Tami most kezdi a harmadik osztályt. Új tanárral. Ez egyáltalán nem jellemző erre az iskolára, sőt egyik vonzereje, hogy 8 évig ugyanaz a tanár kíséri végig a diákokat. Nálunk ez kivitelezhetetlen volt. Sajnos olyan pedagógust kaptunk elsőben, aki sem emberileg, sem szakmailag nem felelt meg az elvárásoknak. A szülő ugyan nem szólhat bele a pedagógiába, nem is igazán akar, ő nem pedagógus, de abba igenis beleszólhat, amikor egyre több sérelmet hall a gyerekétől, hogy megalázzák, nem törődnek az érzéseivel, nem a képességeinek megfelelően tanulják az anyagot stb.. Nem térnék ki a részletekre, a lényeg az, hogy egy évig küzdöttünk azért, hogy a tanári konferencia végre belássa, ez a tanár nem ebbe az intézménybe való.
Mikor végérvényesen eldőlt, hogy a tanár nem folytatja tovább a tanulmányait a diákokkal, jött a másik probléma. Ki kerül a helyére? Csak külsős lehetett, házon belül már túlzott ellentétek voltak, de ez is szerencsésen megoldódott. A vártnál több jelentkező közül lehetett választani, és bár kevesen maradtak a végére, azt hiszem sikerült kiválasztani a legjobbat. Igaz ő is most kezdi a Waldorf-képzést, de ösztönösen jól reagál, tud kommunikálni a szülőkkel, gyerekekkel, meghallgatja a másikat, képes változtatni, ha szükségét érzi, kiegyensúlyozott és harmonikus személyiség.
Ez kiderült az évnyitón is. Tami még csak akkor látta először, de belopta magát a szívébe. Nyáron volt már ugyan egy összejövetel, mi akkor pont nyaraltunk, így nem tudtunk részt venni rajta. Az osztályterem megszépült, a falak aranysárgán ragyogtak, a mosdót körbe mozaik csempe díszítette. Az osztálytanító meglepte a gyerekeket egy-egy festett kővel és egy névre szóló könyvjelzőt ajándékozott nekik, valamint vázolta az eljövendő két nap programját. Igencsak hangos lett az osztály az ujjongástól, mikor közölte, hogy pénteken lovagolni mennek. Aztán elmondott egy kedves mesét, amit ő talált ki és ha a gyerekek nem is értették, de érezték a mélyebb mondanivalóját. Arról szólt, hogy két kisgyerek el akar jutni az aranykastélyba. Sokáig bolyongnak a sötét erdőben, mire elérnek egy tisztásra, ahol a fán hinta lóg. A kislány azonnal hintázni kezd, míg a kisfiú felmászik a fára. Amikor a kisfiú felér a csúcsra, a kislány pedig magasba lendül, meglátják a távolban a hegyet, melyen az aranykastély áll. Ez a mese azt akarta szimbolizálni, hogy eddig bizonytalanságban volt az osztály, most megnyugodhatnak, és remélhetőleg hamarosan elérik a tudás és boldogság várát.
Úgy legyen.
Ui.: Mikor elhoztam Tamit az iskolából, be nem állt a szája a lovaglásról szóló történetekről. Egyébként is beszédes kislány, de most még a szokásosnál is cserfesebb volt, olyannyira, hogy nem is egyenesen haza jöttünk, hanem a közeli lovardába. Vittünk répát is, megismerkedtünk Csillaggal és Ropival, Betyárral és Csillával, na meg Lucával, az oktatóval. Elég költséges sportág a lovaglás, de Tami annyira fellelkesült, hogy teljesen magával ragadott, úgyhogy a születésnapjára lovagló-bérletet kap. Értelmesebbnek tartom, mint egy újabb plüsst a gyűjteményébe, és az oktató határozottsága és hozzáértése is meggyőzött, hogy jó kezekben lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése