Megjöttek a varjak. A szántóföldön láttam őket, úgyhogy biztos vetési varjak (corvus frugilegus). A varjak szerintem a hideget hozzák magukkal, lévén, hogy megjelenésüktől számítva, a hőmérséklet nem ment 5 fok fölé. Tetszenek nekem, ahogy kárálnak a rekedt hangjukkal, gyűjtik a Nap melegét fényesen csillogó tollukba. Talán azért is szeretem őket annyira, mert nagyon hasonlítanak kedvenc hollóimra. Ha a Vadasparkba megyünk, mindig meglátogatom őket. Ketten élnek egy ketrecben, talán épp Hugin és Munin (Odin isten hollói). Hihetetlenül kíváncsi jószágok. A múltkor bedobtunk nekik egy tízforintost, azonnal rávetették magukat, hogy közelebbről megvizsgálják. Mivel nem volt rajta jó fogás, csak kopogtatták a csőrükkel, felemelni nem tudták, és mikor megunták a játékot, nyugodtan ki is tudtuk venni, nehogy lebukjunk az állatgondozók előtt.Sok monda és legenda kering róluk. Egyik leghíresebb a brit, mi szerint addig nem kerülhet Anglia megszállás alá, míg a Towerben hollók tanyáznak. Nem is bízzák a véletlenre, inkább levágják a szárnytollaik végét, nehogy el tudjanak költözni. Mátyás királyról a hollókkal kapcsolatba kettő jutott eszembe. Mikor fogságban volt, az anyja egy holló segítségével küldött levelet számára, és mikor vadászott, levette a gyűrűjét, amit egy holló kikapott a kezéből. Elkezdte üldözni, és sikeresen vissza is szerezte az ékszert, innentől kezdve a címerében a holló is helyt kapott.
Nagyon értelmesek, tanulékonyak, még beszélni is meg lehet tanítani őket, annyira jó hangutánzók, és hűségesek. Életre szólóan választanak párt maguknak, ami még szimpatikusabbá teszi őket a szememben. Azért azt hozzá kell tennem, hogy néha egy kis csapodárság is belefér a házasságukba. Mikor a tojó ül a tojásokon, néha egy idegen hím meglátogatja a fészkében, míg a férj eleségéért van. Felháborító!Tavaly télen sok varnyú röpült be a kertünkbe is, mert száraz kenyeret, zsömlét dobáltam nekik. Nem gondoltam volna, hogy ennyire szeretik, de veszekedtek a nagyobb falatokért. A végén már kevés volt a maradék, annyian jöttek reggelente.
Ma későn keltem, mert tegnap sokáig fent voltam, mivel délután is aludtam, szóval Anti nélkülem ment el a mórahalmi vásárba. Pedig én is szeretek vásárba járni. Hihetetlen, hogy mit ki nem pakolnak az emberek, de sokszor rálelhetünk igazán ritka, vagy érdekes dolgokra is, potom pénzért. A legjobb történet az volt, mikor a bátyám vett húsz forintért egy játék pisztolyt. A mamika azt mondta, hogy már biztos nem kell a fiának, felnőtt ember nem játszik ilyennel. A „fegyverrel” öntapadós címkéket lehetett nyomtatni.
Ha nem is voltam a vásárban, azért kaptam vásárfiát.
Anti az esti szórakozásomra is gondolt, hozott nekem egy Kosztolányi kötetet. Gondolom azért lepett meg vele, hogy ne érezzem magam annyira egyedül, míg ő horgászni megy. Engem nem is nagyon hívott, az ok a természetemben rejtőzhet, nem sokáig bírok tétlenül egy helyben üldögélni, vagy hosszabb időn keresztül csöndben lenni, és valószínű, hogy meg is fagytam volna a parton, szóval, nem kívánatos személy vagyok a horgászok között. Mondtam Antinak, hogy hal nélkül haza se jöjjön. Azt felelte, hogy akkor előbb vesz egy-két pontyot a piacon. Együttélésünk alatt még egyszer sem ment el horgászni, nagyon izgatott volt, hiába is illegettem magam előtte, ő csak a gilisztákról és lótücskökről beszélt. Tami sem jön haza a szüleimtől. Mióta van ott egy kiscica, nehezen bír megválni tőle, majd holnap megyünk érte.
Én meg most kényelmesen beülök a fészkembe, elolvasom Edgar Allan Poe Hollóját, Anti meg majd csak hazaér az eleséggel. Csak nehogy sellőt halásszon ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése