Nem bírtam tovább kiscica nélkül. Minden ráemlékeztetett. Ha tusoltam, arra vártam, hogy felugorjon a kád szélére és könyörgő szemekkel kérjen, hogy simogassam meg. Ha lefeküdtem, könnybe lábadt szemmel kezdtem olvasni Taminak a mesét, mert Kicsi nem hallgatta velünk. Akkor is hiányzott, amikor teregettem, imádott a lelógó ruhákra ugrálni. Próbáltam Huncutot magamhoz édesgetni, de nem sok sikerrel. Abban a reményben vállalkoztam, hogy újra legyen kislány sziámim, hátha ugyanolyan ragaszkodó lesz, mint Kicsi volt és hogy a következő nagyobb beruházás nem a macskaajtó lesz, hanem egy
láthatatlan macskakerítés. Ez talán megakadályozza, hogy a megengedett területen túl elkóboroljanak és így elkerülhető lesz a baleset, csak az aggaszt, hogy kicsit nagynak találom a nyakukban lógó adóvevőt. Persze a kis macska még jó ideig nem mehet ki a házból.
Huncutnak is nagyon hiányzott egy társ, bár Csipit beengedtük egy-két délután, de a sziámi a füle botját sem mozgatta a házimacska jelenlétére, pedig az udvaron szoktak játszani, de a melegben hidegen hagyta. Annyira szeretetéhessé vált, de annyira nem, hogy tőlem is elfogadja. Főleg esténként nem találta a helyét. Csak nyávogott és fel-alá járkált.
Tamival szoktunk olyat játszani, hogy két szótagú szavak szótagjait megfordítjuk, és ha gyorsan mondjuk, akkor előbukkan az igazi jelentés. Ennek szellemében, kapta az új cica, aki most is itt ül az ölemben, a Csiki nevet. Nem biztos, hogy ez marad, a Csibész is esélyes, de addig is szólítani kell valahogy.
Sokban hasonlít Kicsihez, főleg a hangja egyezik meg vele, na meg az, ahogy a közelségemet keresi. Már első éjszaka mellettem aludt a paplan alatt és nyalogatott is néha, de nem vitte túlzásba. Sokkal bátrabb és fürgébb, mint Kicsi volt, aki az első pár napban nagyon félénken viselkedett, viszont ő is imád a hátamra szaladni, de rajtakaptam már a lelógó törölközőkön is felkapaszkodni. Hasonlít Kicsire, mégis teljesen más.
Kicsit nagy a korkülönbség Huncut és közte, de elég türelmesen viselkedik a kandúr, nem lesz itt semmi baj. Az én lelkemet is megnyugtatta kissé, talán meg is édesítette, bár tudom, hogy Kicsi pótolhatatlan, az a tekintet, ahogy rám nézett, egy macskától sem kapom már vissza.
Huncutnak is nagyon hiányzott egy társ, bár Csipit beengedtük egy-két délután, de a sziámi a füle botját sem mozgatta a házimacska jelenlétére, pedig az udvaron szoktak játszani, de a melegben hidegen hagyta. Annyira szeretetéhessé vált, de annyira nem, hogy tőlem is elfogadja. Főleg esténként nem találta a helyét. Csak nyávogott és fel-alá járkált.
Tamival szoktunk olyat játszani, hogy két szótagú szavak szótagjait megfordítjuk, és ha gyorsan mondjuk, akkor előbukkan az igazi jelentés. Ennek szellemében, kapta az új cica, aki most is itt ül az ölemben, a Csiki nevet. Nem biztos, hogy ez marad, a Csibész is esélyes, de addig is szólítani kell valahogy.
Sokban hasonlít Kicsihez, főleg a hangja egyezik meg vele, na meg az, ahogy a közelségemet keresi. Már első éjszaka mellettem aludt a paplan alatt és nyalogatott is néha, de nem vitte túlzásba. Sokkal bátrabb és fürgébb, mint Kicsi volt, aki az első pár napban nagyon félénken viselkedett, viszont ő is imád a hátamra szaladni, de rajtakaptam már a lelógó törölközőkön is felkapaszkodni. Hasonlít Kicsire, mégis teljesen más.
Kicsit nagy a korkülönbség Huncut és közte, de elég türelmesen viselkedik a kandúr, nem lesz itt semmi baj. Az én lelkemet is megnyugtatta kissé, talán meg is édesítette, bár tudom, hogy Kicsi pótolhatatlan, az a tekintet, ahogy rám nézett, egy macskától sem kapom már vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése