogy már nem is csoda, ha néha félreolvasok dolgokat, például azt írom, hogy Syria és Palacsinta, Palestina helyett, de ezt a Corában még fokoztam is a mélyhűtött pultok mellett, amikor a fagyasztott karajt, fagyasztott karvajnak olvastam. Majdnem megvettem, szárnyasokat néha eszem, és karvalyt még úgy sem kóstoltam. Még azért is szeretem a mostani munkám, mert így elolvashattam Babits Mihály kézírását! Dante Isteni színjátékának fordításakor osztotta meg egy barátjával, hogy milyen nehézségekbe ütközött a Paradicsom fordítása közben. Annyira szemléletesen írt, hogy felemelő érzés volt olvasni is.
Tami sem könnyítette meg a heti beosztásomat. Szerdán nekirohant egy vascsőnek, mikor az óvoda lezárt területére tévedt be. Pont orrmagasságban volt neki, én már csak azt láttam, hogy visszapattan és lehuppan a földre. Az egyik nagymamára bíztam a lányt, míg visszaszaladtam valamiért az épületbe, de nem gondoltam volna, hogy beengedi oda őket, az unokáját is, ahová nem szabad gyereknek belépni, ráadásul ő az ellenkező irányba távozott, mert az unoka ezt kérte tőle. Először hibáztattam mindenkit, de ezt csak a szívem akarta így, az eszem tudta, hogy nekem nem lett volna szabad magára hagynom, csak én vagyok a hibás. Ettől a verziótól Tami is megnyugodott, mert ő magát hibáztatta, amiben először egyetértettem, de aztán megnyugtattam, hogy ő „csak” ügyetlen volt és nagyon figyelmetlen.
Gyönyörűen bedagadt az orra, hatalmas folt lett rajta, ami eleinte kékes-lilás színben pompázott, most már meghatározhatatlan árnyalatot öltött. Másnap vittem a gyermekkorházba röntgenre. Csupán 3 órát kellett várnunk, mire sikerült kiadniuk a papírt és megnyugodhattam, hogy nem tört el, csak zúzódás. Jegelnem kellett volna, de egyik orvos sem tudta megmondani, hogy mégis hogy jegeljek egy örökmozgót? Próbálkoztam fagyasztott zöldséggel, de két perc után visított, hogy elfagyott az orra és különben is inkább játszana, mint ülne egy helyben, és már egyáltalán nem is fáj.
Találkoztam egy kedves barátommal is, akivel ha összefutunk, mindig onnan tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk annak idején és ez jó. Most körülbelül egy évnyi lemaradásunk volt, amit a 25 percesre kinyújtott öt perces szünetemben nem nagyon tudtunk kimeríteni, de azért nagy vonalakban mindketten képet kaptunk a másikat foglalkoztató dolgokról.
Nagyon nem szeretem a kényszeredett mi újság formulát! Amikor a másik az egyiktől várja, hogy ossza meg minden titkát vele, két perc alatt, amit az egyik nem is nagyon akar megtenni, mert arra kíváncsi, hogy a másik mire is kíváncsi.
Fáradt vagyok, mondtam, nem? Inkább kölcsön vett szavakkal fejezem be eme szösszenetem, aminek legalább van értelme és ami jellemzi, hogy milyen könyvek kerülnek a kezembe.
„Angyalok az égből, lehozták egykor a boldogság fenséges ragyogású gyémántkövét, hogy megajándékozzák azzal a legjobb, a legtökéletesebb embert. De amint szálltak volna lefelé, elejtették drága kincsüket s az millió darabra széttörve hullott alá a földre. Azóta hasztalan keressük a teljes boldogságot, nem létezik az többé;
Ezren és ezren nem juthatnak vándorutjokban egyetlen boldogságkövecskéhez sem, mert nem ismerik a megtalálás, az észrevevés tudományát. Elmúlik életük anélkül, hogy valaha boldogok lettek volna, pedig a jó isten arra teremtette az embert, tehát joga van ahhoz mindenkinek, és aki nem törekszik utána, vétkezik maga ellen, vétkezik Isten ellen.”

Oda nem illő dolgok

Bolondka már úgy ideszokott, hogy a múltkor el akartam kergetni. Na nem azért, mert annyira útban lett volna, hanem mert át akarta venni az uralmat és majdnem a saját macskánkat sem akarta hazaengedni. Ezt azért már nem tűrhettem.Tamival tegnap anya-lánya napot tartottunk. Először is elmentünk vásárolni, ahol több dolgot tettünk a kocsiba, mint amennyit ki bírtam fizetni, úgyhogy sztornózni kellett egy macska-kekszet, ha nem akartunk a raktárban pakolni egész nap. Taminak ettől függetlenül nagyon jó kedve volt, folyamatosan énekelt, mindenki mosolygott rajta. Őt is ugyanúgy feldobja a jó idő, a napsütés, mint engem, már a hét elején balettcipőben és harisnyában rohangált a kertben, miközben azt üvöltötte: hurrá, itt a tavasz! Ekkor csatlakoztam mellé, de most nem mertem volna én is dalra fakadni, mert engem biztos bolondnak néztek volna.
Ahogy mentünk az autóval, Tami megkérdezte, hogy egyszer megállunk-e ennél a kis erdőnél, ami mellett épp elsuhantunk. Azonnal lefékeztem és leparkoltam, hogy most jött el ennek az ideje. Szépen sütött a Nap, egy szál pulcsiban botorkáltunk a gallyak között, nagyot sétáltunk, közben oda nem illő dolgokat kerestünk. Először egy lila nadrágot fedeztünk fel, amiért majd visszajönnek - Tami szerint -, biztos melege volt az illetőnek, mikor arra járt. Hát én másra tippeltem, de nem szóltam.Aztán az egyik fán keresztléceket pillantottunk meg. Kíváncsi voltam, Tami hogy értelmezi ezt, de nem kellett sokat várnom, azonnal kész volt a magyarázattal, hogy az ősemberek építették, amikor vadásztak, ott lapultak meg, és mikor arra jött a vad, onnan hajították le a nyílvesszőjüket, hogy elejtsék a zsákmányt.
Ezek után tojást találtunk az egyik fa tövében. Egyből tudtam, miféle, mert még a tojástartó is ott volt mellette, de azért rákérdeztem Tamitól, hátha őt még nem tapasztja a földhöz annyira az egyértelmű valóság. Hát nem is. Szerinte ez csakis vadtyúk tojása lehetett, és ide rejtette, de majd visszajön érte, hogy kiköltse, úgyhogy kicsit meg is ijedt, közelebb húzódott hozzám, és aggódva nézett körbe.Amikor a rengeteg csigaházat felfedeztük az avarban, már egyáltalán nem aggódott a vadtyúk támadása miatt, lelkesen szedegette a markomba, és kijelentette, hogy ő ezentúl csigaházakat gyűjt, na meg mindenféle érdekes dolgot, mert gyűjteni jó és bármikor szükség lehet egy kavicsra, tönkrement izzóra, vagy egy érdekes formájú faágra. Kérdeztem tőle, hogy szerinte mi történhetett a csigákkal, miért hagyták el az otthonukat? Pici gondolkodás után megfelelt, hogy biztos egy vadállat támadt rájuk és így gyorsabban el tudtak menekülni, mondhatni mentették az irhájukat, hátrahagyva a házukat (sic!). Később azonban meggondolta magát és közölte, hogy lehetséges, hogy így születnek a meztelen csigák, vagyis előbb van ház a hátukon, csak később kibújnak belőlük, és csupaszon folytatják az útjukat.Korábban arról beszélt, hogy a legveszélyesebb közlekedési eszköz a hajó. Kérdem tőle, hogy miért. Hát mert ha jön a vihar, felborítja a hajót és mindenki belepottyan a vízbe és megfullad. Kicsit tanár nénis hangon elmagyaráztam neki, hogy a vihart előre lehet jelezni, a meteorológusoknak ez a munkája, de ha mégis meglepi a legénységet, akkor is van rádió, hogy segítséget hívjanak, vagy mentőmellény, és kiúszhatnak a partra. Nagyon érdekelte az időjárás-jelentő munkája, miként tudják előre megmondani, hogy lesz-e vihar, vagy sem. Elég sokat beszéltem róla, úgyhogy mikor megkérdezte, tudom-e mi lesz, ha nagy lesz, azt hittem azt mondja meteorológus, de megint szegényesnek bizonyult a fantáziám, nem rugaszkodtam el egy gyereknyit sem a földtől, mert közölte, hogy óvónő. Ez elég reális gondolat, úgyhogy már kételkedtem is, hogy jól hallom, de azért helyeseltem az ötletet. De nem akármilyen óvónő – folytatta, hogy azért ne nyugodjak meg annyira -, hanem helyettes óvónő. Mindig abba az óvodába fog menni, ahol megbetegszik egy nevelő, de még abba az óvodába is elmegy, ahol nincs is óvónő. Hát így már mindjárt más.