Mikor a munkából hazaértem, nem rohant elém az ajtóba, mint szokott, az ágy sarkán gubbasztott, és mikor megcsörgettem a kekszes zacskót, akkor sem szaladt oda, hogy eltúrja Huncutot, már tudtam, hogy baja van.
Másnap pont rendelt az orvos, délután meg is jelentünk nála, hogy vizsgálja meg. Biztosak voltunk benne, hogy lázas, a szőre a testéhez tapadt, nem evett, nem ivott már második napja. Dr. Vilmos megmérte a lázát, persze hogy 40 fok fölé kúszott a higany szála. Belenézett a torkába és megállapította, hogy vírusos torokgyulladása van. Alig akartam elhinni, hisz nem sokat tartózkodik a hidegben, de ha mégis, Huncut is vele van, neki viszont kutya baja. Erősebb a szervezete – kaptam meg az orvosi szakvéleményt, Anti szerint biztos bekapkodta a hideg levegőt.
Mikor elindultunk Csikivel, nagyon nehéz volt beletenni a kosarába. A rendelőben viszont mindent elkövetett, hogy bejusson. Lehet, hogy én is ezt tettem volna a helyében, ha meglátom, hogy mekkora tűvel közeledik felém a fehérköpenyes. Még az első adagnál részvéttel tekintettem kis kedvencemre, de az ötödiknél már nézni sem bírtam, inkább Tamit vizslattam szigorú szemmel, aki megint nem fért a bőrébe, nem tudom miért, de nagyon mulatságosnak találta a helyzetet. Anti pedig a fényképezőgép mögé bújt, hogy ezt a bejegyzést még hitelesebbé tegyem.
Sajnos Csiki még harmadnap sem lett jobban, úgyhogy megint visszavittük az állatorvoshoz, aki újabb fájdalomcsillapító injekcióval kedveskedett Csikinek. Szerencsére most csak kettőt kapott, minek hatásától remélhetőleg holnap már bír nyelni. Nagyon remélem, mert egyre nehezebb megitatnom, amit egy fecskendő segítségével próbálok véghez vinni, minek eredménye, hogy két csepp víz megy a szájába, a többi rám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése