Omen est nomen

A név a végzet, a név kötelez, mondja a latin mondás. Annak idején sokat törtem a fejem, hogy milyen nevet is válasszak Taminak. Nem akartam szokványosat, mert az én nevemben is az tetszik a legjobban, hogy nem gyakori. Nem akartam nagyon különlegeset sem, nehogy csúfolják, vagy túl nehéz legyen megjegyezni, kimondani, leírni. Próbáltam arra is figyelni, hogy a vezetéknév utolsó hangzójától jól elkülönüljön (az én szüleim erre nem figyeltek) és azért szép is legyen, komoly, de becézhető, szóval sok mindenre kell figyelni egy név választásánál, már csak azért is, mert jó esetben egy életre szól. Manapság ugyan meg is lehet változtatni, de én ezt igen erős tiszteletlenségnek tartom a szülővel szemben, hacsak tényleg annyira gáz, de ki akarna szándékosan kitolni a gyermekével. Csak a névnap időpontjára nem figyeltem, de ezt az akadályt is sikerült leküzdeni, mivel nem a hivatalos napon ünnepeljük a neve napját, ami ugye ma van. Túl közel esik a karácsonyhoz. A szeptemberi nap a születésnapjához van túl közel, úgyhogy mi május 6-án ünnepeljük a névnapját.Sokan azt hiszik, hogy a Tamara név orosz. Valóban Oroszországban terjedt el legjobban, ennek ellenére héber név és datolyapálmát jelent. Egyik ismerősünknél mindkét lánygyerek virágnevet visel. Tami a múltkor mondta, hogy kár hogy neki nem Viola, Ibolya, Kamilla vagy Rózsa a neve. Mikor mondtam, hogy az ő neve is virágnév, csodálkozva nézett rám, hogy igazat beszélek-e és nagyon örült, mikor elárultam a jelentését.
Hároméves kora körül, egy forgalmas helyen játszottunk a belvárosban. Kergetőztünk a szökőkút körül, többször kellett utána kiáltanom, hogy Tamara. Egyszer harsányan elkezdett nevetni egy középkorú férfi, hogy ugyan mondjam már meg, hogy miért adtam ezt a nevet a lányomnak, talán orosz az apja? Éreztem belőle a rosszindulatot, úgyhogy én is ekképpen feleltem és kiokosítottam a Tamara név jelentéstartalmáról. Kuncogva nézett a mellette álló szintén középkorú párra, akik ugyan hozzátartoztak, de testtartásukból érezhető volt, hogy most nagyon szeretnék nem ismerni. Még, hogy héber? – hitetlenkedett. Gondoltam, ha harc, hát legyen harc, majd a saját fegyverével szerelem le, így megkérdeztem tőle, hogy mi a neve. Gyanútlanul megmondta, hogy István. István? – nevettem fel – talán szerb az apja? – kérdeztem. Tanácstalanul nézett rám, ezt már egyáltalán nem találta viccesnek, én pedig folytattam a blöffölést. Tudja ez egy szerb név, a jelentése ökör – fejeztem be a mondandómat és szaladtam tovább Tamival.