Tegnap kezdődött, késő délután már igencsak fájt a nyelőcsövem, de el kellett menni Tamiért a szüleimhez, mert tudtam, hogy nagyon vár és vele már pénteken voltunk orvosnál hasonló okból kifolyólag, de ő betegen sincs túl rosszul, annyi a különbség, hogy nem százszor, csak ötvenszer futja körül a házat, én meg örülök, ha az ágyig elvánszorgok.
Mire kiértünk a tanyára, a hangom is elszállt, a suttogás is nehezemre esett, úgyhogy csak pusziltam, öleltem a Tündérgepárdomat (lásd a képen), akit mélységesen lesújtott betegségem híre és felajánlotta segítségét, játszhatok a gepárdjával, nem inkább én leszek a kutyával, sőt én magam leszek a kutya, semmit sem kell tennem, csak ugatni, néha vicsorogni, a többit ő elintézi és közben teát főz, borogat, megmasszírozza sajgó tagjaim, de lehet, hogy ez már csak lázálom volt.
Szüleim azonnal az okot kezdték kideríteni, mintha az segítene rajtam, számítana valamit, esetleg javítaná közérzetemet. Anyukám szerint futás közben „kapkodtam be” a hideg levegőt, mert hogy reggelente már nagyon hűvös van. Hiába mondtam: nem szoktam se hideg, se meleg levegőt kapkodni, azon már tíz éve túl vagyok, hogy lihegjek sportolás közben, arról nem is beszélve, hogy tíz évvel ezelőtt megtanultam a helyes hasi légzést, amit állítólag csak a férfiak használnak ösztönösen. A nők a mellkasi légzést részesítik előnyben, mindezt azért, mert őseink túl csinosak akartak lenni, természetesen a férfiak kedvéért, ezért fűzővel sanyargatták testüket, amely más utat nem engedett a levegőnek, csak fent, és ez úgy beidegződött, hogy már fűző nélkül is így lélegzünk, ha csak tudatosan le nem szokunk róla.
Apukám is előállt a mentő ötlettel, miszerint biztos hideget ittam. Nem, nem ittam hideget – leheltem bágyadtan, de ezzel nem győztem meg azt az embert, aki a szobahőmérsékletű italokat is megmelegíti a mikróban, mielőtt lecsorgatja a torkán.
Oké, ők nyertek, futás közben hideget ittam, csak ez lehet a magyarázat, nem egy alattomos vírus.
Ma már a gyógyulás útjára léptem, én is használom Tami gyógy-szereit, homeopátiás szereket, cukorkákat és gyógyteákat. Már tudok nevetni is, mikor Tami megkérdi, hogy tudom-e, hol van a fütyülő csontja? Nem tudtam, de megtudtam.
Felépülésemben sokat segít kedvenc íróm könyve is. Kosztolányi annyira tudja, hogy kell megfogalmaznia egy-egy helyzetet, érzést, gondolatot, annyira ismeri az odaillő jelzőket, hogy az már rémisztő. Én erre csak törekedni tudok, utolérni sohasem, de azért igyekszem. Majd legközelebb írok egy-két idézetet is, de most már nincs időm, szülőértekezletre kell rohannom.
2007. szeptember 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése