A fiút reggel megint az őr keltette, de már kevésbé volt vele olyan mogorva, mint előző nap.
- Ébresztő! Eljött az idő – rázta meg a legény vállát, majd bizalmasabb hangon, a fiú füléhez kicsit közelebb hajolva, ezt mondta – lehet, hogy már csak ez lesz az utolsó próbád, lehet, hogy nem, de áruld már el nekem, hogyan nyitottad ki a vasládát, amit hat kovács, hat napon át készített.
- Azt bizony én nem mondhatom el – felelte a fiú, majd felkecmergett, lerázta magáról a macskákat és bement a palotába.
A király és leánya már várták. A fiú most sem bírta levenni a királylányról a szemét, ahogy a leány is egyre többet tekingetett rá, néha azért szégyenlősen lepillantva ruhája szegélyére.
- Na, fiam! – vetett véget a király a fiatalok pillogásának – eljött a második próba ideje. Tegnap megismerhettük az ügyességedet, amit e gyűrű – mutatott a lánya ujjára – bizonyít. Ma vitézségedre vagyunk kíváncsiak. Visszakaphatod a leányomtól ezt a gyűrűt, ha átverekedsz egy regiment katonán. A legjobb vitézeimmel kell kiállnod, akik nem fogják sajnálni, hogy a kardélükkel meglapogassanak. A lányom és én a domb mögött fogunk várni. Ha megérkezel és van benned még lélek, akkor elnyered ezt a gyűrűt – az apa itt elhallgatott és hol a lányára, hol a legényre nézett, akik teljesen elvesztek egymás tekintetében. – Azt azért ne feledd, hogy a lányom kezét még nem, csak a gyűrűjét kapod meg. Most pedig indulj – intett a király és a fiú kioldalgott.
Megindult a domb felé, a cicái a nyomában szökelltek. Kezdte elfogni a félelem, hiszen sem kardja, sem vértje nem volt, sem támadni, sem védekezni nem tudott.
- Jaj istenem, mi lesz most vélem? – mondta fennhangon és félelme egyre csak nőtt, ahogy közeledett a katonák felé, akik – úgy tetszett - egyre többen vannak. Hasított egy botot az út menti fáról, hogy valami azért legyen a kezében, de tudta jól, hogy ez nem ér semmit a csillogó páncélokkal, tűhegyes kardokkal szemben.
Tisztes távolságban állt meg a vitézekkel szemközt és már éppen egyezkedni akart velük, hogy az életét mentse, amikor elhangzott a király parancsa: Támadás!
Mikor egy karnyújtásnyira értek, a fiú becsukta szemét és várta a halált. De a halál késlekedett. Nem értette, hogy miért nem érnek már oda hozzá, miért nem hasítják már ketté, mire várnak?! Csak jajveszékelést, nyöszörgést hallott mindenfelől. Óvatosan résnyire nyitotta az egyik szemét, majd a másikat is, de azt már teljesen. Körülötte földön fekvő vitézek, jajveszékelő katonák, akiket az ő cicája hasogat éppen. Megdörzsölte a szemét, hogy nem álmodik-e, de nem. Pár perc leforgása alatt a fehér cica az utolsókkal is végzett és szaladt vissza a gazdájához, aki még mindig nem tudott megszólalni a csodálkozástól, de arra már képes volt, hogy felemelje, és magához szorítsa megmentőjét, aki ettől majd’ megfulladt.
- Köszönöm – mondta meghatódottan a legény – te vagy a legügyesebb kardforgató macska az egész világon.
A cica megnyalintotta gazdája orrát, majd kiugrott a kezéből és a testvéreihez szaladt. Az az igazság, hogy kicsit elfáradt. A fiú pedig átlépkedett a csatamezőn és megállt a domb tetején, ahonnan a király és leánya már láthatták.
A királylány könnyes szemét törölgette éppen, de mikor észrevette a fiút, könnyei igazgyöngyökké változtak, annyira boldog volt, hogy megmenekült a legény. A király viszont felugrott trónszékéből és odaszaladt hozzá. Lenézett a völgybe és látta, hogy az összes vitéze holtan fekszik egymás hegyén-hátán. Ránézett a legényre és immár minden indulat nélkül ezt kérdezte:
- Hogy csináltad ezt? Hisz kardod sem volt?
- Azt nem mondhatom el királyapám – felelte a fiú -, de most mennem kell. Azzal odaszaladt a királylányhoz, aki majd’ megolvasztotta tenyerében az aranygyűrűt és a fiú ujjára húzta.
A legény mélyen meghajolt, majd odaszólt a királynak:
- Várom a következő próbát, királyapám!
- Jó, jó – felelte még mindig megrökönyödve az uralkodó és legyintett a kezével. Az az igazság, hogy a harmadik próbát még ki sem gondolta, mert úgy vélte, hogy ezen a kettőn úgy sem fog senki túljutni, és most törhette a király a királyi fejét, hogy valami olyat eszeljen ki, ami végképp teljesíthetetlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése