SZIN

Véget ért a négy napig Szegeden tomboló ifjúság ámokfutása. Pedig lehetett volna hosszabb is, akkor legalább nem fedték volna a programok egymást. Mivel ez hétköznap zajlott, a dolgozó ifjúság – vagyis mi – több programról lemaradtunk, hol mert későn értünk oda, hol mert egy időben volt két vagy három kedvenc zenekarunk is, de azért minden nap elmentünk egy kicsit szórakozni, hogy az éjszakába nyúló kikapcsolódást másnap kipihenhessük.
Két napon Tami is velünk jött. Nem érte váratlanul az alternatív zene, itthon eddzük és szereti is, akárcsak Grieget, mert ahhoz meséket sző, Csajkovszkijról nem is beszélve. Szóval nem érte meglepetésként az egymást érő színpadokból korlátokat nem tűrve kiszabaduló hangzavar, bár néha megjegyezte, hogy neki ez túl hangos. Kijjebb álltunk.

Azért egy kicsivel jobban érezte magát a szarvasvadászaton, ahol két „vadász” festékpisztollyal lövöldözött két beöltözött szarvasra, akik ki sem láttak a jelmezből, úgyhogy estek-keltek. Tami is szeretett volna szarvas lenni, de azért a találatok nem voltak annyira simogatóak, úgyhogy lebeszéltem, viszont legalább kapott egy szarvasbőgést utánzó dudát. Aztán találtunk egy létrát, amire fel lehetett mászni és a magasban egy falról plüssöket levadászni. Persze jól ki volt ez találva, annyira mozgott a kötélhágcsó, hogy mindenki lepottyant róla már a második lépcsőfokon. A lányomnak viszont sikerült feljutnia, mert összefogott a tulajjal, aki biztos kézzel tartott a létrát, míg felért, sőt még azt is megmondta, hogy melyik plüsst szedheti le. Ez volt a baj. A lány mikor odaért, lepottyant örömében, mert mindkét kézzel a lila tehenet markolászta, aztán pedig sírva fakadt, mert ő a plüss labdát szerette volna. Hiába magyaráztam neki, hogy azt el sem lehetett volna vinni, mert az volt a fődíj és egy hordó sörre cserélték volna, értette ő, de sírni akart.
Feledtette kicsit a kellemetlen élményt az egyik sátorban, ahol rajzolni lehetett, mi pedig új ismerősökkel beszélgetve múlattuk az időt. Én voltam a sofőr, úgyhogy italozásról szó sem lehetett, de az én jókedvemhez nem szükséges az ital, anélkül is jól tudom érezni magam, talán Anti sem bánta, mert ő már tudja, hogy ha iszom, akkor nagyon kacér tudok lenni, akár még idegenekkel is, de ezt most nem engedtem meg magamnak.
Mivel majdnem minden színpadon, ahol jó zene szólt, tömeg is volt, Tami nem sokáig élvezte a sokaságot, inkább nyuszivá változott és szellősebb helyeken rohangált. Elővigyázatosságból a karjára írtam a telefonszámomat, és a lelkére kötöttem, hogy ha elveszne, persze nem fog, akkor mi a teendő. Ismerte már ezt a trükköt, mikor a Tokaj Hegyaljai fesztiválon töltöttünk el két napot, bár ott talán kevesebben voltak, és mintha kicsit világosabb lett volna (vagy csak azért emlékszem így, mert nappal is ott voltunk). Itt nagyon sok volt az eldugott, sötét zug, ahol észrevétlenül eltűnhet. Szerencsére nem kellett senkinek sem megtudnia a számomat. Lehetett volna fürödni is, mivel a SZIN helyszíne a partfürdő területe, és ahol éppen nem szólt a reggie, ott üzemelt a medence is, de strandoláshoz mindig későn értünk, törölközőt sem vittünk, és nekem rossz élményeim vannak ezen fürdő vízének tisztaságáról, úgyhogy nem erőltettem. Az embermosót viszont szívesen kipróbáltam volna, de az sem működött állandóan, csak néha láthattuk, ahogy habtól fehéren kászálódnak ki az emberek.
A Blues B.R.Othersre – ahol volt iskolatársam a frontember – nagyon jót rokyztunk Antival, bár engem a táskám akadályozott a mozgásban, Antit pedig Tami a nyakában, de azért élvezte a lány is a forgásokat, viszont széles jókedve egy csapásra elmúlt. Hirtelen olyan szomorú lett az arca, mint akinek elvették a játékát. Egyből eszembe jutott egy másik buli, ahol szintén hárman vettünk részt és hívtuk Tamit táncolni, de nem akart. Antival pörögtünk pár ütemet, de nem bírtam nézni a lányom, ahogy bánatosan, könnyel átitatott szemmel ücsörög egy padon. Kérdeztem mi baja? Hát hogy Áron – akkori szerelme – nincs ott és így nem is táncol vele. Akkor nem tudom mivel feledtettem búját, most vigaszdíjként kapott egy tetovált macskát a combjára, minek után felhúzott szoknyában járt-kelt, nagy büszkén.

Harmadik nap úgy döntöttünk, hogy Tami nem jön velünk, nekünk is kell az önfeledt kikapcsolódás, hogy ne azt tegyük, amit ő akar – bár általában azt akarja, amit mi, csak nem olyan sokáig –, hanem amit mi szeretnénk. A kapuőr csodálkozott is, hogy gyerek nélkül jövünk. Pont a leghidegebb nap volt, amire nem igazán voltam felkészülve, de a fagyoskodás ellenére élvezet volt hallgatni a jobbnál jobb zenekarokat.
Először a Belmondóra kukkantottunk be. Épp egy régi Nyers számot játszottak (nem ezt), ami - hogy is mondjam - csapnivaló volt. Czutor Zoliból nem néztem ki ilyen igénytelenséget. A hideg ellenére ebben a sátorban a légkondi is be volt kapcsolva, úgyhogy mikor már a harmadik lábujjam is lefagyott, kimentünk. Ahogy a nagyszínpadhoz közeledtünk, világossá vált, hogy mért nem voltak a Belmondón többen. Épp a 30Y szórakoztatta a közönséget és tényleg nagyon jó volt. Tetszik a stílusuk, nem szokványosak a szövegek, agresszív és egyben barátságos a zene és az énekes gesztikulálásai felülmúlhatatlanok.
Bele-belehallgattunk a Sub Bass Monster és a Vad fruttik előadásába is. Utóbbi csalódás volt, a tőle hallott számok sokkal jobban szólnak konzervből, mint élőben, de a Sárga zsiguli azért így is magával ragadta a közönséget.
Végül visszatértünk a nagyszínpadhoz, ahol a Kis Pál koncert épp a végét járta, de azért az eltékozolt idő bosszúságát feledtetve még jókedvre derített. Akartunk még egy kis Péterfy Borit is hallani, de a szervezők nem voltak teljesen tisztában a zenekar ismertségével kapcsolatban, túl kicsi sátorban léptek fel, még el sem kezdődött a koncert és már nem lehetett beférni. A Belgánál majdnem így jártunk, a tömegtől csak annyit láttam, hogy a fullasztó melegben, sapkában nyomják. Hallani viszont többet is hallottam a kelleténél, úgyhogy számomra befejeződött a SZIN, sajnos Kaukázus nélkül.