Anyaság

Hihetetlen, hogy egy gyereknek mennyire szüksége van a példaképre, akire hasonlítani akar, mert még nem tudja, hogy ki ő, hogy milyen és milyenné is válhatna. A lányom szemében én testesítem meg rajongásának tárgyát, és próbálok is jó példával járni előtte, bár sokszor a saját csapdámba esem. Egyre többet füllent nekem. Én is szoktam viccelődni vele, miközben az arcomról olvassa le az igazságot, például mikor megkérdezi, hogy tulajdonképpen miért viselek melltartót. Jogos a kérdése, de ezt hagyjuk. Mondom, mert melegít. Elkezd kacagni, hogy de nyáron is kell, hogy melegítsen? Bizonygatom, hogy igen, persze látja rajtam, hogy nem mondok igazat. Amikor én kérdezem tőle lefekvés előtt, hogy pisilt-e, rezzenéstelen arccal mondja, hogy igen. Tisztában vagyok vele, hogy nem, de nálunk ez mindig harc, hogy az utolsó pillanatban ér a wc-re. Mikor újra kérdezem, már bizonytalan, kiolvassa a szememből, hogy nem hazudhat, mert azért nagyon mérges leszek, úgyhogy előáll a mentőötlettel és közli, hogy csak viccelt, mint én szoktam.Annyira szeretne olyan lenni, mint én, hogy a kedvenc színe az én kedvenc színem, hogy megkérdezi, milyen bugyit vettem fel, csíkosat? Jó akkor ő is. Hogy csak akkor vesz fel nadrágot, ha én is, hogy csak almával eszi meg a camembert sajtot, akárcsak én, sőt már odáig ment a mímelésben, hogy a fogmosó pohara az enyém mellett kapjon helyet, mert idáig az övé a mosdón, az enyém a polcon terpeszkedett.

Aztán eltelik pár év és a fáradságos munkával felépített „olyan legyek, mint az anyukám”, átvált egy „bármilyen legyek, csak olyan ne, mint az anyám!” felkiáltássá.

Ez van. Ha jól csinálom az anyaságot, akkor visszatér, hogy nem is olyan rossz az első felállás, de ezt nekem is fáradságos munkával kell elérnem és én sem vagyok hibátlan, sőt! Viszont a hibák teszik emberré az embert, és ha szeretünk valakit, vele együtt fogadjuk el. Nagyon nem szeretnék tökéletes gyereket, mert a tökéletes kiszámítható és a kiszámítható általában unalmas is.Mi tagadás jól esik, hogy van egy emberpalánta, aki felnéz rám, akinek én vagyok az Isten, főleg, hogy én magamat nem tartom olyan sokra. Ha játszom vele, mindig elfog a kétség, hogy többet is, jobban is játszhattam volna. Ha megszidom, az az érzésem, hogy túlságosan goromba voltam vagy kíméletlen. Az viszont tény, hogy elég következetes vagyok, és ha mégis engedek, akkor tudja, hogy ez csak a kivétel, amely erősíti a szabályt, hiszen ahhoz, hogy áthághassuk a szabályokat, előbb ismernünk és tisztelnünk kell őket - mondta egyik kedvenc íróm.