2008. március 1., szombat

Oda nem illő dolgok

Bolondka már úgy ideszokott, hogy a múltkor el akartam kergetni. Na nem azért, mert annyira útban lett volna, hanem mert át akarta venni az uralmat és majdnem a saját macskánkat sem akarta hazaengedni. Ezt azért már nem tűrhettem.Tamival tegnap anya-lánya napot tartottunk. Először is elmentünk vásárolni, ahol több dolgot tettünk a kocsiba, mint amennyit ki bírtam fizetni, úgyhogy sztornózni kellett egy macska-kekszet, ha nem akartunk a raktárban pakolni egész nap. Taminak ettől függetlenül nagyon jó kedve volt, folyamatosan énekelt, mindenki mosolygott rajta. Őt is ugyanúgy feldobja a jó idő, a napsütés, mint engem, már a hét elején balettcipőben és harisnyában rohangált a kertben, miközben azt üvöltötte: hurrá, itt a tavasz! Ekkor csatlakoztam mellé, de most nem mertem volna én is dalra fakadni, mert engem biztos bolondnak néztek volna.
Ahogy mentünk az autóval, Tami megkérdezte, hogy egyszer megállunk-e ennél a kis erdőnél, ami mellett épp elsuhantunk. Azonnal lefékeztem és leparkoltam, hogy most jött el ennek az ideje. Szépen sütött a Nap, egy szál pulcsiban botorkáltunk a gallyak között, nagyot sétáltunk, közben oda nem illő dolgokat kerestünk. Először egy lila nadrágot fedeztünk fel, amiért majd visszajönnek - Tami szerint -, biztos melege volt az illetőnek, mikor arra járt. Hát én másra tippeltem, de nem szóltam.Aztán az egyik fán keresztléceket pillantottunk meg. Kíváncsi voltam, Tami hogy értelmezi ezt, de nem kellett sokat várnom, azonnal kész volt a magyarázattal, hogy az ősemberek építették, amikor vadásztak, ott lapultak meg, és mikor arra jött a vad, onnan hajították le a nyílvesszőjüket, hogy elejtsék a zsákmányt.
Ezek után tojást találtunk az egyik fa tövében. Egyből tudtam, miféle, mert még a tojástartó is ott volt mellette, de azért rákérdeztem Tamitól, hátha őt még nem tapasztja a földhöz annyira az egyértelmű valóság. Hát nem is. Szerinte ez csakis vadtyúk tojása lehetett, és ide rejtette, de majd visszajön érte, hogy kiköltse, úgyhogy kicsit meg is ijedt, közelebb húzódott hozzám, és aggódva nézett körbe.Amikor a rengeteg csigaházat felfedeztük az avarban, már egyáltalán nem aggódott a vadtyúk támadása miatt, lelkesen szedegette a markomba, és kijelentette, hogy ő ezentúl csigaházakat gyűjt, na meg mindenféle érdekes dolgot, mert gyűjteni jó és bármikor szükség lehet egy kavicsra, tönkrement izzóra, vagy egy érdekes formájú faágra. Kérdeztem tőle, hogy szerinte mi történhetett a csigákkal, miért hagyták el az otthonukat? Pici gondolkodás után megfelelt, hogy biztos egy vadállat támadt rájuk és így gyorsabban el tudtak menekülni, mondhatni mentették az irhájukat, hátrahagyva a házukat (sic!). Később azonban meggondolta magát és közölte, hogy lehetséges, hogy így születnek a meztelen csigák, vagyis előbb van ház a hátukon, csak később kibújnak belőlük, és csupaszon folytatják az útjukat.Korábban arról beszélt, hogy a legveszélyesebb közlekedési eszköz a hajó. Kérdem tőle, hogy miért. Hát mert ha jön a vihar, felborítja a hajót és mindenki belepottyan a vízbe és megfullad. Kicsit tanár nénis hangon elmagyaráztam neki, hogy a vihart előre lehet jelezni, a meteorológusoknak ez a munkája, de ha mégis meglepi a legénységet, akkor is van rádió, hogy segítséget hívjanak, vagy mentőmellény, és kiúszhatnak a partra. Nagyon érdekelte az időjárás-jelentő munkája, miként tudják előre megmondani, hogy lesz-e vihar, vagy sem. Elég sokat beszéltem róla, úgyhogy mikor megkérdezte, tudom-e mi lesz, ha nagy lesz, azt hittem azt mondja meteorológus, de megint szegényesnek bizonyult a fantáziám, nem rugaszkodtam el egy gyereknyit sem a földtől, mert közölte, hogy óvónő. Ez elég reális gondolat, úgyhogy már kételkedtem is, hogy jól hallom, de azért helyeseltem az ötletet. De nem akármilyen óvónő – folytatta, hogy azért ne nyugodjak meg annyira -, hanem helyettes óvónő. Mindig abba az óvodába fog menni, ahol megbetegszik egy nevelő, de még abba az óvodába is elmegy, ahol nincs is óvónő. Hát így már mindjárt más.

Nincsenek megjegyzések: