Taminak új szerelme van, de nem akarja elhinni a fiú, hogy szerelemes belé a lányom, ezért készített neki egy meglepetést. Egy szív alakú díszdobozba tett gyöngyöket, virágszirmot és virágport, majd gondosan átkötötte egy rózsaszín szalaggal, és egy papírra rá kellett írnom, hogy Balázs, amit a tetejére ragasztott. A meglepi szépséghibája csak annyi volt, hogy ezt a dobozkát Tami kapta Dominiktól, de ez a tény nem befolyásolta sem a szándékot, sem az értékét.
Szemtanúja lehettem az átadásnak is. Tami feszengve tolta Balázs elé a dobozkát, aki éppen színezett az asztalnál. Meglepődve nyitotta és pakolta ki belőle a kincseket, majd vissza is tette és szó nélkül a zsebébe süllyesztette. Hát nem tudom, hogy elhiszi-e már, hogy szerelmes belé egy tündéri kislány.
Tamit kérdeztem, hogy vajon mi tetszett meg neki Balázsból, mert elmondása szerint nem is játszik vele, sőt egyik lánnyal sem, csak a fiúkkal és igazából tudomást sem vesz róla, bár nagyon helyes pofija van. Tami közölte, hogy tulajdonképpen a hangja tetszett meg neki, semmi más. Sokszor hihetetlen, hogy ennyi elég legyen, bár nem vonom kétségbe, olykor egy mozdulat, egy érintés vagy egy pillantás is megérintheti az embert annyira, hogy a boldogságtól legszívesebben üvöltene, vagy csendesen mosolyogna, ki-ki vérmérséklete szerint. Mondom én ezt egy varázslatos éjszaka után, mikor is üvöltve mosolygok a borongós felhőkre.
A virágszirom egyébként egy tulipánból származott, amit én kaptam nőnapra a munkahelyemen, de ezt elég nehéz volt bebizonyítanom, mivel csak szerdán hoztam haza. Ez azért alakult így, mert pénteken (március 7-én) nem mentem dolgozni, és gondolom meg is feledkeztek róla a srácok, míg az egyiknek eszébe nem jutottam és átadta. Ezt így előadni a páromnak kicsit furán hangzott, azóta is hallgatom, hogy ha pénteken nem megyek dolgozni, vajon mit kapok a rákövetkező héten, márpedig nem mentem most sem a hét utolsó munkanapján.
Tami nagyon szeretne egy kutyát. Anti teljesen elhatárolja magától a kutyavásárlás tényét, én vacillálok, de inkább csak a lányom kívánsága van az egyik serpenyőben, a másikban viszont sokkal több szól ellene. Például a macskánk, aki valószínű, hogy nem szívesen fogadná, vagy az a tény, hogy egy kutya mindent kiás, kikapar, akár középkori cserépedény füle, akár növendékfa, arról nem is beszélve, hogy a belőle kijövő melléktermékeket is el kell takarítani, vagy az időszakos csavargásait tolerálni, de szívesen futnék vele reggelente.
Tami mindent megígért, hogy ő gondozná, etetné és simogatná, vinné oltatni is és nem is csontot venne neki, hanem színhúst! Arra a kérdésre, hogy miből finanszírozná ezeket a dolgokat, egészen odáig mentünk, hogy majd csak akkor lesz kutyája, mikor dolgozni fog, hogy legyen pénze. Ja és azt is kikötötte, hogy ott fog dolgozni, ahol én és erről nem is nyit vitát. Szóval a kutya kérdés egy időre elnapolva.
Egyébként a hétvégén úgy ment el a nagyszüleivel, hogy nyulat vesznek. Nekünk is. Később kiderült, hogy Tami hármat is megvetetett a szüleimmel, mert nem tudott választani a tarkábbnál tarkább, aranyosabbnál aranyosabb szőrmókok közül, a szüleimet pedig kenyérre lehet kenni, ha a legkisebb unokájuk csak rájuk néz. Úgyhogy ismét kikiáltjuk a Nyúlköztársaságot, talán tovább maradnak, mint az elődeik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése