Végrendelet

Annyira beteg voltam két napig, hogy még a végrendeletemet sem tudtam megírni, ami ugye már a vég. Már szombat reggel éreztem, mikor elmentem futni, hogy az is nehezemre esik, hogy az autóban visszatekerjem az ülés állító gombját, amit Anti mindig hátra csavar, mikor használja az autóm, de azt hittem, hogy csak a kezem fáj. Miután nagy nehezen lefutottam a kitűzött távot, hazatámolyogtam, folyattam magamra a forró vizet, aztán csak bedőltem az ágyba és nem nagyon mozdultam. Szerencsére a családom ápolt és aggódott, Tami is borogatott, mérte a lázam, hozott inni, amikor kértem, szóval jók voltak a körülmények a felgyógyulásomhoz.
Tulajdonképpen egy kis megfázás terített le ennyire, de még az orrom sem folyt, csak köhögtem, viszont a vesém kezdett el fájni. Először azt sem tudtam, mi fáj, még sosem volt vese-bajom, de aztán utánanéztünk a neten és kizártunk minden szervet, ami azon a tájékon, ahol fájt, nem lehetett, így maradt a vese. Az biztos használt, hogy a megfázásomra folyamatosan ittam a gőzkamra teát és néha már nem is éreztem a vesém, de aztán megint belenyilamlott az oldalamba, mintha éles késsel szurkáltak volna. Anti mondta, mikor meglátta a kezemben Kosztolányi: A léggömb elrepül című kötetét, hogy túl vastag ez a könyv. Megnyugtattam, hogy semmi baj, novellákat tartalmaz, bármikor félbehagyhatom. Lázas is voltam, minden porcikám fájt, de még a bőrömhöz sem lehetett hozzáérni, a házipatikában pedig csak gyerek lázcsillapítót volt, nem vettem be. A borogatás nem nagyon használt, úgyhogy még tegnap este is 38,6 fokkal feküdtem le, de reggelre kelve, visszatért a normális testhőmérsékletem, alig köhögök, a vesém pedig egyáltalán nem fáj, úgyhogy van remény, hogy kellemes lesz a szilveszteri buli, amihez már a jegyeket is megvettük.
Ma viszont már egyáltalán nem kíméltek, nekem kellett boltba menni, begyújtani, porszívózni, ebédet csinálni, úgyhogy a végrendeletemet csak meg kell írnom, mert lehet, hogy legközelebb már nem lesz rá időm, nem mintha olyan sok mindenről rendelkezhetnék.