Divat

Nem mondhatnám, hogy túl sok ruhám van, vagyis van, több mint egy szekrényi, de ezek közt a tizenöt évvel ezelőtti göncök is foglalják a helyet. Bár nagy részét már nem hordom, nincs szívem megválni tőlük. Valahogy hozzám nőttek és megférnek az újabbak mellett. A tizennyolc évesen hordott kedvenceimet azért nem viseltem idáig, mert az évek gyarapodásával a súlyom is felvette a versenyt, sikerrel. Már nem jöttek rám. Most viszont megint majdnem annyi kiló vagyok, mint akkoriban, úgyhogy nem bántam meg, hogy megtartottam őket. Az, hogy már nem divatosak, nem nagyon érdekel. Szeretek öltözködni, hisz nő vagyok, mégsem a külső az, ami a legfontosabb számomra a ruházkodásban. A megjelenés számít, meg az, hogy jól érezzem magam abban, amit éppen viselek, de hogy milyen márkájú és évjáratú, nem nagyon izgat. A másik fontos dolog, hogy ne legyen tucat cucc, tükrözze az egyéniségemet és ne köszönjön vissza úton s útfélen.




Apukámnak sem kell a szomszédba mennie egy kis egyéniségért. Ez a hétköznapi viselete.







Van például egy farmernadrágom, apró virágok vannak rajta, messziről úgy néz ki, mintha pizsama lenne. Sokan azt is hiszik, én meg jókat kuncogok magamban magamon. Egy időben felemás cipőben jártam. Az egyik barna volt, a másik fekete, de egyébként teljesen egyforma. Mindenki meghökkent rajta, de ez nem, hogy elvette volna a kedvem a viselésétől, hanem szívesebben bújtam bele. Az sem izgat, ha turkából veszem, de még az sem, hogy kedvenc pólóm már itt-ott foszlik, mert amíg ki nem lóg belőle egy-két testrészem, addig a kedvencem marad. Tizenhárom évvel ezelőtt volt divat egy fürdőruha anyag. Imádtam. Nem kellett csatolgatni, mégsem volt félő, hogy leesik, kellemes volt, ahogy a bőrömhöz ért és nyúlt velem annyira, amennyire kellett. Sajnos pár év alatt már túlságosan is elnyúlt, nem lehetett hordani. Azóta is ezt a fajta anyagot keresem, de sehol sem lelem. Kiment a divatból, eltűnt a boltok polcairól, pedig ha találnék, biztos, hogy vennék tízet is, az már kitartana életem végéig. Tán még sok is lenne.
Antitól a nyáron kaptam egy varrógépet és belevetettem magam a szabás-varrás tudományába. Taminak varrtam pár ruhát, amilyet ő szeretett volna: csillogókkal kirakva, virágmintákkal, rózsaszínt vagy kéket. Neki könnyebb volt varrni, de a magam részére csak egy szoknyáig jutottam, aztán maradtam a paplanhuzatoknál, nadrágfelhajtásnál.
Este Tamarával felmentünk a padlásra. A diafilmeket kerestük, de helyette egy-két rég elfelejtett ruhadarabot találtunk. Tami legnagyobb örömére, bár a diáknak is biztos örült volna. Anti megint jól befűtött, szerintem azért, hogy ne öltözködjem, hanem inkább vetkőzzem, de így kapott ebből is és abból is. Tamira persze nagy volt minden ruhám, de nem bánta, anyuci akart lenni egy kis időre. Máskor is van, hogy felveszi a pólómat, és azt játsszuk, hogy ő én, és én vagyok ő. Nekem szerencsére nem kell belegyömöszölnöm magam az ő ruháiba, elég, ha verbálisan teszek úgy, mintha. Jó játék, csak néha belezavarodom.