Dió

A minap épp a belvárosban sétálgattam, azon morfondírozva, hogy hol vehetnék műanyag tálat, mert Anti és Tami rengeteg diót szedett a közeli fákról. Meg is törtünk egy jókora adaggal, de a belét már nem tudtuk miben tárolni.
Eszembe jutott egy bolt, úgyhogy sietősre vettem az iramot, de hamarosan feltartóztatott egy srác. Már messziről mosolygott rám, mintha ismerne, vállát hátitáska húzta, mély nyomot hagyva a rombusz mintás pulóverében.

- Azt álmodtam, hogy Te fogsz tőlem szakácskönyvet venni – szólított meg. Már én is mosolyogtam, szóval nem ismer, mert akkor tudná, hogy a szakácsművészetem a melegszendvicsnél kezdődik és a bundás kenyéren keresztül a palacsintáig tart, hogy képes vagyok a főtt tojást is odaégetni, és a négy tojásos rántotta nálam nyolcból készül, mert a fele a mosogatóban végzi, és ezen a legjobb szakácskönyv sem segíthet.

- Akkor ez egy beteljesületlen álom marad – feleltem neki szórakozottan.

Kicsit feljebb tolta vastag keretes szemüvegét, hogy kitáguló szemgolyóját mindenütt elfedje, majd megtudtam tőle, hogy Krisna tudatú és a könyvért kapott pénz jótékony célra megy.
Erről eszembe jutott egy másik Krisnás srác, aki szintén szakácskönyvet árult, de nem az utcán szólította le a potenciális vásárlókat, hanem becsöngetett a lakásukba. Mi akkoriban albérletben laktunk és szívesen beinvitáltuk az otthonunkba. Jól kifaggattuk a hitéről, nyitottak voltunk, nem vallásosak.
A Krisna hívők úgy tartják: a lelki világ elérése érdekében távol kell tartaniuk magukat minden erőszakos cselekedettől, a mámorítószerektől, a szerencsejátékoktól és szabályozniuk kell nemi életüket. Azt hiszem ezzel egy jól nevelt, gondolkodó ember azonosulhat, már ha nem szenvedélybeteg. A lelki felemelkedést Isten neveinek, a Hare Krisna mantra szavainak rendszeres ismétlésével, éneklésével érhetik el. Hát ennek megértéséhez már a jólneveltség kevés. Munkájukat pedig úgy kell végezniük, hogy azzal elégedettséget szerezzenek Krisnának. Ha így élnek, akkor életük végén, bizonyosan vissza fognak térni Isten gyönyörteljes birodalmába, és soha többé nem kerülnek az ismétlődő születés, a betegség, az öregség és a halál rabságába.
Hát nem tudom, mi bajuk van azzal, ha haláluk után visszajöhetnek a Föld nevű bolygóra? Ki tudja, milyen lehet az a gyönyörteljes birodalom? Dög unalom. Na, mindegy. A vallásosság nem zavar, de én nem tudnék olyanban hinni, aki vagy van, vagy nincs, persze ha találkoznék az Úrral, akkor már nem is hihetnék benne. Ördögi kör. Úgy vélem, hogy amíg ennyi rossz történik a világban ártatlan emberekkel, addig nem lehet, hogy, akinek módjában áll ezen változtatni ezt akarja, főleg, hogy állítólag jóságos is. Elég nekem a magam felállított ketrece, nincs kedvem még egy más valaki által kitalált vagy belemagyarázott szabályrendszerhez is alkalmazkodni.
A srácot viszont megkedveltük, kedves volt és értelmes, nem akart megtéríteni, csak a könyvét eladni, amit ugyan nem vettünk meg, de meghívattuk magunkat az épülő Krisna-templom avatására, Somogyvámosra. Szívesen felajánlotta a meghívást.
Úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna… hajnali ötkor, ködben indult a busz. Csupa ismeretlen ember vett minket körül, mégsem éreztük idegennek őket, kedvesen mosolyogtak ránk, pedig ők is most láttak először bennünket, talán kinézték belőlünk, hogy nem fogunk egész úton hangosan kurjongatni egy pálinkásüveggel a kezünkben vagy vadászkést elővéve lemészárolni őket. Ahogy elindult a busz, azonnal elhelyezkedtünk, hogy folytassuk félbeszakított álmunkat, de ez nem ment olyan simán, mivel nem csak a busz zúgott és rángatott, hanem egy folyamatos mormogás nehezítette meg az álomba jutásunkat.
Hare Krisna, hare Rama, hallottuk minden pillanatban, minden oldalról, különböző erősségekben és hangszínekben. Közben az imaláncok morzsolódtak, reméltük, hogy teljesen elkopnak, mire odaérünk, de ez naiv gondolat volt részünkről, hazafelére is maradt, vagy újra cserélték, nem tudom.
Nagyon hideg volt, mikor megérkeztünk a völgybe. Még hosszan kellett gyalogolni lefelé, egyre nagyobb volt a tömeg, egyre több papnak látszó, vagy fejkendős hívő vett minket körül. A templom tényleg szép volt, új szagú és tiszta, ami a környezetét is jellemezte. Középen egy nagy teremben a földön megterítve lakomáztak. Mi nem mertünk közéjük ülni, álszentségnek éreztük volna, bár én már nagyon éhes voltam, próbáltam egy-két rizsszemet ellopni a Krisna szobor elé tett tálkából, sikertelenül. Krisna szeme mindent lát. Az avató után viszont jól belaktunk, egész ízletesen főztek, számunkra ismeretlen alapanyagokból.
A nap további részében kicsit körülnéztünk, volt saját pékségük és tervbe véve, hogy minden élelmiszert maguk fognak megtermelni, természetesen csak is természetesen, ehhez bevetetlen föld is volt bőven. A cirkuszi sátorban látványosan felöltözött táncosnők szórakoztatták a közönséget, számos vallásos témában előadott színdarabot is megtekintettünk, amiből – bevallom – egy szót sem értettem, de az előadásmód ezt feledtette, na és az elmaradhatatlan tűzijátékot is végignéztük, de a legjobbat a petárdák begyújtóin szórakoztunk. Sajnos már nem emlékszem rájuk pontosan, csak arra, hogy dőltünk a nevetéstől, hacsak megpillantottuk őket, főleg az idősebb, bajszos, köpcös emberkén. Állandóan intézkedett, de maga sem tudta, hogy mit, az egyik petárda pedig felrobbant a kezében, betörve az IFA ablakát, mikor meg akarta gyújtani. Még névjegykártyát is adtak, ha szükségünk lenne cirkuszsátorra és bizonytalan kimenetelű házi tűzijátékra.
Mikor elindultunk, úgy tudtuk, hogy szállásunk is lesz éjszakára, mert a busz csak másnap indult vissza. Volt is, de a fiúk nem alhattak együtt a lányokkal, mi pedig szerettünk volna együtt aludni, de egymás nélkül semmiképpen. A sátor estére kiürült, így mi beköltöztünk, leterítettünk egy szálában vékony plédet és azon helyezkedtünk el alvási szándékkal. Nehezen jött álom a szememre, úgy éreztem a föld minden göröngye az én oldalamat nyomja, minden nesz érzékeny fülemet ostromolja és a lámpa is égette a szemem.
Valahogy túléltük az éjszakát, de jött a reggel. Kihagytuk a hideg vizes zuhanyt, amit a férfiak artikulátlan üvöltésekkel fűszerezve vittek véghez. Mi inkább a falu kocsmájában vészeltük át a délelőttöt, ugyanis a hideg mellé már eső is párosult, muszáj volt valahol kivárni a busz indulásának reménykeltő időpontját.
Azt hiszem, a Krisna vallás egyszerűségre tanít. Semmit sem bonyolítanak túl, legyen szó az élet értelméről, az öltözködésről, esetleg dalaik szövegéről. A buszon már mi is csak aludni akartunk, képtelenek lettünk volna ébren maradni, talán csak akkor, ha a mormogás és morzsolás nem duruzsol a fülünkbe.

2007. október 02.