Kávéházban

Hétvégén Antival beültünk egy kávéházba, jobban mondva kiültünk, bár már nem volt túl meleg, de még vacogás nélkül elviseltük a hőfokot. Pincérünk nagyon egyedi figura volt. Szőke hajú, kissé horgas, vékony orral, csontos alkatú, kétszer tekerte körbe magán a kötényét, hogy le ne essen, de megjelenése mégis harmóniát tükrözött és szimpátiát keltett bennünk.
Én a szokásos latte macchiatot kértem, Anti még nem tudta, hogy mit fogyasszon, mondta, hogy mire kihozza a kávét, addigra eldönti. Hamarosan megérkezett a macchiato, tömzsi pohárban, pedig ezt hosszúban szokás, de ne legyünk sznobok. Míg Anti rendelt, kézbe vettem a kanalam, hogy beletúrjak a vastag habba, de aztán meggondoltam magam. Anti hársfateát kért, tiramisuval. Már épp fordult volna el a srác, mikor az evőeszközömet felemelve jeleztem, hogy szeretném, ha kicserélné, mert biztos tiszta, csak nem látszik.
Vártam egy darabig, a felszolgáló jött-ment, de kanalat nem hozott. Sebaj, felálltam, bementem, benyúltam a pultba, elvettem egy hosszú kanalat, a pincérnők csak nézték, hogy kiszolgálom magam. Magad Uram, ha pincéred nincsen! Az ajtóban összefutottam a szőke sráccal, barátságosan intettem neki a kanállal, mire a homlokára csapott és megköszönte, hogy dolgoztam helyette.
Hamarosan megérkezett Anti süteménye és teája. Párom ránézett a kanálra, majd a pincérre. Na ne! – háborodott fel - visszahozta nekem? Nem, dehogy – tiltakozott a fiú - ez egy másik. Csak nagyon hasonlít az előzőre – gondoltam, de hozott egy újat. Anti meghagyta a tiramisu felét, nem ízlett neki, én sem voltam elájulva a macchiatotól. Olaszországon kívül még Balatonfüreden ittam finomat. Mivel pont azt a hetet fogtuk ki, mikor minden nap esett az eső, fürdés helyett kedvenc báromban időztünk. Kellemes volt a kiszolgálás, (tiszták a kanalak), ülhettünk a tópart felöl is, de én jobban szerettem a sétány felöli oldalt, szeretem nézni az embereket, ahogy ráérősen sétálgatnak.

Ennél jobb képet nem találtam, ahol a sétány is látszik és Tami lába is.

Most is nézelődtem. Egy vékony nő közeledett felénk, egyik karja könyéktől lefelé hiányzott, másik kezével babakocsit tolt. Hozzánk érve lelassított, Antira nézett és megkérdezte tudna-e adni pár forintot. Anti benyúlt a zsebébe és az összes aprót a tenyerébe helyezte. A lány megköszönte, de nem mozdult. Tekintetét Anti és a maradék sütemény között váltogatta, majd kicsit félénken feltette a kérdést, hogy megehetné-e, ha már mi nem. Anti hellyel kínálta maga mellett.
Ekkor kicsit jobban szemügyre vettem a lányt: szőkésbarna haja a válláig ért, kicsit zsíros volt, de látszott, hogy fésülködött. 30 évesnek tippeltem, de lehet, hogy a beszéde öregítette és még ennyi sem volt. Zöldes nadrágot viselt, amit egy térdig érő fekete szoknya takart. Felsőtestén a kötött kardigánja szorosan begombolva. Nem volt koszos, vagy gondozatlan, inkább elhanyagoltnak éreztem. A szürke babakocsin már egy-két foltot felfedeztem. A gyermek nem látszott, mert egy pelenkával eltakarta a napernyő és takaró közötti részt. Emlékszem én is mindig ezt csináltam, ha azt szerettem volna, hogy Tami aludjon. Mikor az anyuka leült, a baba elkezdett nyöszörögni. Kérdeztem, hogy milyen idős? 1 hónapos. Fiú. Jánoska – felelte két falat között, kicsit kihúzva magát a fiú szónál. Bekukucskáltam a pelenka mögé, ahol egy falat gyerek próbálta a szájába gyömöszölni az öklöcskéjét és a füle úgy össze volt gyűrve, akár egy tölcsér. Megtudtam, hogy nem lehet éhes a kicsi, az előbb evett, és nem szopik, a legolcsóbb tápszert veszi neki, arra gyűjt éppen. Kérdeztem volna tőle többet is, de elfogyott a tiramisu és ő felállt, elköszönt és távozott.
Különös volt ez a lány, talán azért, mert nem alázkodott meg, mint más koldulók, mikor ad nekik az ember egy-két forintot, még az ükanyámnak is jó egészséget kívánnak (ha meg nem kapnak semmit, akkor felháborodva méltatlankodnak). Falusias beszéde ellenére, tisztelettudóan és visszafogottan viselkedett. Nem volt tolakodó, nem vitte túlzásba sem a kérést, sem a hálát.
Furcsa volt, hogy csak hozzánk jött oda, utána el is ment a cukrászda környékéről, pedig ültek még mellettünk sokan. A gyógyszertár irányába ballagott, de nem ment be. Antival utána néztünk, sokáig hallgattunk, majd mi is távoztunk.

2007. október 8.