Túl vagyunk a farsangon is és nem denevér lett a lány (csak nem volt időm elkészíteni, hiába szeretem jobban a saját kezűleg készített jelmezeket, a bolti tucatárutól), hanem tündér. Mondhatom tündér-dömping volt az óvodában, de azért megfértek egymás mellett, talán mert nem volt két egyforma meselény.
Én voltam a gyümölcsfelelős, ezt a feladatot vállaltam magamra, úgyhogy már hajnali hétkor szeleteltem a banánt, almát, mandarint és narancsot. Terülj-terülj asztalka fogadott minket a csoportszobában, mikor beléptünk. Volt ott minden földi jó, az asztal roskadozott az aszalt gyümölcsöktől, fánktól, és általam a friss gyümölcstől is, csak egy valami szúrta szemem. Direkt megbeszéltük a szülői értekezleten, hogy chips ne legyen, maximum burgonya szirom, ennek ellenére ott volt egy hatalmas tállal. Lehet, hogy csak én ellenzem annyira a chips fogyasztást, bár a szülőin a többiek is egyetértettek, de annyira egészségtelennek tartom a rengeteg zsír és só miatt, hogy sosem veszek a lányomnak. Természetesen alig bírta abbahagyni a majszolását, csak mikor már szóltam, hogy ez a mennyiség elég lesz egy évre.
A tornateremben volt egy kisebb jelmezbemutató. Nagyon aranyosak voltak, ahogy sután végigvonultak a leterített rongyszőnyegen, hogy megmutassák szépségüket, ami ruha nélkül, vagy más ruhában is ugyanilyen lett volna, de ez ma különleges nap volt. Sok ötletes jelmez bukkant fel, de lehetett látni a sebtiben elkészülteket is, gondolom az utolsó pillanatban módosított a lurkó, hogy inkább sárkány akar lenni, mint szamár, akárcsak a gondosan előkészített ruhakollekciókat. Az óvónők nagyon féltették a pókembert, hogy nem kap levegőt, de én inkább a busónak (vagy mamutnak) öltözött gyereket sajnáltam a bundában. Az udvari bolond-kislány azonnal a szívembe lopta magát, pedig igazán nem is ismertem fel, de ő úgy közeledett hozzám, mintha tudná ki vagyok, azonnal a barátjának tekintett, és ez nekem sem volt ellenemre.
Akkor viszont kicsit könnybe lábadt a szemem, mikor a Bóbita csoport néhány tagja állt a porondra. Ebbe a csoportba tartoznak a mozgássérült és egyéb szellemi fogyatékossággal küszködő csemeték, akik többsége még az első lépéssel birkózik, keservesen. Most is egy-egy óvónő segítette őket a mozgásban, de az arcuk olyan boldog volt és elégedett, mint egyik egészséges társuké sem. Nem bírtam meghatódottság nélkül nézni őket és tán hangosabban is tapsoltam, mint a saját lányomnál. Kis hősök ők, akik ugyanolyanok szeretnének lenni, mint más csoportban lévők és nem tehetnek arról, hogy nem olyannak születtek. Láttam Tamin, hogy ő benne is megmozdult valami, ahogy nézte őket. Egyszer csak odaszaladt hozzám és szomorúan közölte, hogy nagyon fáradt. Gondolom másképp nem tudta kifejezni, amit érez.
Hamarosan vége lett a mustrának és mehettek játszani a saját kis kuckójukba. Tami nem győzte hessegetni a körülötte ólálkodó hercegeket, kalózokat, aki szerintem csak ezért öltöztek királyfinak vagy útonállónak, hogy megmenthessék a tündöklő, ártatlan és sóvárgó tündéreket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése