Ciha

Nagy meglepetés ért, mikor át akartam húzni az ágyneműt, mert csak szakadt rongyokat találtam, ép paplanhuzatot egyet sem. Akkor vennem kell – határoztam el magam -, de immár Tami nélkül megyek vásárolni, mert nem igazán megy a koncentrálás, mikor a lány velem van. Ő teljesen másképp értelmezi a fogyasztói társadalom eme pénzköltési lehetőségét, még ha neki veszünk valami ruhaneműt, akkor is csak egy-két pillanatra tűnik fel, jobb esetben épp akkor, mikor próbálni kell, aztán már tova is illan. Számára ez egy macska-egér játék, ő az egér, én a macska, azzal a különbséggel, hogy ilyenkor többnyire az egér győz. Általában a nadrágok között bújócskázik és jelenlétére csak a lehullott gatyák utalnak, melyből azt meg tudom állapítani, hogy hol volt, ám hogy abban a pillanatban hol van, azt már nem. Akkor elkezdem keresni, de az esélye, hogy megtalálom, majdnem a nullával egyenlő, mert sem a kabátok közül nem magasodik ki, sem a pulóverekből. Egyetlen - nem igazán járható - módja van a sikerélmény megszerzésének, ha lehasalok és a lábát fürkészem, de ehhez nincs mindig kedvem, és akkor is összetéveszthetem egy próbababa alsó végtagjával. Ha pedig mégis sikerül, mire feltápászkodom a földről már egy újabb kazal ruha között keres menedéket az anyamacska elöl.
Szóval egyedül mentem és még számomra is meglepő gyorsasággal elintéztem a vásárlást. Azért néha riadt tekintettel körülkémleltem, hogy hol a gyerek, csak úgy megszokásból, aztán megnyugtattam magam, hogy nem elveszett, csak el sem jött, megkönnyebbült sóhaj kíséretében visszatértem a huzatok mustrálásába.Nehéz volt a döntés, mert szinte egyik huzat mintája sem egyezett meg a papíron lévő ismertetővel, hol színben, hol formában tért el, legszívesebben kibontottam volna a zacskóból, de ebben jólneveltségem és az eladók szigorú tekintete megakadályozott. Nem akartam boltban tölteni az egész délelőttöt, úgyhogy a két legjobbnak tűnőt kiválasztottam és siettem a pénztárhoz. Iszonyú sor állt a kasszánál, de csak az egyiknél. A másiknál épp fizetett valaki. Gyorsan mögé álltam és visszanéztem, hogy vajon a többiek miért nem követik a példámat, de mindenki egy irányba nézett, valahová az esernyőkhöz. Én is odapillantottam, de csak ernyőket láttam, ami számomra nem volt annyira különös, hogy órákig álljak miatta a sorban, úgyhogy fizettem és eljöttem.Itthon végre kiteríthettem a zsákmányomat, és megnyugodva tapasztaltam, hogy mind színben, mind mintában megfelelő. Gyorsan felhúztam a paplanokra és az igazi meglepetés ekkor ért. Széltében, hosszában fél méterrel hosszabb volt a huzat, mint a paplan! Ezzel a formációval képtelenség normálisan betakarózni, mert ha felhúzzuk a nyakunkig, a paplan lecsúszik a héj aljára, és a felsőtestünket csak a vékony textil borítja. Nem volt más megoldás, mint az, hogy elővegyem a varrógépet, és újraformázzam az egészet. Ráadásul az egyik huzatot nem a szélén varrták össze, mint más esztétikailag kifogásolhatatlan cihánál, hanem majdnem a közepén, de ezen az apróságon gyorsan túl tettem magam.Kifordítottam az anyagot, kiszabtam a megfelelő méretet és már zúgott is a gép, hömpölygött a matéria a kezem alatt. Közben Anti néha odasomfordált mellém, hogy a szerinte szükséges varrási tanácsaival még jobban felbőszítsen, amitől én már annyira ideges voltam, hogy majdnem a gomb felöli részt varrtam össze. Másfél óra alatt el is készültem a vadonatúj paplanhuzatok újdonatúj formációjával, a nagy párnahuzatokból varrtam még négy kicsit is, hogy teljen az idő és legyen elég stafírung. Legközelebb már csak anyagot fogok venni, akkor nem kapok idegösszeomlást, hogy még varrni is kell.