Torokgyulladás

Mikor Tami felébredt a délutáni szunyókálásból, olyan köhögő-görcsöt kapott, hogy alig kapott levegőt. Gyorsan szóltam Antinak, hogy azonnal induljunk az ügyeletre. Még egyszer nem volt bizodalmam a saját orvosunkban, meg már nem is rendelt, nem akartam, hogy szívességet tegyen.
Egyedül voltunk a váróban, bent sem hallatszott mozgás, úgyhogy heves köhécselésbe, csoszogásba, a pelenkázóasztal fiókjainak húzogatásába kezdtem, hogy felhívjam magunkra a figyelmet. Öt perc múlva kinyílt az ajtó és egy szemüveges, idősebb doktornő fogadott minket. Szépen bánt Tamival, alaposan meg is vizsgálta a tüdejét, hasát, torkát, majd megállapította, hogy vírusos torokgyulladása van.
Ez a változat már valóságosabbnak tűnt, kezdtem visszanyerni az orvosokba való hitem, míg el nem mentünk a gyógyszertárba. Mindig ugyanabban a patikában vásárolok, kevés kivétellel, mert hozzáértőnek, segítőkésznek találom a gyógyszerészeket, és most sem bántam meg, hogy ide jöttem.
Amint beütötte a patikus a gyógyszerek nevét a számítógépbe, a képernyő kiírta, hogy a két készítmény olyan kölcsönhatásban áll egymással, ami komoly mellékhatásokat okoz. Az egyik egy garatspré volt, melyet nem lehet lenyelni, de ezt egy öt éves gyereknek, hogy magyarázom meg?! A másik egy kanalas köhögéscsillapító. Külön-külön mindkettő gyógyír, ám együtt inkább méreg.
A patikus bement konzultálni a főnökkel, ekkor én már ott tartottam, hogy meg sem veszem a sprét. Aztán visszajött és ajánlott egy másikat, hogy azt nyugodtan használhatom, semmi baja sem lesz, ha lenyeli, vagy a másikkal kölcsönhatásba lép. Kicsit megnyugodtam, de legszívesebben visszamentem volna az ügyeletre az orvoshoz, hogy ugyan mutassa már meg a diplomáját, hadd tépjem szét.
Itthon azonnal fújtam a lány szájába egy adag kölni illatú permetet. Amint megérezte az ízét, rohant és ivott rá. Még jó, hogy nem a másikat hoztam el.
Még rengeteg munkám volt, dolgoznom kellett, de Tamit sem akartam egyedül hagyni a szobában. Elmeséltem neki, hogy mikor annyi idős voltam, mint most ő és anyukámnak sütni-főzni kellett késő este, akkor én megágyaztam a konyhai padon, és ott szenderegtem. Ezen felbuzdulva, ő is megágyazott a földön – padunk nincs -, hogy a közelünkben pihenhessen. Pár óra múlva látványosan jobban lett, bár azért nem ugrott ki a bőréből.
Anti már napközben is süteményre vágyott, úgyhogy elhatározta, vacsorára süt belőlem egy adagot, ezért neki látott a női szeszély elkészítésének. Kegyetlenül turmixolt egész este. Már korábban felírtam neki a hozzávalókat, hogy megvegye a boltban, csak a citromot hagytam ki és az élesztőt, mivel emlékeztem, hogy van itthon szárított, azt hittem az ugyanolyan jó. Jó is volt, de azért kapóra jött, hogy ha nem sikerült valami, akkor engem hibáztathat. Minden szeszélyemet átvette, annyira kötözködős volt egész este, hogy hinni sem akartam a szememnek. Folyamatosan engem okolt, amiért nem kelt meg a kovász, a receptet annyira szó szerint vette, hogy még a tepsit is lemérte mérőszalaggal, hogy ugyanakkora legyen. Hosszabb volt 4 centivel. Csóválta a fejét erősen. Végül azért felfutott a kovász és pontban 22.15-kor kisült a női szeszély is. Nagyon szép lett, fekhettünk is. Ja, a lekvárt kifelejtette belőle. Pedig azt mondtam.