Lányiné

Lányiné csak forgolódott a matracon, nem jött szemére álom. Egyedül volt a nagy ágyban. Hiányzott a családja. A pirosan világító óra éjfélt mutatott. Felült, hátát a vastag párnához támasztotta és nézte a szobát. Gyorsan megszokta szeme a sötétet, látta a szekrényt, ami tele volt játékkal, hiába is pakolta össze, lánya annyira össze tudta túrni, ha keresett valamit, hogy semmi sem maradt a helyén. Egyedül volt. A konyhából hallotta az óra ketyegését. Ez sem álmosította el. Melege lett, kitakaródzott, majd felkapcsolta a villanyt. Végül felkelt. Megnézte magát a tükörben. Kritikusan, nem önelégülten. Látta elmúló fiatalsága apró jeleit: a szarkalábakat a szeme környékén, az ősz hajszálakat a feje tetején. Családja van, felelősséggel tartozik irányukban, már nem lehet annyira bohém, mint fiatalkorában, de semmit sem bánt meg. Abból a mustból lesz jó bor, mely legbolondabbul forr – oszlatta el a kétségeit. Visszafeküdt, ölébe helyezett egy könyvet. Lassan kinyitotta és elkezdett olvasni. Éber volt, pedig már két óra is elmúlt.
Egyszer csak hallja, hogy odakint ismerős autó morog. Felkelt, kizárta az ajtót, majd gyorsan visszafeküdt, mert még volt egy oldal a novella befejezéséig. Sietve olvasott, de így kétszer is el kellett olvasnia egy mondatot, hogy megértse.
Hamarosan hallotta, hogy nyílik az ajtó és ismerős léptek közelednek felé. Lányi volt, kicsit gyűrött arccal, de mosolyogva állt meg a szobaajtóban. Lányiné szeme is felcsillant, átölelték egymást és mindkettőjükből kibuggyant egy mély sóhaj.
- Na, mit fogtál? – kérdezte Lányiné.
- Csak menyhalat – felelte Lányi. Kibontakozott az ölelésből és a fürdőszobába ment kezet mosni. A barátaival volt horgászni, de az arcára az volt írva, hogy elég is volt ebből ennyi, messze van a Duna, hideg is és egyébként sem éri meg, bár a haverjai a saját fogásait is nekiadták, két márnát, jókorát, de az nem az ő dicsősége.
Lányi kiment a konyhába, felesége pedig befejezte az olvasást, leoltotta a lámpát, a nyakáig húzta a takarót és most már nyugodtan elaludhatott, nem volt egyedül.
Másnap reggel nem keltek korán, ezért sietősre is fogták, hogy menjenek Lányiné szüleihez, mert a kislányuk náluk töltötte az éjszakát. Szeret velük lenni, Lányiné is bízik az anyjában, hogy betartja a szabályokat, nem tévéznek, nem beszélnek csúnyán, szeretettel veszik körül. Csak ennyit kért. Felnyalábolták a halakat és elindultak. A Tisza-parton részvéttel nézték a horgászokat, ahogy gubbasztanak a botjuk mellett, szánalmat éreztek irántuk, pedig lehet, hogy élvezték.
Kislányuk örömmel ugrott az anyja nyakába. Lányiné össze-vissza csókolgatta, bár egy pillanatra átfutott az agyán, hogy csupa rúzsfolt lesz a gyermeke, de gyorsan elkergette ezt az illúzióromboló gondolatot és tovább ölelte, puszilta lányát, kit már két napja nem látott.
Bementek a konyhába és előhúzták a halakat a nejlontáskákból. A kislány nagyon örült nekik, azonnal kiválasztotta a két kisebbet, és csúsztatta, beszéltette őket. Aztán az egyik bekapta a másikat és úgy nézett ki, mint egy fejetlen, kétfarkú hal. Lányiné abban a reményben hozta el a halakat, hogy édesanyja segít neki a felpucolásában, mert bár gyerekkorában ő is sokat segédkezett az anyja mellett, nem sok minden ragadt rá a szakácsművészet tudományából. A legnagyobb baja az volt, hogy menetközben kóstolni kell az ételt. Erre nem bírta rávenni magát. Ki nem állhatta, hogy félkész szószokat, pörkölteket nyalogasson, ezért, ha sótlan lett vagy sós, nem is érezte hibásnak magát, de a kedvét elvette a további kísérletezéstől. Lányiné anyja, átvette az irányítást, mondta a lányának, mit kell tennie, aki készségesen segített a hal pucolásában, de a boncolást már anyjára bízta. Hamarosan elkészültek a halak, visszakerültek a nejlonba.
Lányiné játszótérre szerette volna vinni gyermekét, hisz ünnep volt, nem kellett dolgozni, az óvoda is zárva, a felvonulásokat pedig elvből kerülték, semmi kedvük beállni a birkák közé. Lesújtó véleménnyel volt a politikáról. Nem lehet olyanért kiállni, olyanban hinni, ami csak szemfényvesztés. Gyűlölte a hazugságot, talán, mert neki sokszor kellett füllentenie gyerekkorában. Sajnos most játszótérre sem mehettek, mert szakadt az eső. Nyári gyerek lévén, nem szerette ezt a zimankós, latyakos időjárást, valahogy ellenkezett egyéniségével a szürke, felhős éghajlat.
Úgy döntöttek, hogy moziba mennek. Lányukkal öt év alatt mindössze kétszer voltak moziban. Kis vakondon, Lolka és Bolkán felcseperedő kisgyerek nehezen érti meg a hatásvadász amerikai meséket. Teli van agresszióval, hiába aranyosak a figurák, hiába lenyűgöző a megjelenés, mint például a Némoban, ott is egy családirtással kezdődik a film. Miért kell a mesébe a felnőttek otromba világát beletenni? Ha meg érzelgős, akkor meg annyira csöpög, hogy egy óvodás korú gyerek azt sem tudja, hogy csak sírjon, vagy felpattanjon a helyéről és megmentse Bambit. Felelőtlenül játszanak a gyermek érzelmeivel. Ezért otthon tévét sem néznek. Lányiné lánya egy-két kivétellel a Grimm meséket sem szereti. A Hófehérkét vagy a Piroska és a farkast egyenesen gyűlöli, a Brémai muzsikusokat és a Holle anyót kedveli, viszont a múltkor megijesztette anyját, mikor azt kérdezte, hogy ha ő is beleugrik a kútba, akkor találkozni fog Holle anyóval? Anyja úgy eldugta a mesekönyvet, hogy már ő sem találná meg.
Siettek a moziba, mert Lányiné úgy emlékezett, hogy negyed kettőkor kezdődik. Az autóban megnézte a naptárát és kiderült, hogy csak két óra múlva. Na nem baj, addig megebédelnek a mozi melletti étteremben. A gyerek jól érezte magát, itt lehetett szaladgálni, ismerősökbe botlani és az eső sem esett.
Már mentek az előzetesek, mikor beértek a terembe. Először rossz helyre ültek, a bal oldalra, pedig jobbra kellett volna. Így viszont fel kellett állítani az egész sort, mert legbelül volt a három szabad szék. Lánya ránézett és mondta, hogy most nem fogja befogni a fülét. Pedig a hangerő most is indokolttá tette volna, mint korábban.
Lassan besötétedett és feltűnt a Walt Disney lógója. Lányiné két okból választotta ezt a filmet: mert nem volt mellé írva, hogy animációs akció-vígjáték és mert bár amerikai, mégis Párizsban játszódik, hátha lesz benne a francia kultúrából, legalább nyomokban. Hát nem nagyon volt. Egy patkányról szólt a mese, aki nagyon eltért társaitól, mert ő nem a szemétből evett. Ínyenc volt, és ösztönösen remekül vegyítette az összetételeket. A sors úgy hozta, hogy egy mosogatófiú segítségére lehet főzőtudománya, persze csak a háttérben, mert ha észrevennék a színvonalas vendéglőben, biztos bezárnák. Kicsit vontatott volt a cselekmény és néha érthetetlen. Sem az anyja, sem a lánya nem értette, hogy miért kell dühöngenie az egyik szakácslánynak, mikor tulajdonképpen segíteni akar a főszereplőnek, és miért kell késsel szurkálni a szakácsfiú ruhaujját, hogy mérgét kihangsúlyozza? Lánya mosolyogva nézett anyjára, mikor már többször is használták a hülye kifejezést, mert ő tudta, hogy ilyen szavakkal csak azok fűszerezik mondandójukat, akiknek kicsi a szókincsük. Egy időben szokása volt felsorolni, hogy mit nem szabad mondani: hülye, rohadt macska, fogd be a pofád stb.. Egyszer mikor egy egész délutánt töltött nagyobbacska unokatestvéreivel, hazafelé elmesélte, hogy mit zabált. Lányiné már az első alkalommal kijavította a fülét sértő szót. Ám a kislány csak nem bírta abbahagyni, folyamatosan és direkt mondta, hogy zabált, zabált. Lányiné kezdte elveszteni a türelmét, egyre ingerültebben szólt a lányára, míg odáig nem fajult a dolog, hogy a kislány sírva fakadt és közölte, hogy nem tudja elfelejteni ezt a szót. Ne is felejtsd el soha! Jegyezd meg jól, hogy mit nem használunk! – felelte neki az anyja, olyan nyugodt hangszínnel, hogy lánya azonnal abbahagyta a sírást és megadta magát.
A kis patkány pedig futott a filmvásznon, majd főzött, segített, ahol csak tudott, önzetlenül. Kicsit hosszú volt a film, az unalmas részeknél a kislány már kétszer is felállt, hogy neki ennyi elég volt, de aztán megint történt valami érdekes és persze happy end lett a vége, ami minden mese sajátja.
Szakadó esőben léptek ki a moziból. Lányi közelebb állt az autóval, hogy ne ázzon meg a családja, ő alig sietett, nem nagyon érdekelte, hogy fejét ostromolják a hideg cseppek. Beszálltak az autóba. Kislányuk elővette legújabb szerzeményét, egy fehér plüss macskát, aki szintén egy meséből született kézzel fogható játékká, de életet a kislány lehelt belé a szinkronizálásával.