Megasztár

Nemrég autóval mentünk a lányommal. Közben szólt a rádió és épp egy nagyon jó kis szám ment az Abbától, mindketten hangosan énekeltük. Tami halandzsázva a dallamát dúdolta, én néha beletrafáltam a szövegbe, de a refrént akcentus nélkül énekeltem. Mikor vége lett a számnak, Tami közölte velem, hogy amikor a Megasztárban fog szerepelni, akkor ezt a számot is el fogja énekelni. Kérdem tőle, hogy mégis hol néz ő ilyen műsort, bár a választ tudtam, csak tőle akartam hallani. Hát a maminál – volt a felelet. Nem azt beszéltük, hogy nincs tévézés? – kérdem kis ingerültséggel a hangomban. Nem tudtam, hogy ezt sem szabad – feleli és lesüti a szemét. Elmagyaráztam, hogy ha azt mondom: tévét nem nézhet, akkor mindegy mi megy benne. Kicsit magába fordultan elgondolkodott. Hogy elvegyem az élét a dolognak, elmagyaráztam neki, hogy mért káros a televízió, hogy értelmetlen dolog mások kitalációját nézni, melyek nagy valószínűséggel sohasem fog megtörténni velünk, ráadásul teli van butasággal és ostobasággal, magamutogatással és rosszindulattal. Hogy a reklámok hazudnak, csak úgy tesznek, mintha valami nagyon jó lenne és szükségünk lenne rá, csak azért, hogy el tudják adni, és a Lüszi is szegény most otthon sír, mert kiesett, mert egy gyereknek nincs helye a felnőttek világában és nagyon sok felnőttnek sincs köze hozzá, hogy szemfényvesztés az egész, és ehhez hasonló dolgokkal próbáltam megszilárdítani véleményem fontosságát. Szó nélkül végighallgatott. Mikor leállítottam a motort, ránéztem és megkérdeztem, hogy egyet ért-e velem, vagy másképp gondolja. Szerintem igazad van – felelte nem túl meggyőző hangsúllyal.Az eset után úgy öt nappal, megint szóba hozta a Megasztárt. Most már fifikásabban kezdte. Elmondta, hogy ha ő fellépne, egyik kedvenc számomat adná elő, és biztos nem esne ki, és amikor a Hairt énekelné, ő felállna az asztalra is – ismeri a kedvenceimet, sok zenét hallgatunk együtt. Erre már nem mondtam semmit, nem valószínű hogy értelme lett volna, amikor hízelegve és nekem bizonyítva próbálja meglágyítani a szívem és a véleményem. Pillanatnyilag sikerült neki, de itthon akkor sem nézhet tévét. A maminak meg már nem szólok, tudom, hogy az időseknek sokszor ez az egyetlen szórakozásuk, csak azt nem értem, miért nem lehet átmenetileg felfüggeszteni, míg ott van az unoka.
Minap szerettünk volna elmenni Antival egy buliba. Tamit elvittük a mamihoz, a lány mondta is, hogy szívesen marad, de mire az indulásra került a sor meggondolta magát, elkezdett sírni, hogy inkább velem jönne. Nem mondtam, hogy mi nem haza mennénk. Picit még biztattam, hogy milyen jó lesz itt, de mikor azt mondta, hogy „ha ennyire akarod, itt maradok, bár nem szeretnék, de te döntesz”. Azonnal öltöztettem. Még azt is mondta, hogy jó lenne, ha magánál tarthatna egy fényképet rólam, és amikor hiányzom neki, akkor nézegetné. Ebben a pillanatban még azt sem bántam, ha tévét néz. Kit érdekel, amíg ilyen lelket simogató szavakkal fejezi ki az érzéseit. Csak az a baj, hogy minél többször látja a dobozba zárt villogást, annál jobban kiveszik belőle ez az érzékenység, és ezt nagyon nem szeretném.