Tegnap megleptem a lányomat, mert már ebéd előtt megjelentem az óvodában, hogy elvigyem magammal. Szereti a meglepetéseket, és én is szeretem meglepni, csak olykor átesik a ló túlsó oldalára, és majdnem hogy követeli az újabb meglepiket, na ekkor van a ki nem mondott bekeményítés és direkt meglepetés-elvonás, mely addig tart, míg nem látom rajta, hogy már végképp nem számít semmi váratlanra.
Az ok, amiért korábban mentem érte, hogy elvigyem moziba, a Mézengúz című mesefilmre, mert megérdemli, és egyébként is néha nem árt. Nem csak én vittem el a lányt ebéd előtt, hanem Norbi anyukája is. Tami kapásból meghívta a fiút, hogy jöjjön velünk moziba. Kicsit tipródott az anyukája, de aztán ráállt. Nekem sem okozott gondot, hogy két gyerekkel menjek, bár Norbit nem ismertem annyira, mint az anyját, de gondoltam nem lesz vele probléma.
Miután megvettük a jegyeket, feltettem a fontos kérdést: kinek kell pisilni? Taminak nem kellett, de Norbinak igen. Picit aggódva indultam el a mosdó felé, mi lesz, ha segítenem kell a fiúnak, igazság szerint még nem csináltam ilyet, de szerencsére a segítségnyújtásom befejeződött a nadrág ki- és begombolásával, úgyhogy megnyugodhattam.
Beültünk a terembe, ahol csupán egy gyerek volt még a szüleivel rajtunk kívül. Nem is csodálkoztam, korai volt a negyed kettes időpont. Nagy nehezen elhelyezkedtünk, szinte már sorsoltuk, hogy ki hová üljön, végül megegyeztek, hogy én középre, így mindkettőjük kérdéseire tudok majd válaszolni, ha szükség lesz rá. Kezdődtek a reklámok. Máskor is voltunk már Tamival moziban, máskor is végignéztük – általában fület befogva – a film előtti reklámokat, előzeteseket, de máskor egyéb mesék bemutatói peregtek a vásznon, nem pedig tankok robbantak, fegyverek ropogtak és véres arcok jelentek meg a kiskorúak szeme előtt. Teljesen felháborodtam, miközben azzal próbáltam elterelni a figyelmüket, hogy miként bújjanak ki két tenyerem közül, amivel a szemüket takargattam.
Végre elkezdődött a Mézengúz című mesefilm. Mézengúz mint az kitalálható egy méhecske, aki nem szeretne a 3 napos egyetem után azonnal beállni dolgozni, mint azt teszik a társai és szülei nagyon lelkesen, hanem inkább kirepülne a nagybetűs életbe, hogy virágot lásson. Sajnos megszegi a legfontosabb méhszabályt: szóba áll egy emberrel. Nem mesélem el a filmet, hátha még valaki meg akarja nézni. Egész aranyos, nem túl nyafogós, mérsékelten humoros és látványos. A film felénél Norbi sokat sejtetően megkérdezte, hogy hol jöttünk be. Megmutattam neki az ajtót. Ezután azt kérdezte, hogy hol megyünk ki? Kezdtem aggódni, mert kérdés közben erősen feszengett, fel-felállt, tekingetett jobbra, balra, csak a vászonra nem. Gyorsan a kezébe nyomtam a kekszes zacskót, de hamarosan visszaadta és tovább kérdezősködött, persze nem a mesével kapcsolatban. Inkább az érdekelte, hogy miért világítanak a lépcsők alatt kis lámpák, hogy ez a vászon, tulajdonképpen tévé és mikor is lesz vége? Már azon voltam, hogy felhívom az anyukáját, hogy jöjjön érte, mert a cselekményből ítélve még elég sok volt a filmből, de aztán megint elkérte a kekszes zacskót, így végig tudtuk nézni a másfél órás filmet.
A sok ülés után szaladgáltunk még egyet, majd hazavittük Norbit és mi is haza tértünk. Én azonnal írtam egy „tájékoztató” levelet a forgalmazónak, bár tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de mégis felháborítónak tartom, hogy egy szülőnek, ha moziba akar menni a családjával, hogy egy korhatár nélküli, animációs filmet megnézzen, már nem csak a meséről kell informálódnia, hanem a forgalmazóról is.
Az ok, amiért korábban mentem érte, hogy elvigyem moziba, a Mézengúz című mesefilmre, mert megérdemli, és egyébként is néha nem árt. Nem csak én vittem el a lányt ebéd előtt, hanem Norbi anyukája is. Tami kapásból meghívta a fiút, hogy jöjjön velünk moziba. Kicsit tipródott az anyukája, de aztán ráállt. Nekem sem okozott gondot, hogy két gyerekkel menjek, bár Norbit nem ismertem annyira, mint az anyját, de gondoltam nem lesz vele probléma.
Miután megvettük a jegyeket, feltettem a fontos kérdést: kinek kell pisilni? Taminak nem kellett, de Norbinak igen. Picit aggódva indultam el a mosdó felé, mi lesz, ha segítenem kell a fiúnak, igazság szerint még nem csináltam ilyet, de szerencsére a segítségnyújtásom befejeződött a nadrág ki- és begombolásával, úgyhogy megnyugodhattam.Beültünk a terembe, ahol csupán egy gyerek volt még a szüleivel rajtunk kívül. Nem is csodálkoztam, korai volt a negyed kettes időpont. Nagy nehezen elhelyezkedtünk, szinte már sorsoltuk, hogy ki hová üljön, végül megegyeztek, hogy én középre, így mindkettőjük kérdéseire tudok majd válaszolni, ha szükség lesz rá. Kezdődtek a reklámok. Máskor is voltunk már Tamival moziban, máskor is végignéztük – általában fület befogva – a film előtti reklámokat, előzeteseket, de máskor egyéb mesék bemutatói peregtek a vásznon, nem pedig tankok robbantak, fegyverek ropogtak és véres arcok jelentek meg a kiskorúak szeme előtt. Teljesen felháborodtam, miközben azzal próbáltam elterelni a figyelmüket, hogy miként bújjanak ki két tenyerem közül, amivel a szemüket takargattam.
Végre elkezdődött a Mézengúz című mesefilm. Mézengúz mint az kitalálható egy méhecske, aki nem szeretne a 3 napos egyetem után azonnal beállni dolgozni, mint azt teszik a társai és szülei nagyon lelkesen, hanem inkább kirepülne a nagybetűs életbe, hogy virágot lásson. Sajnos megszegi a legfontosabb méhszabályt: szóba áll egy emberrel. Nem mesélem el a filmet, hátha még valaki meg akarja nézni. Egész aranyos, nem túl nyafogós, mérsékelten humoros és látványos. A film felénél Norbi sokat sejtetően megkérdezte, hogy hol jöttünk be. Megmutattam neki az ajtót. Ezután azt kérdezte, hogy hol megyünk ki? Kezdtem aggódni, mert kérdés közben erősen feszengett, fel-felállt, tekingetett jobbra, balra, csak a vászonra nem. Gyorsan a kezébe nyomtam a kekszes zacskót, de hamarosan visszaadta és tovább kérdezősködött, persze nem a mesével kapcsolatban. Inkább az érdekelte, hogy miért világítanak a lépcsők alatt kis lámpák, hogy ez a vászon, tulajdonképpen tévé és mikor is lesz vége? Már azon voltam, hogy felhívom az anyukáját, hogy jöjjön érte, mert a cselekményből ítélve még elég sok volt a filmből, de aztán megint elkérte a kekszes zacskót, így végig tudtuk nézni a másfél órás filmet.A sok ülés után szaladgáltunk még egyet, majd hazavittük Norbit és mi is haza tértünk. Én azonnal írtam egy „tájékoztató” levelet a forgalmazónak, bár tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de mégis felháborítónak tartom, hogy egy szülőnek, ha moziba akar menni a családjával, hogy egy korhatár nélküli, animációs filmet megnézzen, már nem csak a meséről kell informálódnia, hanem a forgalmazóról is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése