Huncutot hétfőn elvittük az óvodába. Úgy gondoltam most már be lehet iratni, elég érett hozzá, és nagyon talpraesetten viselkedett. Ez csak vicc, de tényleg volt az óviban, hogy megmutassuk a gyerekeknek, milyen egy igazi sziámi cica. Én előadást is szerettem volna tartani a macskákról úgy általában és a sziámik jelleméről, de a gyerekek többnyire belémfojtották a szót, amikor a macska közéjük ugrott, vagy éppen elszaladt, gyorsan felborult a kör, és rohantak utána. A célom pedig az lett volna, hogy elmondjak pár dolgot a származásukról, a természetükről, hogy eszükbe se jusson bántani egy cicát és úgy általában az állatokat, nem mintha felmerülne ilyen tett bennük, de jobb felhívni a figyelmet. Arra akartam kilyukadni, hogy szeressék az állatokat, gondoskodjanak róluk, ha már van nekik, mert a gyerekek így tanulják meg a felelősségérzetet. Még két nap múlva is megállított az egyik kislány, hogy elmondja milyen aranyos volt a cica, és azóta mindenki Tamihoz szeretne jönni látogatóba.
A fejetlen macska.Csipogó szerintem már mindenórás, vagy mindennapos, hamarosan megszületnek a kicsik, elég nagy a hasa és komótosan mozog, bár pár nappal ezelőtt még felrohant a fára, igaz csak a locsoló elől. Kicsit utánanéztem a neten, hogyan zajlik le a szülés macskáéknál, bár már volt benne részem, de akkor még gyerek voltam, nem emlékszem a részletekre. Hát remélem nem lesz komplikáció, szépen megoldja egyedül is, mindenesetre kapott tőlünk egy kosarat, ahol kényelmesen megszülhet, birtokba is vette, tetszik neki, bár korábban jobban elfért benne, mint most.
Huncut amilyen jól kijön Csipogóval, annyira nem viseli el Bolondkát. Simán elkergeti, ha meglátja, amiben csak az a baj, hogy Bolond árkon-bokron át menekül előle, Huncut uccu neki utána. Mostmár eltakartam egy dobozzal a szomszéd kerítése alatti átjárót, hogy ne tudjon átmenni, de így meg a kerítésre kapaszkodva menekül Bolond és erre tanítja Huncutot.Kicsit szétszórt vagyok mostanában, például a tegnapi mosást is úgy hajtottam végre, hogy mikor már megszáradtak a ruhák, vettem észre, hogy a mosószer kimaradt belőle. Csodálkoztam is, hogy nem lettek olyan jó illatúak, sem hófehérek a fehérek, de először nem gyanakodtam a feledékenységemre. Lassan már azt sem tudom, hogy lakom, ugyanis egyik reggel leszerelték az utcanévtáblákat és kitettek egy másikat. Csak néztük elkerekedett szemmel, hogy ilyen lehetséges. Ennek már több hónapja és még egy papírt sem kaptunk arról, hogy megváltozott a címünk, nem úgy, mint mikor ki kellett tenni a házszámot, akkor aztán küldték a pénzbírsággal fenyegető levelet, hogy ha nem tesszük ki, milyen óriási bajba kerülünk.
Tami felvetette, hogy mikor felnőtt lesz és helyettes óvónő, előfordulhat, hogy senki sem betegszik meg, így neki nem lesz munkája. Na, majd akkor lesz ő a költőnő. Kicsi gondolkodás után le is diktálta nekem első vers-kezdeményeit, melyek nagyon dallamosak, többségüket énekelve mondta, mint Tinódi, csak a lant hiányzott a kezéből. Én pedig gyorsan tollat ragadtam, hogy ezt a verset Nektek elmondhassam:
Gyerünk cica, gyerünk cica,
Mássz a fára,
Ugorj a kis ágacskákra,
Falevélről falevélre,
Ágacskáról ágacskára,
Ugorj fel a csúcsra,
Gyerünk, gyerünk, gyerünk.
Gyerünk már,
Mindjárt fönt vagy,
Eléred a napocskát,
Hopp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése