Örülök, hogy visszamentem dolgozni, kicsit változatosabb lett a munkám, van benne kihívás és sikerélmény is. Jó érzés találkozni a többiekkel, bár csak a szünetekben látjuk egymást, nem is tudom még mindenkinek a nevét, illetve tudom, csak nem biztos, hogy ahhoz az archoz tartozik. Az idő is melegszik, talán nem fogok megfagyni az irodámban, és két hete már be sem kellett mennem dolgozni, mivel elegendő munkám akadt itthon is.
Hétfőn azonban bementem, mert találkozóm volt a főnökömmel. Úgy hívtak be, hogy év végi megbeszélés lesz. Ez már eleve gyanús volt, mivel öt éve nem volt még csak hasonló sem, de szívesen mentem, örültem, hogy újra találkozunk, mert már vagy egy éve nem láttuk egymást. Jó főnök az ilyen. Elég hirtelen srác, sokan sokféleképpen ítélik meg, de nekem csak pozitív emlékeim vannak vele kapcsolatban. Velem mindig korrekt volt és segítőkész, persze azért úgy, hogy a cég se lássa kárát, de magánemberként többször is felajánlotta, hogy rá számíthatok, ha bajba kerülök, és biztos vagyok benne, hogyha szükségem lett volna rá, akkor nem bántam volna meg. Szívesebben dolgozik az ember olyannak, akit kedvel, és szívesebben teszi meg a szívességet is, ha kérik és nem parancsolják, úgyhogy a leltárnál biztos jelen leszek :).
Manapság már ritkán jön be, mert megvannak az emberei, akik elintéznek mindent, neki csak alá kell írnia. Azt hiszem ez a dolga a vezérigazgatóknak. Amikor én voltam műszakvezető, akkor sűrűbben jött, telefonon is állandóan tartottuk a kapcsolatot. Egy történet nagyon élénken él az emlékezetemben. A napot is meg tudnám mondani, amikor történt, mert aznap szültem. Épp elfolyt a magzatvíz és a szülőszoba melletti helységben vártam, hogy mi lesz velem, mikor felhívott. Már voltak fájásaim, de még ritkák, úgyhogy nem esett nehezemre a beszéd. Hirtelen távoztam a munkahelyemről, majdnem onnan mentem szülni, úgyhogy nem minden folyamatot tudtam befejezni. Kérdi a telefonban, hogy feladtam-e azt a bizonyos csomagot. Mondom: igen, de mindjárt szülök. Tényleg? – kérdezte, de hallottam a hangján, hogy nem fogja fel, amit mondok – de biztos, hogy elküldted a csomagot? - vallatott tovább. Ismét megnyugtattam, hogy biztos, és csak ezek után hallotta meg azt is, hogy mindjárt szülök. Azt hiszem kicsit megijedt, úgyhogy hirtelen elbúcsúzott. Még körülbelül hat órát vajúdtam, úgyhogy nem kellett volna olyan gyorsan letennie.
Most is úgy köszöntött, mintha tegnap találkoztunk volna. Megbeszéltünk egy-két dolgot, de inkább a jókedven volt a hangsúly, mint a komolyságon, persze azért a lényeget nem szem elől tévesztve. Egyáltalán nem hangsúlyozta ki a főnök-beosztott viszonyt, amit pedig nem is nézhettem volna rossz szemmel, közben meg úgy ismerte el a munkámat, ahogy csak a főnök tudja a beosztottal, ami szintén nem szúrta a szemem. Mindig egyenrangú félként kezelt, ami nem jelenti azt, hogy mindig igazat is adott. Egyszer fogadást kötöttünk, már nem emlékszem mire, de azt megjegyeztem, hogy többet nem fogadok vele. Két liter Coca-Cola volt a tét, amit nem én ittam meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése