Az iskolát nagyon jól viseli, mivel pszichológiai szemmel nézve ideális egy első osztályos gyereknek, hogy nincs túl éles vonal az óvoda és az iskola között. Kedves mondókákat tanulnak a reggeli órakezdésre, vagy például a kézmosásra, ami így szól: húsz kicsi bocs, elindul és kezet mos”. Ennek minden iskolában így kéne működni, az óvoda nem iskola-előkészítő, mint ahogy tévesen sokan gondolják. Az első osztálynak kell még hasonló szellemben működnie, mint az óvoda, különben annyira éles a váltás, hogy sok gyermek már itt megutálja az tanulást.
Az egyedüli problémám idáig a napközire vonatkozik. Még csak háromszor mentem délután a lányomért, de ebből két alkalommal nem tudta a napközis tanár, hogy hol van a gyerekem. A játszótér az iskolához tartozik, ott töltik a délutánt és el kell kéredzkedniük, ha be akarnak menni az iskola mosdójába, ezért nem értem, hogy miért nem tudja, hol van. Ha nincs a játszótéren, akkor biztos bement – közölte a tanár, amivel egyáltalán nem nyugtatott meg, bár mentségére legyen szólva, zavartságát magyarázhatja, hogy nem tudja még kit, hogyan hívnak. Már egy gyerek eltörte mindkét karját a játszótéren, és mikor Taminak mondtam, hogy ugye ő nem fog meggondolatlanul veszélyes dolgokat művelni, egyáltalán nem nyugtatott meg, mikor közölte, hogy a veszélyes dolgok a legizgalmasabbak. Nem mondhattam neki ellent, hisz igaza volt, de mit csináljak, anya vagyok, aki nagyon félti a gyerekét.
Szombaton tartottuk a lány születésnapi buliját. Már előző éjszaka nem sok jót ígért az időjárás, szakadt az eső, hurrikán jellegű szélfúvással párosítva. Ahhoz pedig, hogy húsz embert a házban leültessek, el kéne költöznünk, úgyhogy maradt az aggódás. Mikor reggel felkeltem és kinéztem az ablakon, teljesen elborzadtam a borongós felhők láttán. Azt sem tudtam, hozzákezdjek-e egyáltalán a sütéshez, vagy inkább mondjuk le az egészet. Antiból viszont sugárzott a pozitivizmus, úgyhogy nekifogtam a menü elkészítéséhez. Aztán jöttek az egyéb gondok. Egyik fogásnak rántott csirkét terveztem. Kitettem a tányérokat, liszt, tojás, morzsa. Morzsa? Pár szelet húsra elegendő zsemlemorzsa maradt a tasakban. A rakott tésztához tejföl kellett, de sehol sem találtam a hűtőben. Rakosgattam a szalámikat, sajtokat, de hol a túróban van a tejföl? Végül meglett, Anti pedig hozott morzsát is, mikor a tortáért ment. Igen ám, de a gyertyákat elfelejtettük. A fiókban megtaláltuk a tavalyiakat, és akkor voltam annyira előrelátó, hogy többet vettem, úgyhogy még marad jövőre is.
Dél előtt fél órával pedig kisütött a Nap és el sem bújt, míg le nem nyugodott, úgyhogy minden jól alakult.
Tami nagyon örült a tortának...
... és a „gibbon-játszótérről” sem esett le, mint a múltkor:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése