Mikulás

A cipőket szépen sorba állítottuk, bár nem pucoltuk ki, csupán kicsit leráztuk róluk a sarat. Tami este alig bírt elaludni, annyira izgatott volt a Mikulás várható érkezése miatt. Természetesen látni szerette volna, meglesni, mikor a csizmájába csempészi az ajándékot. Csak mikor azt mondtam, hogy lehet, hogy éppen most röpül erre a Mikulás rénszarvas szánján, de le sem száll, mert hallja, hogy még nem alszik, hanem csicsereg, akkor hallgatott el és egy perc múlva már aludt is. Antinak mondtam, hogy szerintem tegyük ki még most, este az ajándékokat, mert reggel nem lesz rá időnk, de azt felelte, hogy jön egy csoki evő jószág, és hajnalra felfal mindent. Beletörődtem, nekem sem volt már kedvem kimenni a hidegbe.
Reggel Tami olyan korán ébredt, hogy félelmem beigazolódott: alig volt időnk a csizmákat feltölteni. Az én feladatom volt ágyban tartani a lányt, míg Anti megterít. Hát, nagyon gazdag Télapó járt mifelénk, ugyanis Anti, annyira álmos volt még, hogy véletlenül az előre megvásárolt karácsonyi ajándékot is a csizma mellé állította. Én dőltem a nevetéstől, mikor észrevettem, hogy mit művelt, de már nem volt időm módosítani. Tami pedig repesett a boldogságtól, hogy őt mennyire szeretheti a Mikulás, milyen jó gyerek lehet, virgácsot sem kapott, hanem egy lovat (amit eredetileg a Jézuska hozott volna) és egy Marslakó babát, akit úgy hívnak, hogy Bebetka, és eredetileg csak őt hozta volna a Mikulás.
Reggeli helyett benyomott a lány egy csokit, közben hol vágtatott, hol nyerített a lóval, vagy Bebetkát ültette fel a hátára, illetve különböző irányba csavarta a lábát, kezét, haját, a legjobban a szumóbirkózó-póz tetszett.





Bebetka.








Lassan elindultunk az autóhoz, természetesen lóval a hóna alatt, hogy a pajtásoknak is megmutassa az óvodában. A kapuban van egy nagy tócsa, amit minden reggel megnéz a lány, hogy befagyott-e. Most is. Csak vékony jégréteg borította, alatta sár csucsogott. Tami elvesztette az egyensúlyát, próbált megkapaszkodni a lóban, ami sikerült is, de a paci már nem bírt megfogódzkodni Tamiban, belehuppant a sárba és disznó módjára meghempergett benne.
Nagyon nehezemre esett szomorú képet vágni, de azért megpróbáltam, csak mikor lógó orral bement a házba, hogy odaadja az apjának a lovat, sikerült kinevetnem magam, ami tudom, hogy nem szép egy anyától, de már máskor is előfordult.




A macska is örül.





Mikor úgy két éves lehetett, és „motorozni” tanult, én mindig mögötte mentem, hogy lássam, nem gurul ki az útra, és jókat kuncogtam, mikor percenként eldőlt. A végén megelégelte a lány és azt mondta, hogy mostantól előtte menjek, akkor nem látja, ha nevetek. Azt hiszem ezen is nevettem. Csupa öröm a gyereknevelés.