Balfácán

A múltkor láttam egy műsort, amiben a balkezességről volt szó. Hihetetlen, hogy mennyi babonát és előítéletet magyaráztak bele. Akár boszorkányként meg is égették az illetőt, később pedig úgy tartották, hogy a balkezesek közül kerülnek ki a bűnözők. Miattuk születtek azok a kifejezések is, mint például balfácán, balsors, balszerencse, balett (jó, ez utóbbi nem), ami ugye nem sok pozitív életérzést közvetít. Mutattak egy tesztet is, hogy bárki eldönthesse, milyen kezes. Össze kell kulcsolni a kezünket, és ha a bal kezünk hüvelykujja van felül, akkor balkezesek vagyunk, ha a jobbé, akkor jobb. Így:Tehát én a teszt szerint balkezes vagyok, holott eddig úgy tudtam, hogy jobb. Teljesen összezavarodtam és elkezdtem figyelni magam, miként használom a kezeimet. Jobb kézzel eszem, írok és tudomásom szerint sosem erőltették, hogy legyek jobbkezes, bár rémlik egy-két foszlány, mikor azt mondták, hogy a szépkezembe fogjam a kanalat, de alapvetően ezzel a kézzel végeztem ezt a két fontos műveletet. Persze a bal kezemmel is tudok zongorázni, úgyhogy lehetnék két(bal)kezes is, de azért van különbség a két kezem gyorsasága között, bár most mindkettővel csapnivalóan játszhatok, sajnos nincs zongorám, hogy kipróbáljam, de amikor még aktívan zongoráztam, gyorsabban és könnyedebben pötyögtem a billentyűkön a jobb ujjaimmal, akár futamokról, akár trillákról volt szó. Azért azt is megemlíteném, hogy a zongoradarabok többsége is a jobb kezet veszi igénybe, persze akad jó pár kivétel, mégis.
Emlékszem, egyszer ínhüvely-gyulladásom volt a jobb csuklómban. Azt hittem legalább két hétig nem tudok majd zongoraórákra járni. Tévedtem. A tanárnőm előszedett valahonnan egy egykezes darabot, amely ráadásul bal kézre íródott. Magam is meglepődtem, de nagyon élveztem ezt a kihívást és annyira megtanultam egy kézzel két szólamban (sőt néha három, négyben is) játszani, hogy aki nem nézte a kezem, azt hihette volna, hogy mindkét kezemet használom. Ha jól emlékszem Szkrjabin volt a szerző, akiről Richter nagyon találóan azt írta, hogy „Szkrjabin nem az a zeneszerző, akit mindennapi kenyérként lehet fogyasztani, inkább mámorító likőr, amellyel néhanapján lerészegedik az ember…” Nekem ez nagyon tetszik.Tamival is megcsináltattam a tesztet és neki a jobb hüvelykujja volt felül, tehát ő egyértelműen jobbkezes, ahogy sejtettem, hiszen kezdettől fogva a jobb kezét részesítette előnyben, (bár még mindig nem tudja, hogy tulajdonképpen melyik kezét hívjuk jobbnak, melyiket balnak), de én még mindig nem tudom, hogy mi van velem. Vannak dolgok, melyek inkább bal kézzel esnek jól, vannak olyanok, melyeket mindkét kezemmel véghez tudok vinni, de a legfontosabbakat jobb kézzel. Azt mondják, hogy a jobbkezeseknél a bal agyfélteke használata az erősebb és fordítva.
Köztudott, hogy a bal agyfélteke felelős többek között a logikus, analitikus típusú gondolkodásért, ő az, aki analizál, ítél, ellenőriz, érzékeli a félelmet és az időt, a részletekre fekteti a hangsúlyt, a verbális feladatok megoldásáért felelős, énünk férfi része.
A jobb agyfélteke pedig kreatívabb módon működik, csak a teret érzékeli az időt nem, képekkel, színekkel, szimbólumokkal dolgozik, nem ítél, nem ismeri a félelmet, a művészi adottságok hordozója, énünk női része.
Elemzésnek tettem ki a személyiségemet és a lányomét a fent említett kutatásom tükrében. Tamin egyértelműen látszanak a jegyek, melyekből kitűnik, hogy tényleg jobb kezes, vagyis főként a bal agyféltekéjét használja. Hihetetlenül logikus és kritikus, a részletekre fekteti a hangsúlyt, nyelvérzéke kiváló és inkább karatézni szeretne, mint zongorázni, az én legnagyobb bánatomra.
Rám inkább a balkezesek személyiségjegyei illenek, holott a jobb kezemet részesítem előnyben. Abszolút képes vagyok a logikátlan viselkedésre, gyakorlati érzékem annyira csekély, hogy már szinte nincs is, inkább álmodozom, minthogy bármit is tegyek a megvalósítása érdekében, imádom a színeket, szeretem és értek is kicsit a művészetekhez, és már gyerekkoromban is én kísértem ki a bátyámat éjszakánként wc-re, nem ő engem.
Megint belenyúltam valamibe, amiből ambivalens érzések kelnek szárnyra, és nem hogy jobban megismerném magam, újabb és újabb kérdéseket hoznak felszínre, de azt már most leszögezhetem, ha bárki is kételkedett volna idáig – gondolom nem sokan -, hogy nem vagyok normális!