Isten tervez, ember végez

Nagy a hajtás most rajtam, minden nap reggeltől estig dolgozom, a bosszantó csak az, hogy nem azért, hogy megvehessem az új Porschémat, vagy elmehessünk nyaralni a Kanári-szigetekre, nem, csupán csak élni, enni, számlákat befizetni. A megfeszített tempóban mindig elszörnyülködöm, hogy miért is csináljuk ezt az egészet? Persze, mikor a megérdemelt pihenés következik, akkor már értelmet nyer a küszködés, megérte – mondom magamban ilyenkor, de mikor hajtok, akkor nagyon el tudok fáradni. Én nem tudom az megtenni, mint mások, akik simán bírnak pihenni, mikor épp rájuk szakad a plafon. Nekem ez nem megy, ilyen a természetem és kész. Például enni sem tudok addig, míg el nem végeztem a kitűzött feladatokat. Velem jól járnak a főnökeim, nincs nassolás munka közben, de még nagyon ebédidőben sem. Majd ha vége a munkának, akkor. Elaludni sem nagyon tudok addig, míg körülöttem mindenki át nem lépett az álom mezsgyéjére, csak nagy ritkán, indokolt esetben.
Azért a nagy hajtásba a héten belefért egy kiállítás megtekintése. Sajnos lekéstük a zenés megnyitót, de talán a barátaink így is örültek nekünk és annyira nem értünk későn, hogy ne maradjon egy kis keksz és bor. Persze én vezettem, úgyhogy csak Antinak töltöttem, de olyan jókedvem volt, hogy nem is akarták elhinni, hogy egy kortyot sem ittam, pedig nem, alapjáraton vagyok ilyen bohém. Mondjuk minden okuk megvolt a kétkedésre, például mikor a fülledt teremben felpattantam az asztalra és kinyitottam az ablakot. Először megdöbbenés látszott a körülöttem lévő szemekben, majd mikor befújt az első szellő, az arcokra kiült a megkönnyebbülés.Tami is jól érezte magát, a mi barátaink az ő barátai is, de szerzett egy újabbat is, egy művészettörténész személyében. Egy idős festőművésszel is megismerkedtünk, aki nagyon csapongott a gondolatok között, látszott rajta, hogy a kronológia nem olyan fontos már az életében, csak a tanulságos dolgokat akarja továbbadni és az sem baj, ha más nyelven jut eszébe egy-két szó.Egy játékot is játszottunk. Volt a falon három kép, melyek egy alkotótól származtak. Mind a három festményen láttam egy állatot. A feladat az volt, hogy vajon a többiek is látják-e ugyanazt az állatot. Az első képen a csirke, madár, szóval szárnyas adta magát. A második képen már több variáció volt, de mikor elárultam, hogy egy sziámi harcos halat kell látni, mindenki a homlokára csapott. A harmadik kép volt a legnehezebb, mert a papucsállatkától kezdve az ördögön keresztül a csigáig bármi belefért és mindegyik helyes is volt.
Jó későn értünk haza, de ez pont elég volt arra, hogy az utána következő napot túléljem. Fel kell töltődni és ez nem csak pihenés által érhető el, hanem hogy kizökkenjünk a megszokott közegből, új élmények érjenek. A mai napig jókedvre derülök, ha egy-két vicces epizód eszembe jut korábbi életemből, és ez segít átvészelni a borongós órákat.Anti megint magamra hagyott két napra, ami azért is volt gáz, mert Tami ismét megbetegedett, pont úgy mint a múltkor, nekem viszont hajtanom kellett volna tovább, dolgozni és dolgozni (ja és bevásárolni, mert itt az ünnep, üres a hűtő, de mikor megláttam a tömeget az áruházban úgy kimenekültem, hogy csak két tétel került a kosaramba). Tamival is meggyűlik mostanában a bajom. Nem mintha rossz lenne, szerintem soha életében nem volt rossz gyerek, mindenben az én dicséretemet várja, próbál a kedvembe járni és úgy érzem jól neveltem azáltal, hogy amit csak lehetett megbeszéltem vele, mert így mindent meg is ért, nem követelőzik, nem hisztizik, inkább a megoldást keresi. Mostanában viszont, ha valamit nem csinál helyesen és ezt számonkérem, nem kezd el érvelni és védekezni, mint korábban, hanem meredten néz rám és hallgat. Egy idő után én is kifogyok a kérdésekből, hogy szóra bírjam, és akkor csak nézünk egymás szemébe. Ilyenkor látom magam előtt, hogy mi lesz a jövőben, remélhetőleg nem hamarabb, mint 15 év múlva, amikor összeszidom, hogy úgy beszéltük meg, este tízre hazaér a buliból, nem éjfélkor. Majd hallgatni fog és nem mond semmit, csak néz az őzike szemeivel és ebben az a legrosszabb, hogy nem tudom, mit gondol: azt, hogy hagyja már abba az anyám a rinyálást, vagy azt, hogy jó igaza van, már megbántam. (Az előbbire tippelek.)
A macska állandóan a fürdőszobában ólálkodik, mikor mi tisztálkodunk. Én általában tusolni szoktam, úgyhogy nem olyan nagy a baj, ha olyankor esik bele a kádba, mert nincs benne túl sok víz. Ám mikor Tami fürdik, akkor is próbálkozik egyensúlyozni a kád szélén, és persze, hogy belecsúszik, hiába van hegyes karma, nem sok hasznát veszi a zománcon.Gondoltam tanult az esetből, többet nem próbálkozik, de azért a mosdó még vonzza.