Nem mind arany, ami fénylik

Kezd már nagyon elegem lenni ebből a négy napja tartó orkánerejű szélfúvásból. A teraszról állandóan vissza kell hordanom a dolgokat, hol egy labdát, hol egy szatyrot, vagy a festékes spréket, melyek szélcsendben olyan szépen sorba tudnak állni a kijelölt helyükön. Nem tudom ez milyen fajta szél, amely a nagykabátot nyakig felcipzároztatja velem, tőlem lehet Bora, Misztrál, Nemere, de én azt mondom, hogy le vele! Valaki most már igazán elfújhatná a szelet. Olyan jó érzés belépni a hidegben is meleg házunkba, ahol nem ér se dér, se szél, hogy már kedvem sincs kilépni innen.
Minap még melegebbet akartunk csinálni Tamival, mint amire a kályha képes, ezért nekiláttunk sütni. Lányom nagyon élvezte a tészta szaggatását: karika-, szív-, csillag- és pillangó-formákkal. Persze a nyers tészta lopkodása is kedvére való volt. Azt már előre kijelentette, hogy a lepkéket ő eszi meg, ezért ő is határozta meg a töltelékét. Négyféle ízesítés közül választhatott: nutella, méz, lekvár és kakaó. Utóbbit részesítette előnyben. Mondtam neki, hogy nem tudom, miként oldjuk meg, hogy ne szóródjon le a kakaó a sütiről. Mint aki már nem az első süteményét készíti, azonnal rávágta, hogy vajazzam meg, így ráragad. Biztos én is rájöttem volna, de neki gyorsabban ment.A linzerek előtt gesztenyéket sütöttünk, mert úgy gondoltam, hogy az lesz a gyorsabb. Hát tévedtem. Lehet, hogy túl sokáig áztattam, de több mint fél óráig tartott, mire elkészült. Én imádom a sült gesztenyét, bár jobban szeretem a nem házilag készített fajtát, vagyis a gesztenyesütők melletti szaglászással egybekötött téli estékre hangoló andalgást, mikor hideg kezem a gesztenyés zacskóban melegítem, de még engem is meglepett az eredmény, mert életem második gesztenyesütése kitűnőre sikeredett. Pár évvel ezelőtti próbálkozásom gasztronómiai eredményét csúfosan odaégettem, még a lábast is ki kellett dobni. Most viszont, nem a tűzhely fölött sütöttem, hanem belül, tepsiben és meghozta a várva várt eredményt.
A tészta viszont sokkal hamarabb megsült, mint amire számítottam, de szerencsére nem égett le. A feketés felszíni színt csak a nutella és kakaó sötétítette be.Élvezettel fogyasztottuk a desszerteket, Tami nagyon büszke volt magára és végre levette az újonnan kapott csizmáját is, amiben már legalább ötven fok lehetett.
Este lekapartam egy sorsjegyet. Anti mindig szokott hozni, mikor postára kell mennie, a fáraó típusút szereti, nekünk sincs ellenünkre, fő, hogy nyerjünk. Ilyenkor mindenki kap egyet-egyet, s várjuk, hogy hamarosan gazdagok legyünk. Nálam általában elmarad az eufórikus öröm, a végére mindig elcsüggedek, mikor csak egy számjegy választ el a főnyereménytől. Még sosem nyertem kétszáz forintnál többet, de legalább az ára megtérül. Most viszont felkiáltottam az ezer forintos, csúcsnak számító nyereményemtől. Tami azonnal odaszaladt hozzám és reménykedve kérdezte: akkor kapok egy pónit? Ki kellett ábrándítanom, hogy sajnos ehhez az összeghez még gyűjtenünk kell, ebből még egy pata sem jön ki. Legörbített szájjal, csalódottan vonta le a konzekvenciát: Nem mind arany, ami fénylik.