Tami már annyira hiányzott, hosszú volt ez a hétvége nélküle, mivel kivételesen már pénteken elment a szüleimhez és csak vasárnap tudtunk érte menni. Akkor sem haza, hanem családi ebédre voltunk hivatalosak, amiről jól elkéstünk, de ezt nem igazán bántuk, nem is ettünk már egy falatot sem. A házigazda nem igazán foglalkozott velünk, inkább a tévét nézte, vagy aludt, de azért a társaság másik része próbálta jól érezni magát, csak Tamit kellett kimentenem többször is a fiú-unokatestvérek karmai közül, akik egyáltalán nem kímélték, de azt azért mégsem tűrhettem, hogy fegyverrel fenyegessék, még ha játék is. Antit is érte támadás, amit szintén nem értettem - már nem én vagyok a soros? Kiderült, hogy Anti hanyatlik, állítólag mindig engem kérdez meg, nincs önálló véleménye a dolgokról. Azt nem igazán értem, hogy miért baj az, ha két ember közösen hoz döntéseket, hogy a másikat ne érje váratlanul, vagy hogy ő is beleszólhasson a történések folyamatába? Szerintem egy párkapcsolat akkor harmonikus, ha nem diktatórikus. Persze lehet az egyiknek igaza, mikor a másik nem ért vele egyet, csak éppen nem mindegy, hogy kész tények elé van a másik állítva, vagy bevonják a döntésekbe. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az egyiknek nincs véleménye, inkább azt, hogy szeretné tudni, a másik mit szól hozzá, mert fontos neki a másik hozzáállása is, és ha nem ért vele egyet, akkor vagy meggyőzi, vagy kompromisszumot hoznak. El sem tudok képzelni másmilyen párkapcsolatot, ahol nem beszélik meg, ahol nem együtt hozzák a fontos vagy kevésbé fontos döntéseket.
Mikor távoztunk a lány-unokatestvérek a mamához mentek aludni és Tami is nagyon szeretett volna. Én már vágytam a társaságára, de azért engedtem, szeretném, ha a jövőben is megkérdezne. Annyira aranyos volt, mikor pakoltam ki a csomagtartóból a lányok ruháját és mindegyik tartotta a karját, Tami is beállt a sorba és hurcolkodott befelé. Olyan nagynak tűnt, pedig ő a legkisebb hármójuk közül.
Sajnos nem telt úgy az este, ahogy az telhetett volna. Anti bealudt, én pedig nagyon magányosnak éreztem magam. Az influenza is bujkál bennem, amitől folyik az orrom, tüsszögök folyamatosan.
Másnap, mikor végre megérkezett a lányom, kiderült, hogy a fiú-unokatestvéreknél eltűnt egy CD, és ezért a lányomat hibáztatják.
1. Tami kérdés nélkül nem venne el semmit.
2. Ha mégis, akkor is csak olyat, aminek hasznát veszi, egy CD-vel mit kezdene.
3. Ott sem volt, úgyhogy nem is értem az egészet. Ráadásul az egyik srác még meg is fenyegette a lányomat, nála ez már szokás, hogy pisztollyal, meg hokiütővel támad a gyengébbekre, de én szeretnék ebből kimaradni és az ilyen viselkedéstől megkímélni a lányomat, úgyhogy valószínű nem sokat fogunk a jövőben találkozni. Azért arra kíváncsi lennék, hogy a fiú szülei mit léptek erre a szájhősködésre, de az a baj, hogy tudom: Semmit!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése