Csak sikerült elmennünk Tamival a töltésre. Mind a ketten izgultunk, mikor arra az emelkedőre értünk, ahol leállt az autó, de szerencsére nem ismétlődött meg a múltkori. Először a kikötőt néztük meg. Leültünk a partjára és kekszet majszoltunk. Hamar meguntuk az ücsörgést, mert nagyon sütött a Nap, úgyhogy elindultunk a töltésen. Én csak poroszkálni szerettem volna, Tami viszont, ígéretéhez híven, futni. Mikor már túl messze szaladt tőlem, én is utána nyargaltam. Azt mondta, hogy pont olyan akar lenni, mint én, és én büszkén néztem hasonmásomat.
A kikötőtől pár száz méterre egy motocross pálya van. Tami azt is kipróbálta, természetesen motor nélkül, de aztán lendületesen mentünk tovább, egyre kevesebbet futva. Közben kérdezgetett a meztelen csigákról, mert megláttunk egy-két tetemet, majd a vonatok mibenlétéről és hasznáról, mivel a vasút sincs túl messze, legalábbis hallótávolságban.
Felkészültünk a kutyákra is, de csak egy vizsla kocogott el mellettünk, kísérője biciklin, ránk sem hederítve. A kutya előre futott, de a gazdája visszahívta, hogy felhívja a figyelmét egy macskára, aki a töltés oldalában lapult. A vizsla most már nem tehetett mást, bekergette a sűrűbe szegény cirmost. Most nem a kutya ellen szerettem volna használni a gázsprét, de aztán a lányomra néztem, aki már arról beszélt, hogy milyen gyorsak a macskák, fürgébbek, mint a kutyák, és milyen jó, hogy van karmuk, biztos ez is felszaladt egy fára. Ő észre sem vette a burkolt uszítást. Én sem világosítottam fel, hadd higgye, hogy az ember alapjába véve jó, bár már egyre többet tapasztalja ennek ellenkezőjét.
Erre a hídra nem léptünk rá, bár Tami nagyon könyörgött.
Az első ösvényen a Tisza felé vettük az irányt. Csörgött a talpunk alatt az avar, míg nem szóltam, hogy ha csendben megyünk, talán még őzikével is találkozhatunk. Olyan hangtalanul folytattuk az utunkat, hogy rajtunk nem múlott, de csak egy fakopáncsot hallottunk. Utunk során szebbnél szebb leveleket gyűjtöttünk, állítólag nyakláncot fogok csinálni belőlük.
A Tiszához érve, leültünk egy kidőlt fára, Tami almát eszegetett, mert hogy az nagyon egészséges, ő már csak tudja, én pedig a tiszavirágzásról meséltem neki. Nagyon érdekelte, azt mondta, hogy ő is szeretne tiszavirág lenni, mert már a neve is szép. Ekkor elmondtam, hogy bizony az nem lenne jó, mert akkor csak egy napig élne. Ezen nagyon meglepődött és elgondolkodott, majd közölte, hogy szegény kis tiszavirágok, akkor egy nap alatt kell leélniük az egész életüket.
Tiszavirág
néz a fák mögül,
száraz, csörgő, szőke sás
kontyán fénylő álom ül.
Lég lobog, víz zubog,
menny szövi tele:
hullámzik, rezeg, ragyog
a föld árnyék-köntöse.
lég ölén, víz körén,
mindenütt vagyok,
élő szem-szív-szövevény,
soha el nem lankadok.
Sokezer tetemem
gyűlik iszap-ágyon.
Vízirózsa-levelen
újra megrebben az álom.
Weöres Sándor
2007. október 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése