Tökpéntök

Már két napja készültünk a tökpéntökre. Tami óvodájában rendezik meg minden év novemberében. A legnehezebb feladat a tök beszerzése volt. Nem is nagyon találtam megfelelő alapanyagot, mert mostanság a halloween már annyira elterjedt hazánkban, mintha őshonos, magyar szokás lenne, a boltokból szinte azonnal elfogyott a nagy, kerek tök, csak a pici, gnóm sütőtökök maradtak, melyeket könnyebb ugyan faragni, de nem annyira mutatósak. Jobb híján, vettem két kisebbet, amelyek legalább nem dőltek fel, mint a Kelj fel Jancsik, de az utolsó előtti napon Anti beszerzett három óriást is.
A magyarságnak ehhez a kelta ünnephez nem sok köze van, az amerikai változathoz pedig egyáltalán semmi. Szerencsére nem vettük át a jelmezes, csokiért járkálós szokást, bár ezt Tami nem is ismeri, mivel a mai gyerekek is csak a televízióból értesülnek róla, és arra sajnos egyre több, egyre fiatalabb, még befolyásolható emberpalánta bambul. Viszont a tökfaragás egyáltalán nem volt terhemre, mondhatni élveztem, akár csak a lányom, aki mind a forma kiválasztásában, mind a belezésben remekelt, végül pedig a biztatásban, hogy ne adjam fel, mikor már kezdett reménytelennek látszani a helyzet.
Örömmel farigcsáltam, bár egy kicsit fárasztó és veszélyes is volt a háztartásban fellelhető késekkel átrágni magunkat a kemény, vastag tökhéjon, de egyúttal izgalmasnak és kreatívnak is találtam a műveletet.
Tavaly teljesen önállóan oldottam meg ezt a feladatot, de az idén úgy döntöttem, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek a művészi kidolgozásra, ezért az internetről loptam el pár ötletet.


Nem mondom, hogy ugyanolyan szépen sikerült kifaragnom a tököket, és nem is ugyanolyan tököket, mint az eredeti mintán láttam, de szerintem nem lett annyira szörnyű, bár az sem baj, ha félelmetes, mégis csak a holtak emléknapjáról van szó, ám nem bírtam kibújni a bőrömből, inkább a lelkemhez közelálló, kedvesebb mintákat választottam, mint a magját kihányó tökfejet, bár bevallom az is tetszett. Nem tudom, mit szóltak volna az óvó nénik, ha Tami egy rókázó zöldséggel állít be. Ez viszont elnyerte a tetszésüket, azt hiszem kicsit büszke is voltam magamra és azt sem bántam, hogy néha lekecskézték vagy szarvasozták a teliholdba vonyító farkasomat.
Az óvodások verseltek is, aztán a sötét udvaron zseblámpával keresgélték a manók által eldugott gesztenyéket és diókat. Jól érezte magát a lány, míg rá nem ugrott az egyik pajtása, Bálint. Minden szülőnek a bögyiben van ez az agresszív kisfiú, de én az apukát is majdnem felpofoztam, mikor odaállított a gyerekemhez a gyerekével és mondta neki: na, kérjél bocsánatot és kész. Tami persze azonnal rávágta, hogy nem bocsát meg, úgyhogy helyettem is helyére tette a dolgokat, csak az a baj, hogy sem az apuka, sem a gyerek nem fogja fel tettének következményét.
Már mindenki elment, csak az óvónők maradtak és mi. Melegedtünk a tábortűznél, beszélgettünk, jókat nevettünk, mikor Tami óvó nénije elmesélte a gyerekek egy-két aranyköpését, aztán hazajöttünk.