Disznóság!

Most gyönyörű fehér a táj, egy darabig szeretem ezt a fajta hideget, bár a téli sportokat nem igazán, a sok ruhát magamon meg pláne, főleg, mikor meleg helyre megyek be. A hó tisztasága, szűziessége lenyűgöző, és nem érdemes ilyenkor arra gondolni, hogy úgy is elolvad, először csak néhol feketéllik a sár, majd mindenütt cuppogó locs-pocs lesz. A gyerekeket és a disznókat leszámítva senki sem szereti a sarat, nem úgy a havat.
A hideg jelentkezésével, megszaporodnak a disznóvágások is. A mai időben már fontos az ellenőrzött élelmiszer, ezért is döntöttek úgy a szüleim, hogy az átcímkézett, génkezelt, lejárt szavatosságú, tápos malac helyett, apukám testvére által hizlalt röfögő, patás állatot vágja le és ehhez kérte a mi segítségünket.
Olyan korán keltünk, hogy a boltos srác csodálkozva tekintett rám, mikor meglátott, hogy már ilyen korán fent vagyok. Ránéztem bárgyú tekintettel és visszakérdeztem: szerinted fent vagyok? Többet nem kérdezett, ideadta a zsömléket, és elindultunk. Még csak hat óra múlt, fél hétre kellett érnünk a bátyámhoz, aki szintén a (fekete)listán volt. Csodálkoztam, hogy mennyi autó volt mozgásban, egyszerűen nem értettem, hogy miért autókáznak szombat hajnalban, azt azért mégsem feltételezhettem, hogy mindenki disznóvágásra siet. Álmosságunk nem csak kényeskedés volt, hanem az előző esti program szólt közbe, hogy kialudhassuk magunkat, ugyanis egy zenekart kellett Antinak elvinnie Békéscsabára és kalandvágyból én is elkísértem. Sokat kellett várni, mire sorra kerültek, de addig legalább megismertük a The Void együttest, mert idáig még nem hallottunk róluk. Nagyon kedves, értelmes öt fiatalból áll, többen konzit végeztek, ami nem olyan ritkaság, az már inkább, hogy senki sem öntött fel a garatra, szolidan italozgattak, és tehetségesnek bizonyultak, mivel az öt döntősből a második helyezést érték el, amit csak az árnyékolt be, hogy egy demo-felvételi lehetőséget nyertek és ők épp most készültek el a saját demojukkal. Az én zenei ízlésem kicsit eltér az általuk favorizált műfajtól, de azért érezni lehetett, hogy minden hangszeren értők kezek munkálkodnak, és a fülükkel sincs semmi baj. Ez péntek este történt, már ekkor csúszós volt az út, de azért lehetett haladni, viszont a kései indulás miatt csak fél négyre értünk haza. Hát ezért voltunk kómásak annyira.
A bátyám hozta magával a majdnem vejét is, és mentünk apukámért, aki kicsit csúszásban volt, szerintem nem gondolta, hogy időben odaérünk, ahogy azt sem, hogy nem találja meg a pörzsölőjét. Gyorsan eszkábált egy újat és mentünk apukám öccséhez. Én tulajdonképpen csak a dokumentáció kedvéért tartottam velük, az én feladatom volt a disznó utolsó óráinak megörökítése. Gyerekként sűrűbben részt vettem disznóvágáson, sosem tartozott a kedvenceim közé, főleg az ölés. A természet rendje, hogy a ragadozó megöli a zsákmányállatot. Ebben az esetben az ember a ragadozó, a disznó a zsákmány, de felháborítónak tartom, hogy már pici korától kezdve, direkt felhizlalt állat tudtán kívül arra készül, hogy megölje. Talán ez is közre játszott, hogy vegetáriánus lettem. Azért hősiesen fényképeztem, néha csukott szemmel. Unokatestvérem elszaladt egy böllérért, aki olyan „ügyesen” leszúrta a disznót, hogy tíz percig csak hörgött, és még a mázsálóról is le akart ugrani.
Utána jött a tisztogatás, majd a boncolás. Ezt már szívesebben fotóztam, itt már nem hasonlított a korábbi élő állatra, csak egy húsdarab volt. Egy 128 kilós húsdarab. Sokat poénkodtunk, ami nem meglepő, ha együtt vannak a testvérek, állandóan gúnyoskodunk, ironizálunk, megragadunk minden alkalmat, hogy röhöghessünk, persze disznó viccek nélkül. Mikor apukám felhasította a sertés hasát, és kibuggyantak a belső szervei, megjegyeztem, hogy: de jó, a hurka már benne is van. (A városiaknak mondom, akik még nem láttak disznót belülről, hogy az a bele volt, amit persze ki kell dobni.)

Közben sűrű pelyhekben hullt a hó, amikor már Micimackó is fázik, -zik, -zik. A darabolás után betettük az alkatrészeket az autóba és a szüleim tanyájára vittük. Olyan csúszós volt már az út, hogy csak lépésben haladhattunk, úgyhogy a fél órás utat, dupla annyi idő alatt tettük meg.




Útközben őzikék keresztezték utunkat.





Itt folytatódott a darabolás, abálás, kolbász- és hurkatöltés. Én már annyira át voltam fázva, hogy nem szívesen mozdultam ki a házból, inkább anyukámnak segítettem a főzésben, akinek jóvoltából finom sült vér és töpörtő készült ebédre. Még jó hogy vittem magammal almát meg sajtot.
Estére már nagyon elfáradtam, de nem a munka miatt, csak a kimerültségtől, kialvatlanságtól. Tamit rábeszéltem, hogy maradjon a szüleimnél, nem nagyon lettem volna képes még hóembert építeni. Még jó hogy ott maradt, mert hazaérve kiderült, hogy a ház úgy kihűlt, mivel majdnem két napig nem volt begyújtva, hogy én kint is, bent is reszkettem. Tudom elpuhultam, de már nem bírom a 15 fokot. Aludni még korán volt, de tenni bármit is, arra már energiám nem volt. Csak vacogtam. Anti járkált ki rakni a tűzre, de egyszer én is kimentem, amit jól meg is bántam, ugyanis olyan szerencsétlenül léptem le a kazánházból, hogy kicsúszott a lábam magam alól, csak az egyik, mert a másik még a küszöbön volt. Éppen nem kapaszkodtam a kilincsbe sem, mert azzal voltam elfoglalva, hogy az ajtó fölötti mozgásérzékelős lámpának integessek, hogy kigyulladjon. Annyi erőm volt csupán, hogy picit ellökjem magam, hogy ne essek az ajtó előtti kőre, amin egyébként megcsúsztam, így jól meghemperegtem a hóban, a fenekemre érkezvén, és a bal csuklómra. Nyöszörögve mentem vissza a házba, Anti nagyon sajnált – a, hogy nem látta. Ennyit az együttérzésről. Még mindig csak 18 fok volt, mikor lefeküdtünk, ami állítólag egészséges, de én jobban szeretek egészségtelenül aludni.



Integető halott disznó.








A pörkölés.







A macska addig tekergőzött a férfilábak között, addig nyávogott kétségbeesetten, míg meg nem kapta a jussát. Miközben ette a lépet, úgy nézett ki, mintha hosszú nyelve lenne, ami nem fér be a szájába. De végül befért!







Van aki a könnyebb végét fogta meg a macskának.










A három legkisebb unoka: Dani, Timi és Tami.







A forralt bor sokat javított a közérzetünkön.