Az idei nyaralásunk mindenben eltért a korábbiaktól.
Az egyetlen közös az úti cél volt, azaz Olaszország. Eddig nem kellett ennyit
készülnünk, csak kinéztünk egy kellemes tengerpartot a csizma valamelyik
oldalán, majd megtömtük az autót sátorral és nem romló élelmiszerrel, egyik
este beszálltunk és másnap délután pedig megérkeztünk.
Most viszont teljesen úttörő módon olyan dolgokat
próbáltunk ki, melyekről csak hallottunk, és már hónapokkal előbb el kellett
kezdeni a szervezést, hogy anyagilag a legjobb konstrukciót találjuk meg.
Ráadásul ez egy meglepetésút volt a kislányunk
számára, tehát jó ideig titokban kellett tartani, virágnyelven beszélni róla,
ha felmerült valami fontos történés és nem akartuk, hogy értse.
Ballagási ajándéknak szántuk, mert nem akartunk egy
telefont, ékszert vagy valami tárgyat adni, hanem ÉLMÉNYT, így nagybetűvel! Amire, ha tíz, húsz, ötven év múlva visszaemlékszik,
akkor ne kelljen kutatnia az emlékei közt, hogy vajon mit is kapott a 8-os
ballagására, biztos egy fülbevalót, de már elveszett, vagy a sok közül azt sem
tudja, melyiket.
Így viszont bármikor felidézheti, újra és újra elmesélheti
az élményeit, mert az emlékek nem törlődnek, inkább megszépülnek az évek során!
Szóval már az indulás előtt két-három hónappal
elkezdtük nézegetni júliusra a repjegyeket. Aki ezen meglepődik, lepődjön
nyugodtan, így viszont sikerült találnunk olyan árban jegyet, ami a legkisebb
tétel volt az utazásunkban.
Eddig még sosem repültünk, a családból, csak Anti
ült repülőn, engem elkerült ez a lehetőség, de már nagyon vonzott.
A másik fontos pont az utazótáska kiválasztása volt.
Mivel egy-egy bőröndért elkértek még egyszer annyi pénzt, mint a repjegy
hármunknak – én mondtam, hogy olcsón jutottunk hozzá -, úgy döntöttünk, hogy beleférünk
egy kézipoggyászba is, amit felvihetünk a gépre. De mekkora is legyen?
Odafele
a wizzair-ral utaztunk, visszafelé a ryanair-ral. Az elektronikus jegyen
feltüntették a poggyász méretét, ami 32*42*20 volt. Kiderült, hogy nem régiben
változtatták meg a harmadik számot, ezért mindenütt csak 25-ös belméretű táskát
árultak, elvétve a számunkra megfelelőt, úgyhogy ez is elég sok időbe telt mire
megvettük.
A harmadik és egyben legfontosabb rész, a megfelelő,
pénztárcánkhoz méltó szállás kiválasztása volt. Milánó nem az olcsóságáról
híres, sőt, szerintem Olaszország egyik legdrágább városa, de mi mindent
megpróbáltunk, hogy megfelelő árkategóriát találjunk. A korábbi "sátor fel, matracot
kiterít, táskából pakol és ugrás a tengerbe" feeling helyett az airbnb-n próbálkoztunk
egy olcsónak látszó lehetőséggel.
Mivel ilyen helyen sem foglaltunk még szobát soha,
alaposan utána kellett olvasni, de megnyugtató volt, hogy őszinte párbeszéd zajlik
szállásadó és bérlő között, így ha a szállásadótól nem, a véleményekből azonnal
rá lehet jönni (majdnem) minden turpisságra.
Az itteni foglalásnak is megvan a módja, amiről
nekünk nem volt tudomásunk, hiszen tapasztalatunk semmi, meg kellett fizetnünk
a tanulópénzt, de talán belejöttünk! Első
alkalommal egy nagyon helyes testvérpárral beszéltünk, akik még vacsorát is
készítettek volna nekünk esténként, de az érdeklődés után csak 24 óránk volt,
hogy le is foglaljuk, ami a pénz átutalását is jelentette, de elbénáztuk és lecsúsztunk
róla, mert közben a mi öt napunk közepére befoglalt valaki egy éjszakát. Nagyon
csalódottak voltunk – a szállásadók is -, de most végiggondolva, az ő kezükben
volt a lehetőség, hogy visszautasítsák az újabb jelentkezőt, ha akarják.
A másik lehetőségnél, miután írtam a bérlőnek,
visszaírt, hogy ezekkel a feltételekkel mégsem annyi a kiadó szoba, hanem 30
euróval több. Ez eléggé bosszantó volt, úgyhogy kerestünk tovább.
Ekkor találtunk rá Blancára, egy ecuadori csajra,
akivel azonnal elkezdtem beszélgetni, mert az airbnb-n ez az első lehetőség a
kapcsolat felvételére. Feltettem egy csomó kérdést, mire Blanca válasza: ok. Hát nem bőbeszédű,
nem baj. Talán, vagyis remélem. Az ár sokkal alacsonyabb volt a többinél, a
központtól való távolság pedig sokkal közelebbi, mint az előzőeknél, a
vélemények pozitívak, bár néhol érdekesek, de nem akartunk úgy járni, mint az
első alkalommal, Anti pedig bátorra itta magát, ezért hirtelen lenyomta az azonnali
foglalás gombját és már utalta is a pénzt.
Most már nincs visszaút!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése