A nő bebújt a takaró alá. Meleg volt, épp csak a hátára terítette a paplant. A férfi mellé feküdt, hanyatt. A nő az oldalára gördült, a férfi felé fordulva, jobb karjával átkarolta a puha testet. Alig telt el egy perc, a férfi elkezdett horkolni. Nem hangosan, nem fülsértően, de ütemesen és kitartóan. A nő hallgatta, nem szólt, bár sejtette, hogy így nem fog tudni elaludni. Egyszer csak a férfi felriadt.
- Ki az? – kérdezte a saját horkolását idegennek érezve. Mindkettőjükből kibuggyant a nevetés. Ha valaki skizofrén, sosincs egyedül és még meg is tudja ijeszteni a másikat.
A nevetés csillapulásával, a férfi a nő felé fordult, az oldalára. Mint egymás tükörképei, úgy feküdtek. A nő térde enyhén behajlítva érintette a férfi térdét. A férfi bal karjával átkarolta a nőt. Nézte, bár a sötétben nem látott semmit, csak érzett. Egyre nagyobb vágyat.
- Kívánhatok hármat? – törte meg a csendet a férfi, miközben megszorította a nő vékony derekát. Fantáziája gyorsan magával ragadta, de még várt. A válaszra.
- Csak egyet! – mondta a nő az éj csöndjét felszakítva, talán kicsit hangosabban, mint ahogy az éjszaka ürességében ez illendő lett volna, de hozzá tartozott a megjátszott felháborodáshoz. Megint nevettek, majd egymáshoz simultak, ajkuk szorosan összetapadt, mintha soha többé nem akarnák elengedni a másikat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése